Az első nehézségek

Az első nehézségek

A virtuális kézfogás után a szerződésem is megérkezett, postán.

Nyilván németül volt az egész, de gondosan mellékeltek egy angol nyelvű fordítást, valamint üdvözlő levelet, és még rengeteg kis apróságot, amit ki kellett töltenem a munkakeztéshez, majd az egész be a válaszborítékba, és már csak le kell tölteni a felmondási időt.

Persze már ez sem volt teljesen gördülékeny, mert a HR-nek a hivatalos felmondó levélben szerepelnie kell az utolsó napnak, de mivel nem akartam letölteni a szerződés szerinti 75 napot, jóváhagyást kellett kérnem a manageremtől, ő pedig előtte meg akarta szervezni a pótlásomat.
Azt megértem, hogy “senior” developert nem olyan könnyű leakasztani a futószalagról, de még így is ért meglepetés. A vezető fejlesztő ötlete például az volt, hogy keressek magamnak egy online interjú feladatsort, töltsem ki, és küldjem el neki az eredményt, hogy hány százalékot értem el. Ez után ő kitöltteti ugyan azt a feladatsort a jelentkezőkkel, és így megkapjuk, hogy hány junior ad ki egy seniort.
(Mert ugyebár, ha 1 nő, 9 hónap alatt tud leszállítani egy gyereket, akkor 9 nő 1 hónap alatt is megoldja. Jobb nőknek meg ennyi sem kell.)

Ezen kívül az is irtó kellemetlen volt, hogy nem mondhattam el a kollégáknak. 7 hetet dolgoztam le végül, abból az első 4-ben szerintem mindenki irtó parasztnak nézett, hogy miért nem vagyok konstruktív a meetingeken, miért nem folyok bele a tervezésekbe, miért nem állok ki lelkesebben a problémáimért. Hát, azért mert már kurvára mindegy, és ezt mindenki tudja akin múlna, csak épp ti nem.

No de nem panaszkodni jöttem, és egyébként is volt mit intézni a munka mellett, például albérletet.

Kérdeztem a srácot aki felvett, de a cégnek nem nagyon van költözés segítő programja. Business apartmant tudtak volna csak szerezni, de azok jellemzően 1500 euró/hó/18nm-es lyuk áron futnak, a tipikus franciaágy a konyhában + egy szekrény felosztásban, amit nem annyira élveznék.

Így hát, amint megkaptam a szerződést nekiláttam az albérletkeresésnek. Kértem barátoktól tippeket, hogy mit és hol érdemes nézni, valamint, hogy mire kell odafigyelni, és fejest ugrottam a Frankfurti albérletpiac online dzsungelébe.

Egy gyors kitérőt viszont teszek előtte, mert ahogy leírtam, hogy online, német vonatkozásban, kirázott a hideg.
A német internet körülbelül 10 évvel tart a magyar mögött. A lakóházak legnagyobb részében csak DSL áll rendelkezésre. Az, hogy központi helyen 50mbps az elérhető legmagasabb szolgáltatás, az teljesen normális. (Otthon évek óta elérhetőek gigabites csomagok.) A legtöbb honlap a 2000-es évek elejére emlékeztet, és a rajtuk szereplő információ jellemzően már nem aktuális, vagy épp teljesen hiányos. Ha bármit el akar intézni az ember, a leggyorsabb nem az, ha 2 kattintással túl van rajta, hanem ha odatelefonál, majd bemegy személyesen. (Erre majd később még írok példákat, ez a post most nem erről szól.) Továbbá nagyon sokkolt még az internetes multik szolgáltatásának ellehetetlenítése is. Ha már a saját fejlesztéseik használhatatlanok, akkor miért nem engedik, hogy a google tegye a dolgát, nem értem. Jó, nem olyan vészes, mint kinában, hogy nem is kereshetsz rajta, de például a maps olyan, mintha lefejezték volna.
Vegyük a street view-t. Azon túl, hogy napokat el lehet tölteni azzal, hogy egzotikus, vagy ikonikus helyeken sétál az ember, virtuálisan, én például, ha egy új helyre megyek, indulás előtt szinte mindig megnézem a környéket. Milyen épületet keresek, hogy lehet eljutni oda, lehet-e parkolni, mi van a közelben, ha nem találnám(, milyen a környék, ha esetleg odaköltöznék). Valamint tök érdekes nézni, hogy hogy változik 1-1 környék, mivel 1-2 évente újra felvesznek mindent, és lehet váltani az évek között.
Na itt ezt el lehet felejteni. Frankfurtban például egyetlen felvétel volt, valamikor 2008-2009 között, szóval amit az elmúlt 10 évben építettek, felújítottak, átfestettek, átneveztek, az nincs rajta. Sőt, ami rajta lenne, igazából az sincs. Az egyik koreai ismerősöm úgy jellemezte, hogy a német street view olyan, mint a japán pornó. Van benne minden szar, de a lényeget pont cenzúrázzák. És tényleg, az épületek fele ki van cenzúrázva. Gyakorlatilag így használhatatlan.

Az ok pedig, hogy, ha látnak az emberek egy épületet, amit amúgy is bárki bármikor megnézhet, az ám hatalmas privacy issuet jelentene. És amúgy a németek, akikkel beszéltem, ezt komolyan is gondolják. Bár még elmagyarázni nem tudták, hogy miért.

A maps útvonaltervezője hasonlóan hasznos. Ismeri a teljes helyi közlekedést, viszont valami miatt a német hatóságok (szintén privacy issuekra hivatkozva) nem adják oda nekik a buszmenetrendet, így csak az egyik metróvonal elérhető. (Tehát azt meg tudom nézni, hogy hol megy a busz, mik a megállók, de ha rámegyek, hogy útvonaltervezés, akkor nem ajánlja fel, mert nem tudja a menetrendet.) Annyira kíváló útvonalakat tervez így, mint mikor annó ausztráliába jetski-vel akart elküldeni.

“Sétálj 3km-t menj 2 megállót, majd sétálj 2 km-t”

Az első hetekben viszont mégis az immobilienscout24.de volt a kedvenc honlapom. Napi 4-6 órát töltöttem el itt. Nézegettem a térképet, környékeket, hol lehet a legoptimálisabb, legjobb árban, legjobb közlekedéssel, boltokkal lakást találni.
Ahogy teltek a napok, hetek természetesen szépen sorban leadtam a belvárosról, a két szobáról, a bútorokról, a jó környékről, de a végén még a városról is. Felajánlottam, hogy akár fél évre kifizetem előre a lakást, ha nem hiszi, hogy van pénzem, csak írjon már vissza, de semmi. 6 héttel a keresés elkezdése után komolyan azon gondolkodtam, hogy bejárós leszek valami környező faluból, a 7. héten pedig már a hidak környékét böngésztem a street viewn.

Az egész nyilván a hatalmas kereslettel kezdődik. Ahogy azt már pár posttal korábban is írtam, Frankfurt lakossága nincs 700 ezer fő, viszont egy átlag hétköznap 1.3 millióan vannak itt. Rengetegen járnak be, 100km-es körzetből, nyilván sokan költöznének közelebb, ha találnának jó lakást, jó áron. Továbbá állítólag a Brexit rontja a legtöbbet a helyzeten. Itt már mindenki arra készül, hogy többszázezren költöznek majd ide Londonból, mert hogy ez európa bank központja. És húzzák fel tonnaszámra a rohadtdrága csilli-villi albérleteket, de persze azokat még senki nem tudja itt megfizetni, úgyhogy üresen állnak inkább. A csóró migráns meg megszívta.

A legnagyobb probléma így pedig az úgynevezett SCHUFA. Egy német cég összegyűjt rólad mindenféle adatot. Mikor mennyit keresel, milyen hiteleid, előfizetéseid, bérleteid vannak, és a leglényegesebb, hogy mindent fizetsz-e rendesen. Van-e tartozásod, késedelmed, vagy egyáltalán, hogy valaha volt-e. (Ez bezzeg nem privacy issue.)
Nyilván a leggyanúsabb az albérletkeresésnél, ha nincs SCHUFA-d. És mivel a kereslet ilyen hatalmas, a kiadók jellemzően rögtön rászűrnek, hogy csak azokat a jelentkezéseket akarják megnézni, ahol ez rendelkezésre áll.
Nos, mivel SCHUFA-t csak az szerezhet, akinek van német lakcíme, ezért ez így eléggé megnehezíti az egyszerű bevándorló dolgát.

Persze ilyen alacsony kerítések engem nem tudtak visszatartani, és ennek ellenére is küldözgettem a jelentkezéseket lelkesen. E nélkül a papír nélkül is mindenhol meg kellett adni, hogy melyik kedvenc háziállataim nem költöznek majd be velem az albérletbe, van-e bármiféle párkapcsolatom, gyerekeim, akár velem élnek, akár nem, mennyi a havi nettó keresetem, stb. Mert ugye ez rájuk tartozik, bezzeg az, hogy hogy néz ki az a szaros épület, ahol még 30 másik lakás van ezen kívül, az nem. És én keményen meg is adtam nekik minden információt, de mint a minta albérlő.

Rövid, velős bemutatkozást is hagytam mindenütt.

Demkó Bence vagyok, egyedülálló, felnőtt informatikus, Budapestről. Most költözöm Németországba az új munkám miatt, ezért keresek albérletet. Sok pénzt fogok keresni, (de korábbi fizetési jegyzéket nem mutatnék, mert ugyan gyanúsan nagyok a számok rajta, de ha mellé teszed a valutát, úgy már ijesztően kevés ám, helyette) mutatok egy munkaszerződést, ha az okés. Jah, és nem beszélni német, remélem nem gond az angol.
Ha úgy gondolod, hogy érdemes vagyok arra, hogy havonta sokszáz eurót adjak neked, akkor lécci írd meg, hogy mikor nézhetem meg a lakást, legalább 2 nappal a találkozó előtt, hogy legyen időm repjegyet venni.
Üdv,
Bence

Persze formálisabb módon, legszebb angolságom előrántva.
Nos, átlag 10 jelentkezésből 3-ra kaptam választ:
– Szori, bát di apartment iz alredi gón.
– Egy lelkes olasz építész részletes és nyájas leírása angol nyelven egy gyönyörű világról, amiről 3 levéllel később, mikor betegségre hivatkozva közli, hogy nem tud utazni, de utaljam csak át neki a 3000 euró kauciót a kajmán szigeteki bankszámlájára, majd postán küldi a kulcsot, hát, kiderül, hogy kamu.
– Guten Tag, vielen Dank für Ihre untenstehende Anfrage. Gerne möchten wir Ihren folgenden Termin zur Besichtigung anbieten: Donnerstag, 08.02.2018 um von 16:00-16:20 Uhr. Beste Grüße (Küldve február 8-án reggel.)

Persze minden jobb fogásnál elképzeltem, hogy milyen lenne ott lakni, élni. Ha üres volt, hogy hogy rendezném be. Akár a konyhát is. Ez például egy érdekesség. A németeknél, ha egy albérlet bútorozatlan, az jellemzően azt jelenti, hogy még konyha sincs benne.

Felvettem a kapcsolatot több albérletközvetítővel is, akik jellemzően 2.5 havi bérletidíjért cserébe lebonyolítják az ember helyett a dolog nehezét, de legtöbbször nem is válaszoltak. Volt aki csak annyit írt, hogy megpróbált felhívni a bulgáriai számomon, de nem tudott, és innentől kezdve semmire nem válaszolt. Hát lehet, hogy ez volt a baj.

Bő egy hónappal a start előtt viszont úgy gondoltam, hogy már végképp nincs más hátra, mint előre, úgyhogy amint kaptam egy vasárnapi és egy hétfői időpontot, írtam egy közvetítőnek is, hátha most válszol, és azt is megnézhetem hétfőn, majd vettem egy repjegyet, és írtam a scrum masternek, hogy hétfő-kedd home office. Megyek lakást vadászni. Aznap este még kiküldtem 10 jelentkezést, immár azzal a szöveggel, hogy itt vagyok, – tudom, hogy már vártatok – azonnal tudok szaladni megnézni.