jet lag

Azt hittem, hogy egy egyetemistának fel sem fog tűnni, hogy 7 órával elcsúszott az idő. Amíg nem dolgoztam, igazából sosem tudtam, hogy odakint épp milyen napszak van. Nekem akkor volt reggel, amikor csörgött az ébresztő, és akkor volt este, amikor elaludtam. Ha csak délután volt órám, akkor akkor keltem, aztán esetleg reggelig tanultam, vagy ilyesmi. Amikor dolgozni kezdtem, a reggel fogalma ugyan fixálódott, viszont az alvásról végképp leszoktam, úgyhogy még mindig elég relatív volt a napszak fogalma. De ezt most valahogy mégis megérzem.

Tegnap elég fáradt voltam, úgyhogy este írogattam kicsit ide, majd zuhanyoztam és elaludtam, valamikor éjfél és hajnal 1 között. Aztán sajnos 4-kor felkeltem, és sehogy sem tudtam visszaaludni. Először netezgettem, kipróbáltam a South Park sztereotípiát, miszerint annyira cenzúrázzák itt a netet, hogy nem dob rá semmi értelmes találatot. Hát, nekem dobott, és meg is tudtam nézni, úgyhogy nem értem, biztosan rosszul csináltam. Vagy majd egyszer kopogtat a rendőrség a botokkal, meg a lefejező készlettel.

Aztán rájöttem, hogy biztosan nem fogok tudni visszaaludni, úgyhogy programoztam kicsit, és kezdem úgy érezni, hogy elég jól haladok a munkával.

Dél körül sikerült újra elaludnom, és 5-ig aludtam. Először 4-re állítottam az ébresztőt, de engedtem magamnak még egy órát. A mai napra annyi dolgom volt, hogy fel kellett töltenem az itteni telefonom egyenlegét, mert lejárt a mobilnetem. Megnéztem, hogy hol van a legközelebbi Singtel, majd felöltöztem, és útnak indultam a sarki westendbe. Na jó, 2 megálló volt a 7-es busszal.

Mivel reggel közepes erősségű gyomorfájással keltem, és elég éhes is voltam, úgy gondoltam, hogy a polipevést elhalasztom holnapra. Csakis a tudomány érdekében betértem egy McDonald’s-ba, hogy összehasonlítsam a hazaival. Igazából minden nagyon hasonlít az otthoniakra, mégis minden kicsit más. Más az üdítős doboz teteje, más a tálca, a sült krumpli alapvetően nagyon emlékeztet az otthonira, csak keményebb, és hal íze van. McChickent ettem, itt nem dobozban adják, csak becsomagolják, mint a sajtburgert otthon. Kíváncsi voltam a mekis csirkére, hogy hasonlít-e a tegnapi malájra, és nem velem van a baj, hanem tényleg másfajta csirkék teremnek erre. Ugyan a malájra nem hasonlított, de nagyon az otthonira sem. Olyan volt, mint az otthoni McChicken hús, és a csibeburgerben lévő hús keveréke. És mint tudjuk a csibeburgernek otthon is hal íze van, könnyen következtethetünk, ennek is az volt. A kóla kicsit savanyúbb volt az otthoninál. Gondolom más a víz, vagy ilyesmi. 5 dollárt fizettem ezért a menüért, amit ha átszámolunk, durván egy ezres, szóval jóval olcsóbb, mint otthon.

Visszatérve a víz ízére, egyébként semmi különöset nem érzek rajta. Rákerestem a neten, és teljesen jó minőségű ivóvíznek írják. Nagyobb különbséget éreztem például a tiszaújvárosi és a budapesti víz íze között, mint a pesti és az itteni között. Viszont hideg vizet még nem igazán sikerült facsarnom a csapból, akármeddig folyattam is. Illetve olyan 5 percnél többnyire feladtam, de addig még teljesen langyos volt, akár zuhanyoznék is benne. Gondolom az állandó 30+ fok miatt nehezen hülnek le a csövek.

Miután megkajáltam, elindultam felfedezni a plázát. Nem volt annyira fancy, mint amik az Orchardon vannak, inkább olyan Miskolc Pláza, vagy Corvin pláza feelingem volt, csak persze sokkal nagyobb 🙂
Pár perc bolyongás után megtaláltam a Singtel üzletét, oda is ugrottam az egyik pult mögött álló kiscsajhoz, hogy mit szeretnék. Ő látszólag elsőre megértette, hogy mit akarok, de én minden második szavát csak tippeltem, hogy mi lehet. Egyébként a mekiben is a néninél, aki szerintem egy maláj anyukától és indiai apukától született kínai lehetett, mert végképp nem tudtam sehová sem kategorizálni. Egyébként mindenkit megértek, akár a városban, akár a szállás körül, akár az egyetemen, viszont ezek az eladók valami nagyon furcsa nyelvet beszélnek, amibe néha beledobnak egy-egy angol szót 🙂
Természetesen nem volt ebből gond egyébként. Mondták, hogy erre számítsak, és az a dolog trükkje, hogy eldöntendő kérdéseket kell feltenni nekik, mert arra nehéz félreérthető választ adni.

Kifelé viszont nagyon eltévedtem. 20 percet forgolódtam, mire megtaláltam, hogy hol kell kimenni a plázából. Először nem is akartam kimenni, hanem egy FairPrice nevű supermarketet kerestem, de egy idő után feladtam, és csak ki akartam szabadulni.

Kint a plázák körül többnyire egy olcsóbb piac szerű rész van. Nagyon nem néztem az árakat, meg a termékeket sem, tipikus mindenes kínai izéknek tűnnek. És körülöttük vannak kajáldák is, amik nyilván olcsóbbak, mint a bentiek.

Sétálgattam kicsit, majd az egyik pékségben vettem egy sonkás ananászos izét, 1.30-ért. Majd este megeszem.

Aztán egy másik valamiben az utca közepén egy valamit, ami remélem gyümölcs. Itt sem voltam teljesen biztos abban, hogy mit akarok. Magyarázta a srác, hogy ha többet veszek akkor olcsóbb, de nem akartam túl nagyot kockáztatni, úgyhogy maradtam 1-nél, 3 dollárért. Ahhoz képest, hogy ezek itt teremnek a környéken elvileg, nem olyan olcsó…

Tehát ez egy Sharon fruit.
http://www.naturespride.eu/our-products/product-detail/sharon-fruit/

Úgy néz ki kívülről, mint egy narancssárga paradicsom, és a tapintása is olyan, de édes illata van.

Ééés, az íze is nagyon édes. Ennyire édes gyümölcsöt szerintem nem ettem még. Alapból sem vagyok édes szájú, de a végére már azt hittem cukor beteg leszek 🙂 Egyébként nagyon finom. Ez a darab biztosan nem volt éretlen, mert sokkal puhábbnak tűnt, mint amiket a neten láttam. Lédús. Egyébként nem tudom mihez hasonlítani sem az ízét, sem az állagát. Állítólag spanyolországban is megterem, lehet, hogy otthon is lehet kapni, én még nem láttam.

Hazafelé csináltam pár képet.

Ez volt a pláza:

Ugyan ez az interneten, nappal:

És egy kép a buszmegállóról. Ez egy nagyobb megálló, sok busz jár erre, ennek megfelelően például légkondis. Megvan, hogy melyik kapuhoz melyik buszok állnak, és ha beállt, akkor a fotocellás ajtón át csak belépsz a buszra. Az pedig, hogy a kapunál ne legyen torlódás, sorakozással van megoldva. Én ezen a B3 kapun mentem, a 7-es buszhoz.

És csináltam pár képet a hátsó kertről is, a szállás mögött.

Hazafelé egyéként még mindig nem vagyok nyugodt a kígyós ösvénynél, de eddig szerencsére nem találkoztam eggyel sem. Egyébként túl sok állattal sem. Az egyetemen láttam egy mókust, meg feketerigókat. Pár gyíkot, kisebbeket és nagyobbakat is. Bogarakat eddig szerencsére alig. A fürdőszobában volt 1-2 szúnyog és ennyi. Semmi emberméretű gyilkos akármi, sőt, repülő bogarakat gyakorlatilag ezeken a szerencsétlen szúnyogokon kívül nem láttam. Furcsa is, hogy mindenfelé víz, meg fák, meg meleg, magas pára, azt hittem majd minden tele lesz moszkítókkal, meg repülő szarokkal, de semmi. Még a lámpák körül sem.

Na és akkor mai érdekességek:

Eddig minden boltban kaptam nylon zacsit, és nem kell fizetni érte, mint otthon.

A mozgólépcsők ugyan olyan gyorsak a plázában, mint a metrónál. Legalábbis, ahol eddig jártam. Értem én, hogy más a tempó ezeken a helyeken, de otthon mindig zavart, hogy a plázában vánszorogni kell. Na itt ilyen nincs. Viszont még mindig a bal oldalra kell állni, amit ma is elnéztem 🙂

És a tájékozódás. Kb mostanra megszoktam, hogy mivel hova hogy lehet eljutni, és mikre kell figyelni. Ugyan túl sokat még nem utaztam, de szerintem nagy meglepetés már nem fog érni. Jók az appok, és a kiírások is. Bár tény, hogy az okostelefon nélkül már nem tudnám elképzelni az életemet. Mindig pontosan mutatja, hogy hol vagyok, merre kell mennem, mivel, az hány perc múlva jön. Ha mégsem találnék valamit rákeresek, vagy megkérdezek valakit. Szerintem 10 éve még nem közlekedtem volna itt ilyen nyugodtan. Viszont gyalog folyton gondban vagyok. A busz/metró letesz a környéken, de onnan van, hogy hosszú perceket megyek a 20 méterre lévő dologig, mert a nagy épületektől, meg a szállás körüli építkezéstől például semmit sem látok. Csak elindulok, és remélem, hogy az út oda vezet. Ami nem segít a dolgon, hogy több szinten élnek. Tehát lehet, hogy 20 méterre van a célpont, de át kell menni pár lépcsőn, ami nem biztos, hogy pont oda visz, esetleg felüljárón, vagy hídon, vagy bármin. A condom környékén pedig mindig megyek 1-2 kört, mire biztos leszek abban, hogy a sok egyforma 20 emeletes közül a jóba megyek, miután kibukkantam valahol.

És még egy tipp: ha olyan helyre akartok menni, ahol meg is akartok örökíteni valamit, akkor vegyetek egy normális fényképezőgépet, vagy egy jobb telefont legalább, mert ezek a képek, amiket csinálok egyáltalán nem adják vissza azt az élményt, amit élőben tapasztalok. 🙂

Na mára ennyi, lezuhanyzom, talán programozok kicsit, aztán holnap ellátogatok a Kusu és a St John’s szigetekre. Sziasztok!