Úti célunk következő állomása Andalúzia fővárosa, Sevilla volt. A maga 700000 lakosával (agglomerációval együtt millió három) a személyes skálámon már nagyvárosnak mondható. Én pedig szeretem a nagyvárosokat, úgyhogy nagyon izgatott voltam.
Valljuk be, Ronda egy gyönyörű kis város, tényleg, mint valami tündérmese. Ha meg akarnék öletni egy bérgyilkost, lehet, hogy inkább ide küldeném. És igazából gyűrűk urát forgatni sem kell Újzélandra menni. Tudom, hogy azt mondtam nem teszek ablakból fényképezős képeket, de ezeket nézzétek:
Mindenkitől azt hallottam, hogy Sevilla milyen gyönyörű hely, viszont a városba érve rögtön egy akkora gettóban találtuk magunkat, mint amit legfeljebb filmekben láttam korábban. Omladozó, szétfirkált házak, betört ablakok, és mint látszott, itt emberek élnek. Azért valamit jelenthet az, ha még a másodikon is rácsozva vannak az ablakok.
Kicsit féltem, hogy Máté bekanyarodik egy kis utcába, hogy megérkeztünk, de szerencsére gyorsan elhagytuk ezt a területet, és robogtunk tovább a belváros felé. Amint lefordultunk az Estadio Benito Villamarín előtt a Paseo de la Palmera hat sávos, pálmafákkal szegélyezett útjára, leesett az állunk. Rengeteg képet csináltam az út során, de itt volt először, hogy még fényképezni is elfelejtettem. (meg persze igyekeztem navigalni) Annyira gyönyörű volt minden, hogy csak kapkodtuk a fejünket jobbra balra, hogy ez is, ez is, és hogy ez így tényleg létezik, mind egy városban, hihetetlen.
Mikor sikerült elnavigálnunk a megadott mélygarázsba, azért még elég érdekes élmény fogadott. Abszolút posztapokaliptikus scifi feeling, büdös, piszkos, sötét, nyírkos sikátor, két szinttel a föld alatt. Macskák szaladtak el előttünk, és úgy villogott a neon, mintha hegesztettek volna. Így leírva szarul hangzik, de egyébként én szeretem az ilyet. Blade Runner feeling.
Ez után sikerült felcuccolnunk a szállásba. Ahogy azt már említettem, kb Dob utca feeling, olyan 500 méterre a katedrálistól 🙂
A képek egy előző postban megvoltak. Mire kipakoltunk be is sötétedett, nekünk pedig hosszú napunk volt (ugye La Líneából indultunk, a napot pedig Rondán töltöttük), úgyhogy Mátéék leszaladtak a szupermerkádóba, amíg még nyitva volt, pár üveg vino tintoért, majd belevetettük magunkat a jacuzziba a tetőn.
Másnap reggel az első dolog, ami feltűnt, hogy odakint a kávézók megteltek öltönyös emberekkel, akik 10-kor még halálos nyugalommal szürcsölték az espressojukat. Mi sem voltunk restek, és elszaladtunk reggelizni, rögtön az első célpont, a katedrális sarkában.
Útközben belefutottunk egy-két tüntetésbe. A pincér srác (megjegyzem az egész hét alatt az egyetlen, aki tudott angolul) mondta, hogy főleg diákok tüntetnek, mert eddig szabadon utazhattak egész nyáron, most pedig ezt a lehetőségüket lecsökkentették 2 hétre. Gyorsan rákerestem, de csak valami olyat találtam, hogy durván felemelték a tandíjakat, megcsapták az ösztöndíjakat valami 50 millió euróval, meg minden év végén standart teszteket akartak bevezetni.
Sajnos nincs összehasonlítási alapom, hogy az itthoni rohadó közoktatásban mennyire fájna az 50 millió euró. Majd talán egyszer pontosan utána nézek számoknak, és írok egy fröcsögős posztot, mint az iskolapadból frissen kikerült robot.
Addig is kép a paradicsompürés, sonkás, sajtos, andalúz módra deci olivaolajjal meglocsolt bagettemről:
Katedrális és környéke:
És akkor itt ezen a szent ponton most egy kis változás következik be a blog életében.
Több száz képet ellőttem eddig, és ezekből alig pár került be. Nem feltétlenül azért, mert visszatükröződött a szélvédő, vagy belesétált valaki, esetleg elmosódott. Hanem egészen egyszerűen, mert rengeteg jó kép van már fent az interneten ezekről. Én nem vagyok fotós, nincs jó gépem, a mobilommal csinálok mindent, azok meg szarul komponáltak, ferdék, rosszak rajtuk a színek, az árnyékok, a google biztosan sokkal jobbakat kidob.
Hosszas töprengés után arra jutottam, hogy valami egyéb módon kell hozzáadott értéket tennem ezekhez a képekhez, hogy többet nyújtson bármelyik stock fotónál. Ez a hozzáadott érték pedig jobb híján én leszek. Szóval mostantól majdnem kizárólag csak szelfiket töltök fel.
Ehhez további disclaimer:
– igen, még mindig őszülök
– a hajam ettől függetlenül is mindig szar. ez már így marad.
– a legtöbb képen ferde a szemüvegem. Ez csak a látszat, valójában az orrom ferde, ezért áll ferdén a szemüveg
– nem, nem vagyok szomorú, én így nézek, amikor boldog vagyok
– minden kép előlapi kamerával készült, de a minőségbeli romlás inkább annak köszönhető, hogy így rám fókuszál, nem a háttérre
Szóval kezdjük a katedrálissal, enjoy:
Kis városban bolyongás:
Plaza de España:
Gyors kajaszünet:
Tovább:
Mikor elfáradtunk, hazamentünk pihenni, este pedig elindultunk az első igazi tapas túránkra.
A tapa gyakorlatilag egy kis tálkányi étel. Mint valami snack, vagy sörkorcsolya, csak itt túlmutat a ropin. Olyan szinten, hogy gyakorlatilag ezek rendes ételek, csak a porció kisebb. Általában jár hozzájuk kenyér és oliva. Nem kell megvárni, amíg mindet kihozzák, nem illetlenség elkezdeni enni, mert úgyis sorban jönnek a körök. Sült padlizsántól kezdve, tintahalon át, fűszeres gombáig mindent ettünk. Mindenki választ valamit, kérünk hozzá 1-2 üveg bort, majd mikor elfogy, továbbállunk a következő helyre.
Szóval hasonló az itthoni kocsmatúrákhoz, azzal a különbséggel, hogy amíg itthon hiába mész át a másik kocsmába, úgyis ugyan azt a csapolt ászokat fogod inni, mint eddig, és igazából semmi más sem változik. Itt viszont megvan a ház bora, ami állítólag szar sosem volt, valamint még egy kis gasztronómiai élményt is nyújt, mert mindent máshogy készítenek el a különböző helyeken. Ahhoz képest, hogy budapesten örülünk, mert megnyitott egy két kolbászozó, meg már van kézműves hamburgerünk, a street foodnak ezt az oldalát még mindig hibahatáron belülinek tartom.
Pár hely után hazatértünk, és még volt egy kis jacuzzizás, de én eldőltem, és aludtam.
Másnap Cordoba. De nyilván megálltunk még valahol, amint lesz időm leírni, megtudjátok, hogy hol 🙂
Elöljáróban annyit mondok, hogy a legenda szerint a város Abd-ar-Rahman III al-Nasir kedvenc ágyasáról kapta a nevét.
Stay tuned.
Engeddel 