Így interjúztattok ti

Jön a tavasz, kisütött a nap, rügyeznek a fák, a gólyák haza repültek, én pedig felmondtam.
A miértek közé talán a versenyképtelen fizetést, a monotonitást és a kilátástalan befásultságot sorolnám, de ez a poszt most nem erről szól, hanem, hogy mi történik ma Budapesten, amikor egy informatikus így dönt.

Informatikusnak lenni nagyvárosban manapság olyan érzés, mint woodstockban lehetett drogdealernek lenni. Bármerre nézel, MINDENKI téged keres, és akar tőled valamit. Anyu, hogy szereld meg a számítógépet, mert lassú. Apu, hogy hogy kell DVD-t írni. (nem tudom, nem is láttam közelről DVD-t 1972 óta) SMS-t kapsz ismerősöktől, hogy nem megy az internet, mit csináljanak. (fogalmam sincs) Emberek, akikkel évekkel ezelőtt megittál egy sört, hogy írd meg nekik a házit/vizsgát az egyetemre.
Pedig nincs nálam meszkalin, én csak az LSD-hez értek.

A nagy cégek be akarnak ültetni a gyárba, hogy termeld nekik a vaskos profitot, a kis cégek szintén téged akarnak, hogy életben maradjanak, a HR-es lánykák körberajonganak, hogy eladhassanak valakinek és cserébe jól kikrémezzék őket. Neked meg okosnak kell lenned, mert tényleg eladnak, és eladnak csúnyán, aztán, ha aláírtad az életfogytiglani felmondási időt bagóért, annak reményében, hogy majd egyszer jobb lesz, akkor van egy rossz hírem.

Szóval mit tesz a furga, amikor elégedetlen? Felmegy LinkedIn-re, és visszaigazolja azt az 50 bejelölést, amint az elmúlt napokban kapott. Egy vicc ez az oldal. Onnantól, hogy anno regisztráltam kép és adatok nélkül, mindössze annyival feltöltve a profilomat, hogy “Java”, napi átlag 3 megkeresést kapok. (Mondjuk lehet a kép ezen csak rontana? 🙂 ) De a legtöbb sajnos annyira eszetlen, hogy hangosan nevettem fel az irodában, mikor olvastam.
Attól, hogy szinonímákkal írjátok le azt, hogy “Könyékig kell majd túrkálnod az 1000 éves kódban, 1000 éves technológiákkal, mert annak idején nagyon elbasztuk. Akár holnap kezdhetnél, mert már mindenki felmondott, és a határidő égeti a seggünk. Jah, de fizetni azért nem fogunk.” épeszű ember nem fog idemenni. Vagy ez direkt vadászat arra, hogy retardáltakat vegyetek fel? Nem értem az üzleti modellt a dolog mögött, de hát ki vagyok én, hogy ezt bíráljam, azért inkább ezekre nem válaszolok.

Viszont valamire muszáj volt, úgyhogy hosszas gondolkodás után összedobtam a CV-m, az alábbi képpel, és a legfelső háromnak írtam 🙂

Ahogy azt vártam is, a képet néhány helyen szóvá tették. És, hogy miért ez lett? Egyrészt, mert nem volt rendes igazolvány képem, a fal mellé állva lakótárs által készített verzió meg olyan messziről ordít, hogy gagyi, hogy hamarabb tenném be a kézzel rajzolt facebook profilképem, mint azt. Próbáltam én magamról rendes képet csinálni, de hát mindegyiken látszik, hogy szelfi. Ha meg szelfi, legyen normális. Van a képnek viszont előnye is. Direkt maradtam ennél, valami profi fotós helyett, mégpedig azért, hogy azok a konzervatív, korlátolt, ’80-as években ragadt gyárak, akik ezen kiakadnak, vissza se írjanak. Ezzel megspóroljuk egymás idejét. (Azt, hogy ez mennyire volt sikeres, talán az írja le a legjobban, hogy a választott cégnél az első nap közölték, hogy tilos a rövidnadrág, de fel a fejjel, mert péntekenként lehet akár mintás pólót is viselni. Ja, és a belső CV-hez azonnal cseréljem le a képet. 😦 De hé, legalább megpróbáltam.)

Szóval azonnal hívtak is a lelkes fejvadászok, akik leszerveztek interjúkat lelkes recruiterekkel, akik tovább küldtek lelkes hr-es lánykákhoz izgalmas hr-es interjúkra. Vagy… izgalmas ez?

Sokat gondolkodtam rajta, és eleinte bevallom élveztem. Bejártam a belváros összes nagy üvegfalas irodaházát és annyi szép lánnyal beszélgettem, amennyit informatikusként az elmúlt években összesen nem láttam. Ha kicsit beleéli magát az ember, pont olyanok ezek, mint az első randik. Ültök egy kis asztalnál, és felettéb érdekes, személyes dolgokról beszélgettek. A randi végére világos lesz a lány számára a háttered, milyen helyeken dolgoztál korábban, hol tanultál, milyen emberekkel szereted körülvenni magad, mik a hobbijaid, érdeklődési köröd, de még az is, hogy mennyit keresel. Ő meg, miközben te mesélsz, csillogó szemekkel, mosolyogva néz rád, türelmesen végig hallgat, és lelkesen bólogat, mintha mindent értene. A valóság persze, hogy csak el akar adni, de azért vicces.

Aztán egy idő után rohadt unalmas lesz újra és újra elmagyarázni, hogy mi az a Lidar az önéletrajzomban, vagy, hogy miért akarok váltani. Meg igazából mondhatok ott bármit, ha a pszichopata teszten átmentem, úgyis betolnak a szakmai körre, mert kell az ember. Meg igazából, ahogy szétnéztem pár helyen, a pszichopata teszt sem mindig része a dolognak, de ebbe most nem mennék bele.

Szóval az interjúzós részt elejétől végéig olyan 4 hétre zsúfoltam, majdnem minden napra jutott valami finomság helyes válaszok nélküli startupos kérdésektől gyárban bullshitelésig. A köztes részt kihagytam. A tervek nélküli, küszködő magyar kis-közép vállalkozásokból most kicsit elég volt. Vagy valami izgalmas startupra, vagy valami profi dologra vágytam.

Profi alatt meg megnéztem egy-két itthon tevékenykedő multit, de iszonyú amatőrség volt némely helyen. Például, amikor a szakmai rész végén hívták a vezető managert, aki egyébként scrum master is (a scrum master kb a mindenes a csapatban, ő intézi azokat a dolgokat, amik a fejlesztéshez kellenek, de nem fejlesztés) és amíg átvánszorgott a másik épületből, a vezető fejlesztő arcán 10 perc beszélgetés után láttam, hogy nem tudja őszintén ajánlani ezt a helyet, mert konkrétan ő sem dolgozna itt a helyemben, és inkább irígykedik a lehetőségeimre.

Aztán megjött a fószer és egy órán át dumált arról, hogy ők milyen agilisek és modernek, és a legújabb technológiák itt vannak. Bocsi, ne részletezd, tudom mi ez, ebben dolgozom lassan 3 éve. De hát hogy a scrum. Tudom. De hogy vannak benne iterációk. Tudom. De hogy ez a jövő. Azt nem tudom, de ne folytasd, mert ismerem. Folytatta. 1 órán át. A konklúzió az volt, hogy ő nem érti, hogy ez miért jó, de csinálják, és majd én is csinálhatom, és ez nekem nagyon jó lesz. Bár azt nem tudja megmondani, hogy miért. Azt hittem kiugrom az ablakon, komolyan, középiskolában szenvedtem ennyire utoljára valami tanórán. Majdnem elaludtam.

Meg valahogy az sem jön be, ha mindenki kezéből kiesik a billentyűzet pontban 5-kor. Megkérdezik az embertől, hogy ott alszik-e, ha 17.10-kor még az irodában van, és senkit sem érdekel a hozzá nem értés és a nullához konvergáló effektivitás, amíg a controlling azt mutatja, amit a főnök látni akar.

És akkor a startupok. Szóval találkoztam én már korábban ezzel a trendi, fiatalos startup feelinggel, láttam már hétköznap este kokain függő CEO-t asztalra Jagerrel festeni a céges konyhában, miközben az iroda közepén füstöl a hasisos pipa, mellette meg két kurva smárol az üvöltő goa zenére. Ezek után meg sem lepődtem, amikor az egyik helyen azzal fogadtak az interjún, hogy a kezembe nyomtak egy sört, majd mikor közöltem, hogy ne haragudjon, de én ide interjúzni jöttem, akkor azt válaszolták, hogy akkor jobb, ha megiszom, különben nagy lemaradásban leszek.

Viszont úgy érzem ez semmi a következő esethez képest.
Egyszer csak kaptam egy emailt egy csajtól, akiről fogalmam sincs, hogy ki lehet, hogy mennyire örül, hogy jelentkeztem, akkor 2-re vár szerdán az XY utcában személyes interjúra. Üdv: Julcsi.
Kösz Julcsi, ez nagyon király, csak én nem jelentkeztem hozzád, rólad viszont fogalmam sincs, hogy milyen céget képviselsz, mert nem mondtad, és az aláírásodban sincs benne. Próbáltam a feladó domain-jét beazonosítani, de sosem hallottam még róla. Ekkor felcsaptam a kis naptáramat, amiben gyűjtögettem a különböző recruiterek és hr-esek által lefixált interjúkat, és sikerült beazonosítani az időpont alapján, hogy akkor valószínűleg ők lesznek a Z cég.
További nehezítésnek éreztem, hogy a levél lábjegyzetében szerepelt egy kis táblázat, benne 6 névvel, amiből csak a sajátomat ismertem, egy időponttal, ami stimmelt, egy helyszínnel, ami egy google maps link volt, és valahova ázsia közepére mutatott, valamint egy linkkel, amin keresztül csatlakozhatok a skype konferencia híváshoz.

Szóval annak reményében, hogy kínában nincs Damjanich utca, meg, ha már egyszer ott vagyok, akkor nem skype-on kell majd interjúznom, oda ballagtam a megjelölt időpontra, persze ennek megfelelően abszolút tudatlanul. A fejvadász srác annyit mondott, hogy 10 éve fejlesztik a szoftvert, de most újraírják 0-ról az egészet, vadonat új technológiákkal, nagyon jó lesz. Nos, rákerestem a honlapra, úti célokat adhatsz meg, ők meg valami adatbázisokból előkaparják, hogy mi a legolcsóbb repjegy. Izgalmasnak ugyan nem hangzik, de, ha újak a technológiák, akkor akár még valami jó is lehet benne.

Az első benyomás nagyon fontos, például azt rögtön kiszúrtam, hogy nincs porta, mert, mikor csengettem, valaki a gépe elől ugrott fel, hogy beengedjen, majd helyet foglalhattam a folyosó közepén egy kis puffon, mint amilyenek a cipőboltokban vannak, amíg valaki esetleg fogad is.
Pár perc múlva jött is egy nagydarab, acélos, kicsit félelmetes 45 körüli faszi, meg egy fiatalabb srác. Az idősebb mondott is valamit, de nem értettem, hogy mit, majd bevezettek egy sötét tárgyalóba. Ekkor annyit mondott az öreg, hogy na és akkor most beindítjuk a hörgős metált, és elkezdünk vallatni.
Őőő, izé, mondom király.
A faszi végig nagyon idegesítő volt, úgy beszélt, hogy a mondatot elkezdte normális hangerővel, a végére meg elnémult, a lecsengés pedig a teljes intervallumon lineáris volt. A mondat felétől semmit nem értettem. Ezt pedig tovább nehezítette a szleng, amit használt, hogy fiatalosabbnak tűnjön, így praktikusan azokat a kifejezéseket, amiket legalább hallottam sem értettem. Szerencsére a másik két srác, aki még bent volt, tolmácsolt.

Kezdtük a formális részekkel, mit tudok a cégről?
Hát, városok között megmondjátok, hogy mik a legolcsóbb repjegyek.
Háát, véégülis.
Miért, nem ezzel foglalkoztok? Vagy mit csináltok még?
Háát, ilyesmi.
De, ha nem ez, akkor mi még a cég profilja?
Akkor most mesélj magadról kicsit.

Király, ezt nem tudtam meg, nem baj, hátha legközelebb. Azért arra még kitértünk utána, hogy ez a 0-ról újraírjuk dolog egyáltalán nem igaz, azt mondta, hogy maradjunk annyiban, hogy, ha régi kódba kell nyúlni, azt javítjuk, de nem prioritás. Őőő, oké.

Szóval meséljek magamról. Ebben már jó vagyok, végtelen hr-es lánynak meséltem már magamról, ugyan a fő faszi hozzájuk képest +50 kiló és 20 év, meg egy kicsit félelmetes is, nem az a mosolygós fajta, de úgy érzem menni fog. Hát nem ment. Rögtön az elején közölte, hogy őt egyáltalán nem érdekli, hogy mivel foglalkoztam eddig, meg mik a tapasztalataim. Őt csak az érdekli, hogy milyen céljaim vannak. Mondom az király, én is biztos felvennék valakit senior fejlesztőnek, csak azért, mert neki is fontos a világbéke.
Ezt így pár mondat után érzékelte is, hogy nem vezet sehová, és miután bepróbálkozott pár tipikus startupos, jó válasz nélküli kérdéssel, amiből úgysem szűr le semmi hasznos információt, mert pszichológiához nyilván nem ért, csak látta, hogy ez a menő, fel is adta.
Szóval csak rátértünk arra, hogy mit csináltam eddig. Jelenleg Java fejlesztő vagyok egy cégnél, ami az első munkahelyem is, viszont közben dolgoztam már egyéb helyeken is.

Hogy mi? Álljunk meg egy pillanatra. Első munkahelyeden dolgozol, de már máshol is dolgoztál? Ez hülyeség, ennek nincs értelme, hát ez hogy lehet.

Itt magamban megköszöntem, hogy vették a fáradtságot elolvasni a hihetetlenül bonyolult másfél oldalas CV-met. (Azért írom, hogy bonyolult, mert ez az információ tényleg kifogott 10-ből 9 hresen. Senkinek sem sikerült összeadogatnia az éveket a munkatapasztalatoknál, meg sok volt a megkeresés is, hogy látják, hogy még csak most kezdtem el programozni pár hónapja, remek ajánlataik vannak.)
Szóval, na, vajon hogy lehet az, hogy valaki dolgozott egy helyen, aztán most megint ott dolgozik, de közben máshol is dolgozott? Na? na? valaki? Törjük a fejünket kicsit, ha már basztunk elolvasni az interjú alany CV-jét? Nem megy? Akkor segítek. Felmondott, dolgozott máshol, aztán visszament. Óhh, hát tényleg, ugye, hogy nem is lehetetlen? 🙂

Oké, és akkor mi is ez a hely?
IP Systems Kft.
Ahh, az a telekomnak valami leányvállalata.
Nem, ez egy kis magyar cég, az energia ipar szereplőinek szállít különféle informatikai megoldásokat.
Óhh, az ott van abban a nagy zsidó épületben a rendőrséggel szemben, ugye?

Itt azért nyeltem egyet. Még 10 perce sem ment az interjú, de már zsidózunk? Meg amúgy miért is?

És miért akarsz váltani? Hát, izé, kezdett kicsit monotonná válni, meg foglalkoznék új dolgokkal, meg hát, szerintem tök fontos, hogy valamennyire érdekelje a fejlesztőt a projekt, amin dolgozik, és hogy hát engem úgy annyira nem érdekel a gázpiac.
És úgy gondolod, hogy a repülőjegy piac majd jobban érdekel?
(Hát, nem. Bazdmeg. És akkor most mit csináljak, álljak fel az interjú 15. percében, és köszönjek el?)

Szóval itt inkább vissza adtam a szót, volt pár mondat a szervezeti működésről. Az elmúlt 2 évben 3-szor alakították újra a struktúrát, 0-ról. Azért ez nem olyan bíztató. De nagyon odafigyelnek már a minőségre. Nem mertem megkérdezni, hogy miért, eddig nem volt szempont a minőség? Meg volt pár buzzword, amit láttam, hogy nem értenek ők sem, úgyhogy nem kellene belemenni. Azért az új modell, amit használtak, a Spotify által megálmodott, amiben törzsek vannak, meg klánok meg squad-ok, és mindenki egyenlő, de vannak vezetők, akik egyenlőbbek, nagyon érdekelt, úgyhogy rákérdeztem az előnyeire. Kis dadogás, nagy kerek szemek és ellentmondásos információk után inkább elengedtem.

Jött végre az elméleti rész. A kínos smalltalk után végre jöhet a kőkemény szakmázás, hátha majd itt szótértünk. Pár alap kérdés, majd jöttek a szokásos design patternek, mondjak párat. Kezdtem a listát, és megálltunk a Factory patternnél. Mondjam el, hogy mire jó, és hogyan működik. Elmondtam, végig hallgatták, majd közölte a srác, hogy ez király, de olyan nincs, hogy Factory pattern. Csak pislogtam, hát most mondtam el, hogy mi az, és hogy működik, már hogy ne lenne. Nem nem, ilyen nincs, mert a Gang of Four könyvben ez nincs benne. Haver, az a könyv velem egyidős. De ez őket nem érdekelte, konkrétan úgy lecsesztek, hogy milyen baromságokat beszélek, hogy rendesen szégyelltem magam.

Nembaj, folytassuk, jött a gyakorlati rész, végre előkerült a laptop. Nem volt más, mint egy pár éves MacBook Pro. Sosem dolgoztam még mac-en, így végig nehezemre esett a billentyűk megtalálása, konkrétan úgy nézett ki a dolog, mintha valami 5 éves gyereket ültetnének a számítógép elé. Semmi nem volt a helyén. Nembaj, a feladatok ugyan olyan nehezek, csak a gyökérkedés kicsit lehangoló médkét fél részéről. Profi megoldás volt egyébként ezt a gépet behozni, mivel pár perccel később kiderült, hogy összesen 1 darab ilyenje van a cégnek, és ezt is az iOS fejlesztő srác használja. Szánalmas.
Viszont mire jó még a laptop? Természetesen a belépéskor megidézett metál aktiválására. És nem viccelek, bekapcsolták. Dream Theatre és Lamb of God szóltak maximum hangerőn a gépen, amin épp időre oldottam meg a feladatokat. Nem mintha bármi problémám lenne ezekkel a zenékkel, azon túl persze, hogy nem az én világom, valamint, hogy rohadtul nincs rájuk szükségem az interjú stressz mellé. De, hogy még kellemesebbé tegyék a körülményeket, elkezdtek hangosan beszélgetni, teljesen oda nem illő dolgokról.

Szóval igen, jól érzitek, a szitu a következő volt:
Bence az interjú eddigi részeitől felzaklatva ül egy macbook előtt, amiről fogalma sincs, hogy hogy kell használnia, üvölt a metál, és 3-an beszélik meg mellett épp a múlt pénteket, neki pedig jobbrekurzív függvényekkel kell különböző logikai problémákat megoldania időre úgy, hogy ezen a következő állása múlik.

A feladatot magát meg ne is kérdezzétek, miért. Még, ha bármi funkcionális programozás lenne itt, akkor azt mondanám releváns, de szaros webalkalmazást kalapáltok basszus, ez nem agysebészet, ne is eröltessétek.

Közben volt még egy pont, ahol belekérdezett a megoldásomba, elmagyaráztam valamit, majd megint a sárga földig szidás következett, hogy nem tudják én milyen nyelven programoztam eddig, de ez biztosan nem Java. Hazamentem, megnézem, nekem volt igazam. Meg utána is sikerült még lábon lőniük magukat egy-két szakmai dologgal, akit érdekel személyesen még tudok mesélni.

Itt inkább véget vetettünk a dolognak. Megkérdezték milyen volt az inerjú, én megmondtam, hogy szörnyű. Azt is, hogy miért, de nem értettek egyet.

Kifelé megkérdezték, hogy körbevezessenek-e az irodában. Mondtam, hogy nem szükséges.

Ennek ellenére egy héttel később állást ajánlottak. De nyugi, nem itt dolgozom 🙂

Persze ezek csak az említésre méltó esetek voltak, megfordultam még pár átlagos helyen is. Hogy kicsit hitelt is adjak a szavamnak, meg persze, hogy meglóbáljam az e-fütyköst, itt a végén megjegyzem, hogy mindenhonnan kaptam ajánlatot, ahol megfordultam az elmúlt hetekben. Számokban kifejezve pedig onnantól, hogy visszaírtam az első HR-es lánynak linkedinen, odáig, hogy megkaptam az ajánlatot attól a cégtől, ahol most dolgozom, 18 nap telt el.

A történetek tanulsága talán az, hogy tényleg sokkal több a fejlesztői állás, mint a fejlesztő, a lehetőségek pedig nem állnak meg az országhatároknál, ezért nagyon fel kell kötniük a felvételiztetőknek a gatyát. Komolytalansággal, hazugságokkal, de még átlagossággal sem lehet embert találni manapság. Nagyon oda kell figyelni, hogy felkeltse már a megkeresés az ember érdeklődését, aztán magának az interjúnak is zökkenőmentesnek, ha szükséges kontrolláltnak kell lennie, mert egyébként lehet, hogy a munka király lenne, de 1 óra alatt pont el lehet ijeszteni bárkit.

Végül pedig köszönöm mindenkinek az élményeket, a volt cégemnek az eltöltött éveket, a következőnek a bizalmat. Ha lesz még valami érdekes, majd jelentkezem!