Talán írtam is róla annak idején, hogy mikor Németországba költöztem mennyire meglepődtem azon, hogy milyen sportosak és egészségesek az emberek úgy általánosságban. Volt főnököm akkor 65 évesen, épp nyugdíj előtt minden hétvégén futott 10km-t a domboldalon és emellett jógázott is.
Az én nagymamám ilyen idősen már évek óta bottal járt.
Itt rohadunk ebben a rohadás karanténban úgy 18 millió éve, de már ki számolja, ugye…
Egészen megszerettem az albérletem összes sarkát, de örülök, hogy végre lehet dolgokat is csinálni, most már végre csak az időjárás tart itthon.
Három hete elsétáltunk a városból egy kis patak mentén a Greifensee-hez, ami tök király volt. 24km ~5 óra alatt, el is fáradtak a talpacskák a nap végére, ezen felbuzdulva pedig úgy gondoltam, hogy a bemelegítés után itt az idő szintet lépni, és ha már Svájcban vagyunk, nézzünk meg egy kis dombocskát közelebbről is.
Korai kelés, Ferihegy, valami gyanús. Miért van itt ennyi kisgyerek? Nem számít, boarding, repülünk, fülhallgató be, hogy ne halljam a sírást. Végre egy kis pörgés, bevallom hiányzik néha, hogy menjek helyekre, meg csináljak dolgokat, főleg itt a nagy koronában.
Leszállás után valami gyanús volt. Nem rég költöztem Zürichbe, még nem igazán ismerem ki magam a környéken, de az, hogy a telefonom másfél órát ír hazaútnak nagyon gyanús. Apró szívroham és egy újraindítás után kiderült, hogy csak beakadt a telefonom GPS-e a levegőben, és valójában tényleg Zürichben vagyok, és nem átaludtam egy kényszerleszállást a schaffhauseni reptéren.
Continue reading Luzerner FasnachtSzokták mondani, hogy az életben csak egy dolog biztos, és az természetesen az adó.
6:00, csörög az ébresztő. Hulla fáradt vagyok, 3 projekten dolgozom egyszerre, alig aludtam az éjszaka, és egyszer még fel is riadtam arra, hogy azt álmodtam, nem küldtem el egy emailt. Bőrönd már rutin szerűen összepakolva, csak felöltözök, fogat mosok, energia szelet a zebbe, és már indulok is a vonathoz. 11:30-tól meeting Ingolstadtban.
Continue reading A tanácsadó másnapjaHétfő, 7:15, csörög az ébresztő. 45 percem van elkészülni, a taxit előző este 8:00-ra rendeltem az appon. Míg nyitogatom a szemeimet, megnézem a telefonomon, hogy jött-e email. Persze, hogy jött, 8. A fele csak belső spam, meg van pár adminisztratív hülyeség, de látom, hogy a főnök is ideges már. Na jó, készüljünk, majd a taxiban elolvasom, mit akar.
Zuhany, borotválkozás, reggeli helyett egy energia szelet kávéval, majd veszek egy szendvicset a reptéren. Gyorsan kiszedegetem a gombostűket az öltönyből, amivel a tisztítóban felcímkézték, bedobok pár vasalt inget a bőröndbe, és szaladok is. Csipog a teló, hogy már a reptéren kellene lenni, 9:30-kor indul a gép. Nem baj, majd beengednek a fast lane-en.
Múltkor tanultam egy új szót: gemütlichkeit. Ahogy magyarázták, nincs pontos fordítása. Valami olyasmi állapotot jelenthet, amikor az ember egy nyugodt, kényelmes, gondtalan helyzetben egészen boldognak, súlytalannak érzi magát. Legalábbis, ahogy nekem átjött. A német tanárom nem beszél magyarul. De ha nem is ezt jelenti, az sem gond, valahogy ez járt a fejemben végig, miközben ezt a postot írtam, kis túlzással talán erről szól az egész.
Meghazudtoltam volna a blogot, ha az ország pozitív vonatkozásaival kezdem a bemutatást, de nyilvánvalóan oka van annak, hogy még mindig itt vagyok.
Nem lehet kártyával fizetni, szar az internet, mindenki manager, ezek után mégis mit értek “Sokkal magasabb életszínvonal” alatt, gondolhatjátok. Nehéz ezt megfogalmazni, pedig az érzés egyértelmű. Megpróbálom.
Continue reading GemütlichkeitAz előző bejegyzést azzal zártam, hogy összességében úgy gondolom megéri Németországba vándorolni, vannak viszont dolgok, amit külföldiként nehezen szoktam meg.
Több, mint egy éve élek Németországban, és tanácsadóként előtte is sokat jártam, így elég jó rálátásom van a migránshelyzetre.
Continue reading Migránsok Németországbannem írtam se ide, se sehova ékezetekkel.
Continue reading Több, mint egy éve
Engeddel 