Az elmúlt hónapban eddig hétszer repültem, már kezd rutinná válni, de azért megpróbálom felidézni az első napok élményeit Frankfurttal és az itteni munka velejáróival kapcsolatban.
Aki régebb óta követi a blogot talán még emlékszik, hogy annak idején, amikor Szingapúrba repültem, reggel 7-kor csörgött a telefonom, hogy légyszi szedd a sátorfádat, emailben küldtem a jegyet meg a szerződést, fel kellene szállnod a 2-órás dubaji gépre. Ennyire azért nem volt meredek a start, de pár sort megér ez is.
A lényeg, hogy kellemes multis káosz és tudatlanság közepette rátettek egy projektre. Kaptam péntek reggel a levelet, hogy hétfőn Frankfurtban kellene lennem, úgyhogy vegyek magamnak repjegyet és foglaljak szállást. Öt perc nem telt el a megrendelés megerőstésétől, amikor veszettül elkezdtek hívogatni mindenféle emberek a pozsonyi irodából meg a keleti blokk vezetőségétől, hogy hát itt valami turpisság történt. Igazából nem is kerülhettem volna arra a projektbe, mert nekem Münchenbe kell mennem hétfőn egy másikra. És itt megindult a ping-pong. Reggel 10-től este 5-ig a következőt játszottuk.
– Hé Frankfurt, itt Bence. Azt mondták a főnökeim, hogy valamit elcsesztetek, köszönjek el tőletek, többet nem dolgozhatok nálatok. ( – már három napja kódoltam nekik.)
– Semmi pánik Bence, egy percet se félj! Velünk van NémetFejes, neki nem lehet nemet mondani. (Én aztán nem féltem.)
NémetFejes felhívta KeletiFejest, akinél az egész dolog megakadt, minden rendben.
20 perccel később.
– Kedves Bence. Itt KeletiNagyonFejes beszél. Sajnálattal közlöm, hogy ez nálunk nem így működik. Kellessz a másik projektnek, és a folyamataink szerint az övék vagy. Köszönj el Frankfurttól.
– Szia Frankfurt, Bence vagyok, azt mondták, köszönjek el.
– Ejj-ejj, egy percet ne aggódj! Velünk van NémetNagyonFejes, ő mindent el tud intézni.
És így tovább és tovább. Akárhogy is próbálkoztak a keleti blokk erőforrás ütemezői betartani a céges folyamatokat, a német iroda dolgozóinak mindig csak egy telefonhvásba került elérni azt a kapcsolatot, aki magasabb szinten ül. A legvégén már az USA-ból telefonált a másik projekt megrendelőjénél ülő vezetőnek egy figura, hogy srácok, nem olyan sürgős az nektek, ide jön kicsit ez a Bence gyerek Frankfurtba, aztán, ha végzett, mehet hozzátok Münchenbe (amúgy architectnek. igen, oda. :D).
Nem tudom, hogy ebből én személy szerint mennyire jöttem ki jól. Hogy az összes fejes hallotta már a nevem, és ez király. Vagy az összes fejes hallotta a nevem, hogy mindig csak baj van ezzel a gyerekkel, és ez nem király. Majd elválik.
Na ennyit az unalmas bevezetőről, hétfő reggelre hívtam egy taxit, ki a reptérre, nagy tömeg, lassű motozás. Egy darab hátizsákkal mentem. Nem tudom ez mennyire titkos, max kirúgnak, de napi 130 euró a hotel keret. Ebbe azért belefér 4-5 csillag, úgyhogy törcsit, tusfürdőt meg ilyen felesleges szarokat nem kellett magammal hoznom. Bedobtam 4 inget, pár boxert meg a fogkefémet a nagy laptoptáskámba, és kész is voltam. Persze a szekusok rögtön kiszedtek. A táskámat külön vitték, fertőtlenítették, majd zsebenként ki kellett csomagolnom, mire végül kiderült, hogy a szaros tégla méretű dell laptoptöltőm, és közvetlenül mellette a kensington lock pont úgy néz ki a röntgen képen, mint egy bomba. Kíváló.
Az utazás sima volt, tipikus lufthansa. kb 1 óra 20 perc az út, a maradék a töketlenkedés. Mindig késik, 15 perc – fél órát. Tiszta máv. Csak azért így is hamarabb érek Budapestről Frankfurtba, mint Tiszaújvárosba apukámhoz, vagy Szegedre anyukámhoz 🙂
A sebességen dob az is, hogy itt nincs ilyen hosszú overhead, mint a nagy járatoknál. Mármint, mikor Dubaiba/Szingapúrba repültem, Emirates-el, akkor az volt a menetrend, hogy 1 órával indulás előtt nyílik a kapu, fél órával indulás előtt zárul! Aztán még fél órát üldögélünk a gépen, amíg mindenki elhelyezkedik, meg megkapjuk a engedélyt. Na itt ilyen nincs. Papíron fél órával indulás előtt nyílik a kapu, gyakorlatban simán volt, hogy már indulnia kellett volna a gépnek, de mi még a terminálban szenvedtünk.
De innentől gyorsan megy minden. Mire felszállunk, körbe szaladnak a szendvicsekkel meg az innivalókkal és összegyűjtik a szemetet, már szállunk is le.
Leszálltam a reptérten, és igazából annyira nem is nézelődtem, mert inkább siettem. Csak követtem az Trains feliratot, mert az állomáson várt az egyik kollégám. Gyorsan még vettem jegyet, és indultunk is.
Itt szembesültem azzal először, hogy a pénz elég komoly macerával jár erre. Mármint, itt nem az a baj, hogy nincs, mert van. Inkább fizikailag nem tudnak mit kezdeni vele. A kártyákat nem nagyon szeretik, mert elvileg a szolgáltatónak kell megfizetnie az egész magas használati díjat. Ezért boltban 5 euró alatt nem lehet kártyával fizetni. A taxis őrjöng, ha megtudja, hogy kártyával akarsz fizetni, az ATM rendszeresen nem fogad el kártyát, stb.
Szóval itt is ez történt. Gondolom ugyan nem szándékosan, hanem a gép hibájából, de kártyát nem fogadott el, én meg siettem, ezért becsúsztattam inkább egy 10 eurós bankjegyet a 4.80-as vonaljegyért. Hálából én kaptam a jackpotot. 26db 20 centes formájában. Fasza.
A vonat, amit használtunk, az S-Bahn névre hallgat, és mondjuk a budapesti hév itteni megfelelője lehet. Nem mai darabok, de szvsz mérföldeket vernek még a 4-es metróra is. Tágas, hihetetlenül halk, és nem ráz össze-vissza. Csak felszállsz, és suhansz.
Egészen ki a városból, Kronbergbe, mert ott van az Accenture Campus. Konkrétan az erdő közepén.
Majd holnap csinálok még pár képet, mert nagyon király, hogy szinte bármerre nézel, tényleg csak erdőt látsz. Fák és dombok. Szeretem a belvárost pesten is, és itt is, de azért ez is nagyon király élmény.
Az épület maga egyébként kvülről rohadt csúnya szerintem. Szürke fém váz, benne nagy ablakok szürke fém sötétítőkkel. Belülről viszont nagyon ott van. Hihetetlenül modern és dizájnos minden, szintenként valami más. Simán veri a legtöbb startup eröltetetten vagány belsejét, a tipikus gyárak pedig nyilván sehol nincsenek hozzá képest.
Szóval az iroda 3 épületből áll. Béta, Gamma és a People’s Forum. Az első kettő a dolgozóké, a harmadikban van a recepció, a canteen, a konferencia termek, boltok, büfék, kávézó, közösségi terek.
Kávézó alatt azt értem, hogy az egyetlen hely a Campuson, ahol fizetni kell a kávéért. Hihetetlen, de itt vannak a legtöbben mindig. Pedig amúgy a sima kávé is jobb, mint amit bármelyik irodában ittam eddig. Kivéve talán, amit Markosz főzött nekem egyszer guatemalai macskák által háromszor kiszart kávébabból.
Ilyen érintő paneles (beszarsz, tudsz rajta nyelvet választani…) gépek vannak minden szinten a KV helységben, ami egy nagy nyílt tér a szintek közepén, kv-val, teákkal, üdítőkkel, könyöklős asztallal, székekkel meg egy ember méretű tv-vel.
Lássuk csak, what else is there.
Igen, ez egy alvó szoba. Brit tudósok kimutatták, hogy a 15-20 perces ebéd utáni powernapek simán megduplázzák az ember koncentrációs képességét, így csináltak neki szobát. Ez szóba jött nálunk is a vadkeleten, de ott csak az volt rá a válasz, hogy aki aludni akar, az menjen haza. Ami, hát… Hagy mondjam el, milyen itt a munkábajáráshoz való viszonya az embereknek.
Bemenni az irodába egyáltalán nem kötelező. A kulcs nem az ember szivatásán, meg az ostorral csapkodáson van, hanem az effektivitáson. A cég mindent megtesz azért, hogy a dolgozó a lehető legkönnyebben tudja végezni a munkáját. Ha a személyes kommunikáció segít, odavisz. Számoljátok ki mennyibe kerülök például én ott, a fizetésemen felül természetesen. Repjegy frankfurtba meg vissza alsó hangon 500 euró. Hotel 130 euró/nap. Erre jön a kinti közlekedés, a taxik, és a napidíjak. Heti 1200 euró + per diem simán megvan. Nem kevés, de ez nem gond. Ha így könnyebb a munka, akkor ez van.
Ha te otthonról akarsz dolgozni, akkor otthonról dolgozol. Ha 8-ra szeretsz járni, akkor 8-ra mész, ha délre, akkor délre. Annyi az elvárás, hogy beszéld meg a csapattal, meg, hogy az előre kiírt meetingeken legyél ott, vagy csatlakozz be skype-on.
És így mindenki a lehető legoptimálisabban fogja tudni végezni a dolgát. Szóval aki bent alszik az nem azért alszik bent, mert lusta, hanem mert tényleg dolgozni akar, és 20 perc szunyát még 4 óra kemény munkára cserél.
Egyébként állítólag van turpisság ebben is. Azért vadásszák össze a csapatot a világ különböző sarkaiból, és cserélgetik az emberekeet folyton, hogy mindig ismeretlen közegben legyél, és ne legyenek körülötted a barátaid, családod, kedvenc helyeid, akivel/ahol szívesebben lennél, így jobb híján egész nap bent vagy úgyis, vagy dolgozol a hotelből, amiben amúgy van valami. De velem nem tudnak kicseszni 🙂
Hogy folytassam a változatos csapat fonallal kicsit. Neveket nem akarok írni, csak egy gyors enumeráció. Van egy senior projekt manager, Kolumbiából, akit a brit iroda küldött ide. Van egy másik projekt manager, kínai srác. Van egy harmadik projekt manager, (multi…) aki még tanul, ő Németországban született, és szigorúan nem fekete, hanem barna. A szülei fekete és fehér marokkóiak. Ő elég kemény dolgokat mesélt, talán egyszer leírom ezt is. Nézzük tovább. Van egy dizájnerünk a svájci irodából, aki perui. Van egy tesztelőnk, aki egy eritreai menekült. Egy frontend fejlesztőnk indiából. És akkor van egy német srác, aki elvileg a másik backend fejlesztő, de gyakorlatilag hagyjuk. Egy német nő a PO. És akkor vagyok én, mint a magyar srác, aki azért jött, hogy valaki értsen is a fejlesztéshez és megmondja a frankót. Nem bántam volna amúgy, ha nem én vagyok a lead dev a projekten, mert szerintem még rengeteget kellene tanulnom ehhez, és jó lenne néha, ha lenne kitől kérdezni, de ez van. Talán majd a következő utáni projekten.
Szóval ez itt a kis csapat.
Vissza az irodához. Pár random kép.
Szóval, mint mondtam, az iroda elég jól néz ki. Sajnos most vettem észre, hogy alig csináltam jó képeket, ezt holnap igyekszem pótolni. De ilyen szabad felület egyébként, mint a keresztrejtvény fal, van még egy csomó. Meg amúgy a legtöbb falra lehet írni, és szoktak is az emberek, ami nekem tök meglepő. Van egy játékszoba például gyerekeknek. Aki behozza a gyerekét valamiért a melóba, az szokott oda ülni. Van autós szőnyeg, meg mindenféle játékok, jópofa.
A berendezés meg full modern. Mármint. Tudtam, hogy léteznek ezek a dolgok, csak irodában még nem láttam. Például ezek a sound proof falak, ami egy borítás a falon, és az a célja, hogy elnyelje a hangot. Hogy ne legyen akkora zaj az irodában. (Egyébként annak ellenére, hogy open office, egyáltalán nincs zaj, lehet ezért is, meg inkább amit feljebb írtam. Ide tényleg csak dolgozni jönnek be az emberek, minden mást csinálni inkább hazamennek.) Szóval láttam én már ilyen falat máshol is, csak nem igazán éreztem az eredményét. Ezek itt olyanok, hogy ha elsétálsz mellette, elkezd csengeni a füled azon az oldalon, annyira szokatlan, hogy nem verődik vissza semmi. Pont mint egy süketszobában, ha volt már valaki. Nagyon menő.
Akkor az iroda tartja itt is a “clean desk policy”-t. Szóval mindenki oda ül, ahova akar, nap végén meg veszi a sátorfáját, és mindent hazavisz. Annyi a különbség mondjuk a pesti irodához képest, hogy itt van mindenkinek lockere. És a lockereket a belépőkártyával nyitod. (ez csak azért érdekes, mert a budapesti új iroda tervező workshopján felmerült, hogy ilyen kellene, és azt mondták rá, h. lehetetlen, túl drága, sehol nincs ilyen. jah.)
Amúgy minden a belépőkártyával megy. Az összes ajtó, a nyomtató, (eddig pesten is) meg ezzel fizetsz, a canteenban, a boltban, a kavezoban. vannak falak, ahol tudsz ta penzt pakolni, aztan nem kell ezzel maceralni. Meg gondolom igz sporolnak a banki kartzahasynalati dijon 😀
Amúgy minden asztalon van egy monitor, a monitorokon (laptopon és telefonon is) polarizált protectorok, ami arra jó, hogy csak szemből látod mi van rajta, oldalról nem, így idegenek a vállad mögül nem tudják elolvasni, mi van rajta. Közepesen király dolog szerintem, mert mindig le kell venni, ha másnak akarsz mutatni valamit, plusz erősen ront a fényerőn és élességen is szerintem.
így hírtelen talán ennyi ami izgalmas az irodában. Esetleg még megjegyezhetem itt is a kukák hiányát, amit egész frankfurtból hiányolok. Nem igazán találok a városban kukát. A szemetedet viszed magaddal az utcán. Az a hotelben, étteremben, stb csak az asztalon hagyod, majd elviszik. Az irodában pedig beszarsz, de a fiókba kell tenni. Ezekben a kv-zókban van két sor fiók. Az egyik a szemété, szelektíven. A másik pedig a mosatlan bögrék/tányérok fiókja. Komolyan. Nem mosogatógép van. Fiók. Beteszed, majd jön a személyzet és ő átviszi onnan a mosogatógépbe. Nagyon kemény.
Még egy a szeméthez. Itt a műanyag flakonon is 25 cent betétdíj van, ami szerintem nagyon király. Ha visszaviszed, megkapod, szoval ugyan annyiba kerül. Cserében ösztönöz a szelektív hulladékgyűjtésre, + ha mégis eldobod, valaki, akinek szüksége van arra a 25 centre, vissza fogja vinni, így javul a köztisztaság.
Na jó, meetingek, kódolgatások, hosszú nap volt, nézzük meg a hotelt. Első heti célpont a Grand Hotel Empire Frankfurt. Közvetlenül a központi vasútállomás mellett. Közlekedési szempontból király. Minden más szempontból rohadás.
Ez az egész környék egy nagy gettó. Nem túlzok. Nyilván nem a legszebb környék Budapesten sem a keleti, de ami itt van, az mindenen túltesz. Bent nagy tömeg, piszok, bűz, szokásos. De kint. Fehér embert nem látsz. Ennyi arabbal marokkóban nem találkoztam egy egész nap alatt. A szag ami ott terjeng mérföldeket ver a blaha aluljáróra. Az utcán végig kurvák, stricik és dealerek állnak. Amíg eljutottam a szupermarketbe meg vissza, nem akartam hinni a szememnek. Ez a híres frankfurt? Ami 10 éve még dobogón volt a világ legélhetőbb városai között? Hát mi történt itt?
A boltban is, egy lélek sem beszélt angolul. Fogkrémet akartam venni, mert nem hoztam és nem volt a hotelben sem, és uvegfal mogott volt kulcsra zárva!!! Mire elmutogattam, hogy mit akarok, azt hittem megöl valaki. Szörnyű.
Mielőtt bárki mély következtetéseket vonna le ebből, megint hangsúlyozom. Ez csak az állomás, és 200 méteres környéke, később megtudtam, hogy egyébként frankfurt tényleg király hely.
Szóval a hotel.
Azon kívül, hogy nem értettem, miért van a zuhanyzó a szoba kellős közepén, minden nagyon király volt. A reggeli hibátlan, a kis testápoló jó illatú, meg minden. Megtudtam, hogy ezekben a hotelekben van olyan szolgáltatás, hogy 1-2 euróért ki mossák-vasalják a cuccaidat, csak beteszed a laundry bag-be, és másnapra kész. Még nem éltem vele, de good to know. Meg amúgy van vasaló / ingvasaló is, ha összegyűrődne a bőröndben.
Persze én nem élek vele. Gyűrötten szeretem. Úgyis én vagyok a legszakadtabb az irodában. Itt mindenki öltönyben jár. Tök fura. Kérdeztem, hogy van-e dress code, v. ilyesmi. Azt mondták nincs semmi, tök oké ha nem vagyok öltönyben. Egészen egyszerűen ők így szeretik. És tényleg, frankfurtban mindenki, aki irodában dolgozik, öltönyben jár. Tök más feelingje van, mint otthon. Itt természetes. Otthon ha öltönyben jelennék meg, elég furcsán néznék ki szerintem.
Itt viszont. Hát. Nem tudom, hogy a megjelenésem, hogy vékony vagyok, vagy maga a tény, hogy a vadkeletről származom, de rendszeresen meghvnak ebédelni, hoznak nekem kaját a boltból, és egyszer a po nő kedvesen még azt is felajnálotta, hogy használhatom a mobilját, ha haza szeretnék telefonálni.
Mennyire nézhetnek nyomorultnak? 😀 Pedig én nem érzem magam annak. Meg úgy hangzik most, mintha élősködnék rajtuk, pedig azért rendszeresen nem szoktam elfogadni ezeket. Tény, hogy a magyar fejlesztői fizumnál, ami pesten nagyon király, itt egy takarító többet keres, túlzás nélkül, azért bőven meg tudnék élni kint is ennyiből. Na mindegy.
Egyébként igen. Frankfurt egyáltalán nem drága. Lakást lehet találni 500 euró/hóért, ami kb annyi, amennyit pesten is fizetünk. Cserében a boltokban kb minden sokkal olcsóbb. Nem is kicsit. Például fogkrém, tusfürdő harmad áron van a pestihez képest. De ha valami nem is olcsóbb, akkor ugyan annyi. Döbbenet. Én azt hittem minden drágább kint. Ami tényleg az, azok a szolgáltatások. Taxi kb 2-3 szoros például. A kész étel is drágább. A vonaljegy a hévre 4.8 euró. De mondom, szummában takarító fizuból frankfurtban szerintem tudnám hozni a pesti életszínvonalat fejlesztő fizuból.
(Nincs semmi problémám a takarítókkal, nagyon tisztelem a munkájukat, egyedül azért példálózok ezzel, mert tipikusan alacsony az általános takarítók fizetése, lévén nem igényel különösebb szaktudást.)
Szóval nagyjából ez volt az első hét, sokat dolgoztam, nem volt időm különösebb városnézésre sajnos, de pénteken megtudtam, hogy még egy hétig tud nélkülözni a másik projekt, így jövök vissza hétfőn, szóval időm mint a tenger.
A hazaút is sima volt. Nagy tömeg a reptéren, a budapesti gép az utolsó utáni kaputól indult, meg előtte még a motozáson is kiszedtek. Valamit az ingem ujján baszkuráltak, de végül szabadon eresztettek, és hazajutottam.
Vagy 3 órán át írtam ezt a posztot, és kétszer is nekifutottam, mert először inkább magáról a munkáról írtam benne, de úgy gondolom a szakmai részletek nem olyan érdekesek, úgyhogy aki mégis kíváncsi, az hétvégén megtalál budapesten 🙂
Aztán majd jelentkezem a folytatással, van még sztorim bőven! Sziasztok!
Engeddel 