Gyors visszaváltás, hétfő reggel, végre, először világosban. Amint elhúztuk a függönyt, Gibraltár sziklái meredtek ránk a terasz ablakából.
Gyors ébredezés után lent találkoztunk, majd nyakunkba vettük La Línea de la Concepción városát, valami reggeli és hideg élelem után kutatva. Gyakorlatilag itt láttunk először spanyol várost, úgyhogy gyalog mentünk, és alaposan szemügyre vettük. Azt kell tudni a helyről, hogy valami kikötő féle, de a lényege az, hogy ez határos Gibraltárral, innen lehet átsétálni, és kész. Egy Okey nevű helyre ugrottunk be, ahol adnak reggelit, és kv-t.
Reggel 10 körül értünk ezekre a helyekre, és olyan gyanús volt, hogy épp ekkor nyitnak ki. Három napon át szenvedtünk vele, hogy megtudjuk, mi a spanyolok daily rutinja, mert akárhányszor próbáltunk élelemhez jutni, sosem volt nyitva a konyha. Már már azt hittük, csak minket nem akarnak kiszolgálni. De erről majd később. A megfejtés lényegében annyi, hogy hajnalban bekapnak valamit otthon, hogy túléljék 10-ig, mert akkortól van reggeli. Ott mártogatnak egy kics churrost a kv-ba délig. Utána 2-től 4-ig van ebéd ÉS szieszta, majd megint bezárnak, és késő este nyitnak újra. Mondjuk 10-től éjfélig, vagy ilyesmi.
A lényeg, hogy bogarásztuk ott az étlapot, hogy mit lehet enni. Sütit nem akartunk, az étlap nagyrészét pedig két kategória tette ki, a Bocadillo, és a Sandwiches. Rákerestünk fordítóban a bocadillóra, az meg azt mondta, hogy szendvicset jelent, így kicsit ugyan kétségbe estünk, de azért rendeltünk gyorsan 6-ot. Egyébként a különbség, hogy az első bagettból, a második kenyérből készül. Én sajtos sonkás croissantot kértem inkább, milk shake-el, amiről kiderült, hogy sima kakaót jelent. A croissant egyébként király volt, kicsit ugyan furcsa, hogy édes volt a tészta, de azért élveztem. Nem úgy szegény Máté a rántottás bocadillóját. Történt ugyanis, hogy a spanyolok, nem tudom miért, talán régi idők nagy szegénységeiből maradó szokás gyanánt, a rántottát főleg főtt krumpliból készítik, tojás helyett. Az enyhén tojásos krumplis kenyér pedig teljesen érthető módon nem olyan kellemes, így végül ő is rendelt egy croissantot.
Dolgunk végeztével megindultunk, hogy keressünk egy helyi spárt, közben pedig bámészkodtunk. Gyanúsan kevés volt az ebolás macska a marokkóihoz képest, meg a kutyagumi a IX/XI/XIII kerhez képest (ezekben jártam sokat), valamint sok az ember, hétfőhöz képest.
Megtaláltuk a Mercadona nevű lánc egy ékes szemét, és nem voltunk restek betérni egy kis elemózsiáért. Az első élmény az volt, hogy számomra egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy akkor most hol is kell bemenni, és egy pénztár mellett osontam át. A második meglepetés, hogy valószínűleg jó volt az irány, mivel itt volt rögtön egy parkoló. Nem is akármilyen. Banyatankokat lehetett parkoltatni a fal mellett, hogy dolgunk végeztével rögtön kéznél legyenek.
Amiket gyorsan kiszúrtunk, azok az oliva olaj fal voltak, hogy oliva bogyeszból több, mint 1 féle van, mondjuk úgy 20, valamint, hogy itt a “származási hely: Spanyolország” felirat nem feltétlenül jelent rosszat, például egy narancs esetében. Szereztem is egyet 1 ajro / kiló áron.
El is majszoltam a narancsot az erkélyen, mikor visszaértünk. Tényleg a legjobb volt, amit eddig ettem. Olyan szinten lédús, hogy ha beletettem volna egy szívószálat, simán ihattam volna. És ehhez nevettségesen édes. Pedig ez is csak egy bolti retek, tuti vannak milliószor jobbak. Itt azért kicsit hihetőbbé vált számomra a 100%-os narancslé koncepciója. Ebből aztán nem kell nyolc, hogy 2 deci narancslevet kipréseljünk. Max 2. Max.
A narancs után pedig felkaptuk a rövidnadrágot, az útlevelet, és elindultunk. Viszont, hogy mi jön ez után, csak holnap írom le, mert szokás szerint megint nagyon késő van, én meg megint nagyon fáradt vagyok.
Végezetül a nap gyanúja: A spanyolok nem beszélnek angolul. Egy szót sem.
Sziasztok!
Engeddel 