Az idő még kicsit hűvös volt, de úgy éreztük jó döntés a rövidnadrág. A biztonság kedvéért pulóvert, esetleg bőrdzsekit azért vittünk magunkkal, és megindultunk a Gibraltár táblák felé, természetesen gyalog, hiszen pont egy köpésre volt a határ.
Amint átértünk, rögtön a repülőtér fogadott. Aki nem tudja, a határ mentén nemrég felhúztak egy repteret, ami a helyhiány miatt nyilván egészen rövid, tipikusan akkora, mint amit a légikatasztrófák című műsorokban látni. Nem is száll itt le sok gép, csak Londonból, meg talán Sevillából járnak fapadosok, meg persze a készenléti vadászgép. Aminek mondjuk nem teljesen értem a létjogosultságát, kicsit nehéz elképzelni, ahogy egy azonosítatlan légi jármű megsérti Gibraltár légterét, majd gyorsan felküldik a MIG-et, vagy mi lehet, hogy kísérje ki, de ők tudják. Szóval, aki elnéz a lefejezett, átlőtt zöld gyalogos lámpa, és a jó brit Keep Left felirat mellett, ezt a kifutót látja. És igen, a lámpa itt a zebrán való átkelés lehetőségét jelzi, és nem, nem az autók haladnak keresztben, hanem a repülők. Szóval elég vagány. És azt hiszem ez a leghosszabb zebra is, amin valaha átmentem. A kifutó mellett egyébként közvetlenül a városi futball stadion található. Elég szokatlan kombináció 🙂
A kifutó:
Képek:
Szóval kis töketlenkedés, és 8 térkép megvásárlása után, mikor sikeresen leráztunk 3 taxist, aki meg akarta mutatni nekünk az utat, kilyukadtunk az óváros egyetlen bejáratán át a főtérre, és ott készült ez a kép.
(Közben ahogy ezt a postot írom, a SpaceX felküldött az űrbe egy újrafelhasznált rakétát, majd landoltatta az anyahajóján. Míg én sikeresen feltöltöttem 2 képet…)
A háttérben látszó székek egy étteremhez tartoznak, ahonnan egy szőke nő rögtön megpróbált angolul vagy spanyolul szóbaelegyedni velünk, hogy üljünk be hozzájuk. Ekkor a marokkói kiruccanásból már tanulva, inkább semmit nem mondtunk nekik, mert attól csak fellelkesednek. Sanyi azért bedobott egy MAGYAR felkiáltást a milyen nyelven értetek kérdésre, és a legnagyobb meglepetésünkre a “hát, ez most nem jött be, mert én is magyar vagyok választ kaptuk”. De jófej volt, adott tippeket, hogy mit érdemes, hogyan.
Még egy kis töketlenkedés után így arra jutottunk, hogy a 28 eurós buszos túrát elcseréljük egy cable car-os fel-le útra, a tetőn pedig sétálgatunk, amennyit csak tudunk. A buszos túra annyiból állt volna, hogy elvisznek az érdekes helyekre, mindenütt kitesznek kicsit levegőzni, aztán lehoznak. Pont annyiért, amennyi a cable car ára, ami egyébként pont olyan, mint a libegő, csak állni kell benne, és gyorsabb + a belépők ára. A buszosok még garanciát is vállaltak arra, hogy látunk majmokat. Abban az esetben, ha mégsem, visszafizették volna az árat. Valljuk be, ez nem volt valami nagy szó, mert hemzsegtek odafent. Ez valószínűleg a köver briteknek meg amcsiknak való túra volt, akik nem bírnak párszáz métert gurulni a nélkül, hogy megéheznének.
Színes szagos kilátás:
https://goo.gl/photos/nhSqq2VFmXPWErrR8
Az alábbi képek megint össze vissza sorrendben szerepelnek a napból, a színek meg tök furák, felhősnek tűnik, de sütött a nap, és nagyon meleg volt. Az meg, hogy mind ferde és össze vissza van, az azért van, mert siettem, menet közben volt, részeg volt a bolygó, vagy egyszerűen nem érdekelt, mert inkább magával az élménnyel foglalkoztam. Akit zavar, körbevághatja, forgathatja, színeket javíthat rajta, én meg cserébe megköszönöm.
Királyul elrejtett, biztonságos közmű vezetékek (víz, villany, internet):
A korlátokat is újrahasznosított réz és műanyag vezetékekből hajtogatták. Nem szívesen estem volna nekik.
A háttérben a Hanjin flottájának néhány konténer szállító hajója vesztegel, természetesen üresen. A cég onnan lehet ismerős, hogy dél korea legnagyobb ilyen jellegű vállalata volt, és idén februárban (tehát múlt hónapban) ment csődbe.
Találtunk egy ilyen 100 éves gépágyút. Aki ráközelít, mindenféle furcsa mértékegységben megtalálja a méreteit. Valahol írták, hogy tök gáz volt, mert ezek általában a kontinens felé voltak fordítva, és amikor jöttek a kalózok, az szar volt. Amúgy a háttérben halványan a szemfülesek észrevehetnek dombocskákat, na az Afrika. És persze ahol ugyan ilyen látszik a tangeri poszt képein, és nem írtam oda, az Európa. Vissza lehet keresni, vagy kérni tőlem még képet, mert van millió, csak ezekkel a tetű netekkel még ezeket is egy napba telik feltölteni. 😀
Nyilván felmásztunk az ágyú tetejére, a szélére hegesztett rozsdás rozoga létrán. Elég félelmetes volt, és csak lefelé vettem észre, hogy az a nagy hófehér tábla, a létra mellé ragasztva valószínűleg fénykorában pont ezt volt hivatott megtiltani, csak hát a napfény erősebb volt.
Ezek után lemásztunk a hegyről, hogy valami elemózsia után nézzünk, és végül be is tértünk a magyar csaj éttermébe. Kértünk ehető kaját, amivel végre jóllakunk a tangeri éhezés után, és egy halas tálat, ami király is. Igazából minden király volt, hatalmas adagokat kaptunk, a kis kardhalakat meg prawn-okat alig tudtuk lenyomni. De tök érdekes egyébként, az a tapasztalatom eddig a kajákkal a nyaraláson, hogy itt minden finom, amit otthon nem szeretek. Lehet a fagyasztó ízű mirelit garnéla az aldiban, a savanyú narancs a spárban, vagy a két féle oliva bármelyike a boltok polcán nem pont ugyan azt a frissességet és minőséget képviseli a vadkeleten, mint itt. De ezen felül is állítom, hogy a később kóstolt paprikás csirke, marhapörkölt, vagy brassói is simán van olyan jó, mint otthon, csak itt más a neve.
Az utolsó érdekes pontja a kajának a számla volt. Ha fontban fizetsz 100GBP, euróban 160EUR 🙂 Kellemes árfolyam…
Hazafelé azzal kezdtük, hogy sétálás kozben hallottam egy nagy csattanást, valami elhúzott az orrom előtt közvetlenül, és a földre placcsant. Mire megálltam a lábam épp felette volt. Gyorsan elemeltem és egy nagy sirály kakit találtam. Hatalmas csodának éreztem, hogy pont nem talált el, mindenkinek elújságoltam, majd pár másodperccel később megtaláltuk a csomag másik felét Peti és Vivi kabátján 🙂 AHAHAHAHHAHAHAHA!! 😀
De úgy tűnik szerencsét hozott, mert épp láttunk felszállni pár embert a helyben parkoló gépre, úgyhogy lehetőségünk volt még egy kis plane spottingra.
———— A videókat majd otthonról feltolom, látogass vissza később ————
Gyors összegzés:
Gibraltár Tangerhez képest hatalmas felüdülés volt, abból a szempontból, hogy tiszta volt, nem büdös, és nem zaklattak minden sarkon, hogy valamit eladjanak nekünk. Persze a taxisok meg az éttermek behívó szolgái nagyon zavartak, de közel sem volt annyi. A város maga szép, a kilátás a dombról csodás, az idő jó volt, az emberek beszélnek angolul. Pont múlthéten kaptam egy linkedin megkeresést, hogy egy brit bukinak kellene ott fejleszteni (William Hill). Gondoltam, hogy írok, hogy ha hétfőre leszervez egy interjút, akkor beugrom, de inkább elengedtem, hogy nyugodtan nyaraljak. Összességében azt mondom, hogy pár hónapra király lenne. A város maga lakhatónak tűnik, és most még a hőség sem zavaró. Van tengerpart, és tényleg bármikor át lehet sétálni Spanyolországba. A lakás árak egész kedvezőek, főleg mondjuk egy londonihoz képest, pedig valljuk be, a hely elég korlátozott. De most valószínűleg már egy év után is megunnám. Meg brexit. Talán ha nyugdíjas leszek, újra elgondolkodom rajta.
Aztán…
Letettük a cuccot, és elindultunk szétnézni a városban ( La Línea… ). 10 körül értünk be, a helyi kocsmák még akkor nyitottak, az első helyekre azért nem mertünk bemenni, mert senki nem ült bent, a többibe meg, mert nem volt már 7 hely. Végül pár kör után az elősre kiszemelt, ír kocsmába tévedtünk, ahová közben betértek már páran. Egy csaj és egy srác voltak a pultban, természetesen egyikük sem beszélt egy rohadt szót sem angolul, úgyhogy jött a vaksötétben activity-zés. Egyébként nagyon rég nem láttam már olyan kocsmát, ahol ekkora a félhomály. Valahol szimpi volt. Különleges. De a végére nagyon elfáradt a szemem. Amúgy voltak még érdekes dolgok, például a pult felett a sarokban egy monitoron ki volt vetítve a hold. Mint állókép, semmi más. Középen meg egy kivetítőn ment a youtube szarabbnál szarabb verziókban. Earth Wind and Fire-től kezdve Britney Spearsig, Bon Jovin át, minden szólt. Illetve ordított. Sosem értettem ezeket a helyeket. Beszélgetni alig lehetett, cserébe ha bárki táncolni akarna ezekre, arra meg hely nem volt. Volt viszont egy alsó szint, ahol ólomkatonákkal lehetett csocsózni, egy Futbolín stílusú asztalon. Állítólag itt ez a menő. Én levertem egy kólát, a többiek meg Guiness-t. Nem tudom, hogy azért, mert ezt akartak inni, vagy mert ezt volt könnyű elmutogatni.
Őt pedig a hazaúton találtam, vele búcsúzom. A következő bejegyzést sanszos, hogy már otthonról írom, mert holnap repülünk haza, este. Szóval vasárnap magasságában igyekszem mindent bepótolni.
Engeddel 