Egyre több barátom és ismerősöm van itt, akikkel elmászkálunk erre-arra a szabadidőnkben. Például sokkal több éttermet ismerek már Frankfurtban, mint Budapesten. Bedobálok ide rendezetlenül néhány dolgot, amit említésre méltónak érzek.
Kezdem a menzás kajával, hogy mindenki megnyugodjon, nem éhezek. Teljesen jó a canteen az irodaházban, általában 3 különböző menü van, ezt pedig kiegészíti a salátabár és a grill pult, ahol mindig talál az ember B tervet, ha unja a tököt.
Az árfekvés 3.4-4.4 euró. Plusz sali-tál, vagy üdítő 1 euró körül. Ez bőven hozza a budapesti szintet, finom kaja, friss alapanyagok, változatos, jó.
Persze, ha hazai ízekre vágyom, akkor sem kell messzire mennem:
Mindenki azt mondja, hogy olyan jók ezek az árak, hogy nem is éri meg otthon főzni, mert egyszerűen nem jössz ki olcsóbban, jobb meg főleg nem lesz. Végre. Ezt mondom évek óta Budapesten is. Pedig itt még a boltok is olcsóbbak. Valamelyik nap is beszaladtam a Lidl-be egy almaléért és egy ásványvízért. 1 euró 3 centet fizettem. Egy euró három cent. Hihetetlen. 100%-os almalé természetesen. Jah, igen, és ugye itt 25 cent a betétdíj a flakonokon.
Azért valamelyik vasárnap mégis csaptunk egy közös főzést. A főnökünk, Eva meginvitált a lakására, Frankfurt egyik külvárosában. Sütött nekünk sütit, kávézgattunk, sétáltunk a szabadban, aztán együtt elkészítettük a vacsit. Nagyon rendes volt.
Van a szomszédjában egy nagyon menő épület, egy Hundertwasser ház. A faszi, aki nem ismerné (én nem ismertem) egy híres építész volt, különlegessége pedig, hogy be volt oltva az egyenes vonalak és szimmetrikus dolgok ellen. Én, mint enyhe OCD-ben szenvedő informatikus, aki hatalmas fanja az egyenes vonalaknak, és a szimmetriának úgy amblokk, nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog, viszont kívülről tényleg nagyon jól néz ki.
Lehet, ha benne laknék zavarna. Tuti. Főleg, hogy ahogy hallottam, szinte lehetetlen normális bútorokat vásárolni bele, mert nyilván belül sem egyenes semmi.
És persze főzni sem felejtettünk el. Megbontottunk 3 üveg gin-t is, mert miért ne. Nem tudom, sosem voltam egy nagy gin-es. Igazából semmilyen piának nem vagyok szakértője, de egy whiskyről, borról, pálinkáról meg tudom mondani, hogy ízlik-e, viszont nekem az összes gin gin ízű.
A többiek viszont vakon megmondták, hogy a fancy csomagolású, amit valami német tévés faszi, meg Eva főnöke közösen gyártanak elbújhat a Sul mögött. Vagy mi. Elvégre csak 60 euró egy ilyen kis kommersz üvegcse. A csivasz regálnak literjét megkapod a reptéren 25 ajróért, és még csak gin íze sincs. Nem értek én hozzá.
A következő (illetve kronológiailag előző) megálló a main tower volt. Korábban azt mondták, hogy a nagy ceruzába kell felmászni, de igazából ez magasabb. Ide Rabab jött, meg Johanna, az új ismerősöm Eritreából. A tali előtt betoltunk egy marokkói subwayt, stílusosan egy aluljáróban.
Király volt, nagy adag, tele csirkével, 4 féle salival. Csak szörnyen olajos. Legszívesebben lezuhanyoztam volna, miután megettem. Mondjuk az elkészítési körülményekről szívesen lőttem volna pár képet. Megnyugtattak, hogy itt is van ÁNTSZ meg minden. Meg amúgy sokan is voltak, úgyhogy sodródtam az árral, és nem kérdeztem többet. A tömeg egyébként állítólag nem volt mindennapos. Nagyon sokáig nem mertek nők odamenni, a marokkói férfiak miatt. Arról híresek, még az arab világban is, hogy minden nőt megpróbálnak felszedni, gondolkodás nélkül.
Lehet tetőtől talpig bebugyolálva, úgy, hogy csak a szeme látszik ki, őket nem érdekli, akkor is. Sőt, tovább megyek. Rabab mesélt egy sztorit egy travi ismerőséről.
(Nem tudom, hogy most épp mi a politikailag korrekt megnevezés, elnézést kérek. Nincsen a dologgal semmi bajom amúgy, csinálja mindenki azt amit jónak lát, csak adjanak ki az aktuális álláspontokról valami közlönyt pár havonta, mert múltkor is órákat csesztünk el a regisztrációs formon a NEM kiválasztásánál, hogy milyen lehetőségeket engedjünk. Fiú, lány, is, talán, egyik sem. Lélekben ez, testben semleges. Meg a családi állapot, hogy már önmagát is elveheti az ember feleségül, akkor ez adózás szempontjából vajon mit fog jelenteni, stb. stb. Szóval tényleg, nem zavar, csak nem tudom követni. Sajnálom.)
A lényeg, hogy a marokkói srác nyilván rányomult, aztán közölték vele, hogy bizony pöcse van a menyasszonynak. A srác csak megrántotta a vállát. Őt nem érdekli. Nekem te akkor is nő vagy. Szóval nézőpont kérdése, ha szabadon engedi az ember a fantáziáját, vagy pont, hogy nem törődik az apró részletekkel, akkor bármiből lehet nő.
Ebből ered egyébként a sok előítélet, hogy biztos meg fog erőszakolni. De állítólag ez nem így működik. Csak a szájuk nagy. Persze ez Magyarországra már olyan formában jut el, hogy a taxisofőr, mint túlélőre tekintett rám, mikor legutóbb otthon jártam budapesten. Megúsztam a nagy német erőszak hullámot frankfurtban. Mert ő hallotta ám, hogy itt már nem lehet éjszaka kimerészkedni az utcára, mert rögtön megerőszakolnak. Persze lehet neki van igaza, csak én nem vagyok eléggé nő az itteni srácoknak, de engem még senki nem próbált meg megerőszakolni. Pedig jártam már kint éjszaka.
Apropó erőszak.
Németországban van külön parkoló nőknek. Először azt hittem viccelnek, de tényleg. Nem értettem, hogy lehet a 21. században ennyire nyilvánvalóan lenézni a nők vezetési képességeit. Ma minden az egyenlőségről szól (meg a még egyenlőbbségről, de ez most mind1) és a nagy nyugat fényes csúcsán a nőknek külön kijelölt parkolójuk van. De aztán elmagyarázták, hogy ez nem azért van, mert, hogy a nők nem tudnak vezetni. Igaz, hogy sokkal szélesebbek ott a parkolók. Meg amúgy jobban ki vannak világítva. De a lényeg, hogy közelebb van a bejárathoz. És ezek együtt azért kellenek, hogy, ha valaki meg akarja erőszakolni a nőket, akkor azt fényességben tegyék (hogy inkább ne merjék, de, ha mégis, a kamera felvegye), és gyorsabban el tudjanak menekülni a potenciális áldozatok. Az ezek után felvetett kérdéseimet itt most nem osztanám meg.
Szóval kaja után beugrottunk a starbucksba egy 5 eurós kávéért, mert… igen.
A toronyba diák jegyet vettem, pedig nem szeretek csalni. Valahogy itt mindig hülyének néznek, ha nem diákot akarok venni, mert úgysem ellenörzi soha senki. Az is 5 euró volt. A bejutás olyan volt, mint a reptéren. Az épület maga 56 emeletes, és nem lehetett gyalog menni, csak lifttel. Viszont egész menő, van rajta kilóméter óra, olyan 20-al száguldottunk felfelé. A Schönherz turbólift elbújhat mellette, itt aztán rendesen bedugul az ember füle. Amúgy csak a 4. legmagasabb épület frankfurtban. Ha valaki kíváncsi volna, Németország 15 legmagasabb épületéből 14 Frankfrutban van, így azért nem nehéz. (A 9. asszem a posta torony Bonn-ban)
Később elmentünk sálat venni, mert Johanna otthonhagyta, és fázott. Two hours later, a fél mangóval a kezében közölte, hogy végzett, és nem voltak jó sálak, úgyhogy megvett minden mást. A nap zárásaként pedig elmentünk egy sushi bárba. Ez a futószalagos, all you can eat buli, nagyon jó volt. 25 euró/fő.
Ez amúgy egészen drágának számít itt is. Az éttermekben, ahol jártam, többnyire 10-15 euró között mozgott egy főétel. Szerintem nem is olyan vészes, főleg, hogy többnyire belvárosi helyekről van szó. Voltam jó hamburgereseknél, thai étteremben, olaszban, stb stb. Sajnos nem csinálok elég insta fotót a vacsorámról, de azért itt hagyok párat.
Ha már megint kaja vonal, akkor irodai ingyen reggeli – vacsora:
Ha meg iroda, akkor még néhány érdekesség. Valamelyik nap szembe jött ez a két WC ajtó.
Meg aztán ez az okosporszívó.
Meg volt szivárvány is.
A kampusz sztórban meg ha szar történik, bezacskózzák.
Ugyan itt pár napja reggel próbáltam vásárolni egy szendót, és mellettem a rendkívül életrevaló faszi, ahogy megróbált kivenni egy joghurtot a hűtőből, odazárta az ajtóhoz a kicsi ujját, ettől megijedt, felsikoltott, és összenyomta a joghurtos dobozt. Biztos valami manager. Nevettem volna, ha nem került volna még a hajamba is abból a szarból. Persze őt meg teljesen beterítette. Csak ott állt ott szegény, teljesen életképtelenül, nem értette, hogy mi történik most. Az egyik pultos néni letakarította, aztán gondolom hazament.
Még valami, ami tök furi az irodában. Gondolom megvan mindenkinek, amikor megvetően leszólják az embert, hogy “mi vaa’ barlangba’ laksz?! há’ zárd be az ajtót!”. Ha más nem, valami frusztrált általános iskolás tanárnénitől. Legalábbis bennem ez eléggé megragadt, úgyhogy lelkesen zárogatom is az ajtókat magam mögött. Illetve zárogatnám. Meg lennék illedelmes, és nyitnám ki másoknak. De itt minden ajtó önműködő. Én vagyok a barlangban nevelkedett vadkeleti tuskó. Itt meg azért kapom a megvető pillantásokat, hogy mit rángatom az ajtót, mindjárt kinyílik magától. És ne nézzetek hülyének ti sem, nem a sinen szétcsúszó üvegajtókról van szó, hanem rendes ki-be nyíló verziókról. Budapesten asszem az árkádnak van ilyen ajtaja. Mármint, ami kifelé nyílik magától. Na itt kb mind ilyen. Kicsi is, nagy is.
Random kép a városból.
A zsidó negyedet ma így indikálják idekint. Nem tudom, ez szerintem régen sem volt szép dolog, meg valahogy manapság sem érzem a pozitív vonzatot. Mert, hogy emlékeznünk kell, az okés, de miért is jelöljük meg őket még ma is?
Ennyi volt mára. Sajnálom, hogy ilyen össze-vissza volt, csak volt pár kép meg apró részlet, amit szépen sorban lementettem itt magamnak, hogy majd megosztom valamikor, de önmagában kevés volt, máshoy meg nem tudtam hogy fűzzem. A következőben megint lesz koncepció, becsszó. Addig is lájkoljátok meg iratkozzatok fel a csatornára.
Üdv.
Ui:
Nagy forma a srác, folyton kint zenél.
Engeddel 