Itt rohadunk ebben a rohadás karanténban úgy 18 millió éve, de már ki számolja, ugye…
Egészen megszerettem az albérletem összes sarkát, de örülök, hogy végre lehet dolgokat is csinálni, most már végre csak az időjárás tart itthon.
Három hete elsétáltunk a városból egy kis patak mentén a Greifensee-hez, ami tök király volt. 24km ~5 óra alatt, el is fáradtak a talpacskák a nap végére, ezen felbuzdulva pedig úgy gondoltam, hogy a bemelegítés után itt az idő szintet lépni, és ha már Svájcban vagyunk, nézzünk meg egy kis dombocskát közelebbről is.
Beírtam hát a keresőbe, hogy túraútvonalak Zürich körül, és a város honlapján találtam is párat. Ráírtam pár ismerősömre, aztán Viktor is bedobott párat a kalapba, és végül meg is lett a match: a Mark Twain trail a Rigin. A meteoswiss szerint 2 hét eső után pénteken végre kisüt a nap, és a jó idő tart egészen szombat délutánig. Kiváló, gondoltuk, akkor lesz ideje a sárnak pénteken felszáradni, szombaton pedig kora reggel elindulunk, hogy még a vihar előtt leérjünk a hegyről.
Pénteken meló után gyorsan vettem egy Halbtax-ot, ami a német Bahn Card 50 helyi megfelelője. Magyarra fordítva egy éves bérlet, amit ha előre kicsenget az ember, onnantól kezdve gyakorlatilag minden vonatjegy féláron van. A trükk annyi, hogy nem minden vonalat az állami vasúttársaság felügyel, tipikusan a hegyi vonatokat például nem – de azért azokra is jár némi kedvezmény. A néni a jegypénztárnál kedvesen, türelmesen és nagyon lassan elmagyarázta, hogy hogyan működik, mire jó, mik a kedvezmények, megmutogatta a telefonos alkalmazásban, hogy hol vannak a gombok, és még az utcáról is beszélgettünk, ahol lakom. (Ismerte a hétvégi bulikat a Palais Kraft-ban https://palaiskraft.com/. Egyszer én is néztem a házat, van ott airbnb is ~300e forintért/éjszaka, amit meg is értek, már ha a saját beépített squash pályát, 5db 100+ éves zongorát, zsírleszívó központot nem számítjuk, akkor is: ha jó oldalon néznek ki, az én lakásomra nyílik a kilátás, azért ez mindenképp megér ennyit :D). Szóval nem stresszelt a néni, valószínűleg nem teljesítmény alapon a kiszolgálások száma szerint fizetik, mert összesen 20 percbe telt a jegyvásárlás így a zürichi főpályaudvaron.
Szombat reggel 6:30-kor keltem. Először kicsit megijedtem, mert esett az eső, de az időjós továbbra is azt állította, hogy Luzernben jó idő van, szóval egy gyors reggeli után felöltöztem és elindultam az állomásra. Ott találkoztam Andrással, Eszterrel és Viktorral. A 8:04-es vonattal indultunk Luzernbe, ahol mindenki, aki leszállt a vonatról túracuccban volt, legalább 300 ember.
Persze nem ugyan arra jöttek, mint mi. Gyorsan felvettük Attilát és Lilit, majd a 9:12-es hajóval mentünk Weggisbe, ahonnan indult az útvonalunk.
Körülbelül a kikötő elhagyását követő 5. másodpercben kiderült, hogy köztünk túrázás témában Lili messze a legtapasztaltabb. Ő tette fel a kérdéseket, hogy miért ezt a vonalat választottuk, hogy biztosan bírni fogjuk-e, illetve, hogy miért nem a környékbeli 100 út közül valamelyik egyszerűbbel akarjuk kezdeni a szezont.
Az útvonal kiválasztásánál nem éreztem ennyire drasztikusnak a helyzetet. Ilyen névvel, hogy Mark Twain trail nem lehet túl komoly, nem? Ha egy egész életében íróasztal előtt görnyedő író meg tudta mászni, akkor nehogy már nekünk ne menjen. Illetve a honlapon is az volt, hogy a nehézség könnyű, a táv pedig közepes, a menetidő 3.5 óra. Felfelé 11km, az semmi a legutóbbi 24km-hez képest. Ugyan ebben van 1320m emelkedés is, de hát az nem lehet olyan vészes, nem?
Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Először is, nem olvastam el a cikket az úthoz, ahogyan filmekhez sem nézek trailereket. Pedig lehet, hogy nem ártott volna, mivel benne volt, hogy Mark Twain 3 nap alatt tette meg ezt a túrát. Majd kiderült, hogy oké, hogy a nehézség könnyű, de a közepesnél már sziklán is kell mászni, meg a szirten kiakasztott vasláncokon egyensúlyozni. Az Alpok mégsem a Bükk, meg a Gellért-hegy.
A harmadik tévedés pedig az idő becslése volt. Ahova ki van írva, hogy egy szakasz 3 órás, az azt jelenti, hogy 3 óra egy 8 hónapos terhes svájci nőnek. De egy átlag ostblockernek inkább 5 óra lesz.
Majd pedig mikor Lili még csendesen meg is jegyezte, hogy amúgy ott fent lesz majd vagy 10 fok, és kiderült, hogy Attila még pulcsit sem hozott magával, végképp megrémültem, hogy tényleg készen állunk-e erre a túrára. De persze igyekeztem leplezni a félelmet az arcomon, elvégre az én ötletem volt, megcsináljuk, jó lesz.
Pisiszünettel kezdünk, majd gyors naptejezéssel folytattuk. Egyedül Lilinél volt naptej, ezen a ponton már nem csak féltem, de kezdtem szégyellni is magamat. No de alig múlt reggel 10, még mindenki tele energiával és lelkesedéssel, induljunk hát.
Megjegyzem annak, aki nem tudna mi az a 0-s tojas. Ez. 1000 méter felett szabadon szaladgál, alpesi levegőt szív és Evian vizet iszik. Akkorák voltak, mint egy nagyobb kutya.
Pár rövid pihenő után – hogy mindenkit bevárjunk – az első megállónk Felsentornál volt. Itt leültünk pár percre és meguzsonnáztunk, hogy újult erővel folytathassuk az utat.
A legkeményebb szakasz a végére maradt. Korábban is volt egy rész, ahol úgy éreztem legalább a tüdőmig kell emelgetnem a térdemet lépcsőzés közben, úgy, hogy némelyik kirohadt lépcsőfok helyett csak kis vas csonkok álltak ki a földből, közben pedig a fejemet is le kellett hajtanom, mert ott voltak a fák, és nagyon örültem, mikor vége volt, hogy vége lett. A végén ránézésre semmi extra nem volt, csak egy jó konstans meredek szakasz. Fél órán át ~20 fokos emelkedő. Aztán megérkeztünk Kaltbadhoz.
Nem ez volt az út vége, innen még 1 óra lett volna a tető, de megbeszéltük, hogy leülünk egy kávéra, kávézás közben pedig közönségszavazás által eldöntöttük, hogy mostantól inkább vonattal folytatjuk az utat. Amit persze lekéstünk, így volt egy óránk a következőig.
A kilátás a hegytetőről nagyon szép volt, az alpok szélénél álltunk, korülöttünk az egyik oldalon hófödte hegycsúcsok, a másikon pedig a luzerni, zugi, zürichi és még 4 másik, összesen 7 tó volt látható. Persze a lényeg, hogy ha lett volna egy nagyon messze látó messzelátónk, akkor látszott volna a ház, ahol lakom.
Ezzel le is zárhatnám a történetet, de hiba lenne, hiszen még csak a nap közepén tartottunk. Ekkorra már gyülekeztek felettünk a viharfelhők, de az időjósok szerint még bőven volt időnk az esőig. Ugyan azt nem értettem, hogy hogyan lehet villámlós vihar csapadék nélkül, de mikor megkérdeztem előző nap a főnökömet erről, azt mondta, hogy nem kell aggódni miatta, az tök jó, mert legalább nem ázunk meg, miközben belénk csap a villám. A szeles viharos időt pedig mások még ki is használták. Egy paraglideos körözött épp a fejünk felett.
Lefelé Viktor mindenképpen vonattal akart menni, mivel nem barátja a libegőknek, de sajnos nem értette, amit a jegypénztáros mondott neki svájciul, így mindenkinek vett egy libegő jegyet lefelé. Én nagyon élveztem – ő kevésbé, de azt mondta végül, hogy nem is volt olyan vészes. A hajót visszafelé épp lekéstük, így leültünk a parton meginni egy sört.
A hajó egy 1000 éves gőzős modernizált változata, viszont a teljes hajtást megtartották – csak gőz helyett gondolom már dízelmotor mozgatja a lapátkerekeket.
A nap zárásaként Luzernben vacsoráztunk egy egészségeset. Nem volt könnyű asztalt találni szombat este 7-kor 6 darab szakadt sáros izzadt vándornak Luzern belvárosában, de végül csak sikerült.
Este mikor hazaértem már csak gyorsan lezuhanyoztam és bekenegettem égési sebeimet egy kis arckrémmel. Az alvással nem volt gond.
András órája a nap végén a következőket mutatta: 367 emelet 24750 lépés 18.16km 5200kcal (1 emelet = 3m).
Nekem nincs ilyen varázs órám, talán a következő túrára szerzek egyet. Ha valaki tud valamit ajánlani, szívesen várom!
Engeddel 