Október 2-án jöttem ki, 3-án rögtön fel kellett függeszteni a kemény munkát, mert nemzeti ünnep, Németország újraegyesítése volt a program.
Úgy érzem, én mindent megtettem az emlék őrzésének érdekében.
Kelet és Nyugat Németország újraegyesítése nyilvánvalóan nagyon fontos az egész országnak, – még, ha a nyugatiak rendszeresen hangoztatják is, hogy igazából ők nagyon jól megvoltak a kelet nélkül is, csak lehúzzák őket – ezért október 3. minden tartományban munkaszüneti nap.
Minden évben másik város kapja meg az ünnepség rendezésének lehetőségét, idén pedig a választás Mainzre esett. Mivel pedig Mainz egy köpésre van Frankfurttól, nyilván nem hagyhattam ki, hogy meglátogassam.
Egy elbűvölő kis városról van szó. Azért írom, hogy kis, mert ugyan népesség alapján Magyarországon a 2. legnagyobb lenne, itt csak a lista 38. helyére sikerült felférnie. (Ez mondjuk otthoni arányokkal számolva egy Kiskunfélegyháza – Ajka vonalnak felel meg.)
Valamint a kis jelzőt nem csak a populáció, hanem a város rendezése és hangulata is indokolja. Annak ellenére is, hogy most hatalmas volt a tömeg az utcákon, egyáltalán nem éreztem, hogy egy nagyvárosban lennék. Talán a nagyobb terek az épületek között, a bűz, a mocsok, és az otromba betonházak hiánya, na meg a folyók, fák, amik ezt az érzést keltették bennem, mindenesetre szimpatikus volt.
Persze én még mindig a nagyvárosokat szeretem, úgyhogy valószínűleg hosszú távon üresnek érezném. Ebben a gondolatomban megerősített néhány barátom is, aki ide járt egyetemre. Pár év után már unalmassá válik a monotonitás, és menekülnének. Egy pár nyugdíjas évet azért lehet le tudnék itt húzni, majd, ha megunom a tengerpartot. 🙂
Már ahogyan érkezik a vonat a Rajnán keresztül, és látszik, ahogy belefolyik a kis Majna, a hatalmas folyó két partján pedig elterül Mainz, nagyon szép látvány. Sajnos nem csináltam képet róla, azt hittem majd úgyis találok valamit a neten. Nem találtam.
Azért bedobok párat, amit csináltam a városról.
Az egyébként, hogy a Rajna két oldalán terül el Mainz, nem igaz. Korábban így volt, és a két oldal városainak neve még most is tartalmazza, hogy Mainz, viszont annak idején, amikor a tartományokat szétosztották, egy nem éppen túlaggódott döntés alapján a folyót jelölték meg, mint határvonal, így a túloldal már Hessen tartomány. Igy pedig nyilván nem lehet Mainz.
Az ünnepség.
Már a vonat is tele volt, aztán, ahogy leszálltunk, szinte rögtön láttuk, ahogy hömpölyög a tömeg. Amire először felfigyeltem, az a hatalmas rendőrjelenlét volt. Nem tudnám megtippelni, hányan lehettek összesen, de mindenütt szétszórva, folyamatosan ott voltak, nagy csoportokban. Sima kis kalaposok, rohampáncélosok, gépfegyveresek, minden. Kérdeztem, hogy ez mégis miért, és azt felelték, hogy ne aggódjak, ez csak a közbiztonság miatt kell. Ki tudja, hogy amikor nagy mennyiségű ember kis helyen összegyűlik, milyen lehetőséget látnak benne bizonyos emberek. Persze, nyilván, egyrészt örültem neki, másrészt valahogy nagyobb biztonságban éreztem volna magam, ha nem 20 centivel mellettem hadonásznak gépfegyverekkel egész nap. Nem biztos, hogy hozzá szeretnék szokni.
Továbbá az utcák több helyen le voltak zárva. Ellenörző pontok voltak ott, és csak motozás után lehetett továbbmenni.
Ezektől eltekinte viszont egy kellemes kis rendezvény volt. Voltak mindenféle civil sátrak, etetők, itatók, valamint minden tartománynak volt egy nagzobb tere / sátra, ahol az ottani jellemző dolgokat lehetett megnézni, élvezni. Volt, ami inkább fotó kiállításra emlékeztetett, de a bajoroké például egy nagy kocsma volt, sörpadokkal, sörrel, asztalon táncolással.
De a zene, az szólt mindenütt.
Estefelé szóltak, hogy menjünk le a folyópartra, mert ott lesz a nagy finálé. Fény show. Elég sokat kellett várni, de addig is, rezes bandák szórakoztattak popdalokkal felváltva, meg kivetítőn lehetett nézni pár kis videót.
Viszont a várakozás minden percéért kárpótolt az élmény, amit ez a show adott.
Sajnos itt már lemerült a telefonom, így el kell hinnetek, amit mondok, nincs további bizonyíték.
Bemelegítésnek egy Ceremónia Mester vezénylésére először kiabáltunk, éljeneztünk, hullámoztunk, mint egy focimeccsen, majd együtt tapsoltunk, meg doboltunk a lábunkkal a We Will Rock You című Queen nóta dallamára, mire ő el is énekelte azt a mikrofonba.
Otthon hasonló helyzetben a Szózatot énekeljük. Érdekes.
Aztán elkezdődött. A show a következőkből állt. Először elborították a teret füsttel, hogy látszon a fény show. Aztán felkapcsolták a reflektorokat, elindult a 80-as évek technoja, és egy nagy német nemzeti rave partyt volt az újraegyesítés fináléja. Közben a háttérben abszolút zenébe és képbe nem illő fotókat vetítettek Németország (egyébként valóban) gyönyörű, vagy fontos helyeiről, csak épp, nekem legalábbis, az összhang nem jött át. Bár van itt valami nagy nemzeti ízlésficam is egyébként, úgyhogy annyira azért nem lepődtem meg.
A fotók lassan letűntek, kétoldalról beúszott két vízi akrobata, flyboarddal, zenére villogó ledes ruhában, és gyorsan végigszaladtunk a németek történelmén. A zene meg a fények persze maradtak közben. Voltak ott szirének, meg vikingek, meg piroska és a farkas is, nem mindet tudtam hová tenni, úgyhogy ezt felróvom magamnak és a hiányos német történelem tudásomnak.
Ha jól sejtettem a konceptciót, 3 fázist élhettünk meg, a zászló 3 színének megfelelő témában. Ezek szerint a fekete a szép helyek, a piros a történelem, és most következett a csúcs, a (nem sárga, én is világ életemben rosszul tudtam) arany.
Megtudtam, hogy az EU zászlaján a csillagok azért arany színűek, mert Németország zászlójából jöttek. És össze kell tartania a németeknek, hogy elvigyék a hátukon az EU-t is. Mert az EU nagyon fontos, és nélkülük nincs EU. Hajrá EU.
Ezt most nem tudom jól átadni sajnos, de pont olyan EU barát agymosást kaptunk, mint amilyen EU ellenes agymosás megy otthon. Nyilván nem azt vártam volna, hogy az ünnepség fináléjában nyomjanak le egy pár órás előadást, ahol kifejtik részletesen, miért is király az egész EU, viszont ez, hogy kérdésnek helye sem volt, már-már megnevettetett.
Az EU a legjobb. Kész. És most ismételjük együtt. Himnusz. Vége.
Engeddel 