Pokémon GO!

Valójában csak a keresőoptimalizálás miatt adtam ezt a nevet ennek a postnak, hátha idetéved valaki, és első oldalon leszek a Google-ben, mint anno az “avokádós brownie”-val. Nem mintha nagyon szükségem lenne a látogatókra. Van egy stabil, egy kézen megszámlálható számú olvasóbázisom, valamint az elmúlt egy évben több, mint 150 ezer oldal lekérésem. 🙂

Egyébként “2016 GO!”, vagy valami hasonlóan kreatív lett volna, ami talán egy fokkal jobban reflektál a most következő tartalomra. Vigyázat, kivételesen nem negatív írás lesz, nyugodtan hajthat bárki.

Bizonyára mindenki találkozott már a címben szereplő játékkal valamilyen módon, mivel megjelenése óta a csapból is ez folyik. Már jó pár napja tervezem, hogy írok róla. Szerencsére a játék sikere töretlen, ezért még nem késtem le semmiről. Hogy röviden mi a véleményem róla? Hogy ez a legjobb alkalmazás a Google Maps óta. És el is mondom, hogy miért.

Van egy számottevő, de szerencsére kisebbségben lévő tömeg, aki csípőből elutasítja, és megállás nélkül fikázza ezt, a nélkül, hogy bármi különösebb fogalma lenne az egészről, csak azért, mert ő nem érti. Mostantól nevezzük őket maradiaknak. A maradiak vicceket csinálnak belőle, undorral tekintenek rá, és uszítanak ellene, mivel annyit látnak az egészből, hogy… Igazából semmi különöset, csak embereket telefonnal a kezükben, mint ahogy eddig is. Csak épp nem a 9gaget pörgetik, hanem a Pokémont nyomogatják. De igazából nekik már az is fájt, hogy a 9gaget pörgették. Vagy a Facebookot. Vagy pár évvel korábban, hogy sétálás közben írtak sms-t, vagy telefonáltak. Vagy még pár évvel korábban, hogy valami hülye kitalálta, hogy a Föld gömbölyű. Sajnos ezzel nem lehet mit kezdeni, ilyen mindig lesz.

A többiek viszont megpróbálhatják adaptálni a saját korunk lehetőségeit, és természetesen a józan ész határain belül élvezni azokat. Nyilván nem kell, és nem is szabad mindent a tömegek után csinálni, csak azért, hogy ne maradjunk ki valamiből, de ami jó, az jó.

Na de sok volt a rizsa, jöjjön a lényeg. Mi is a Pokémon Go? Egy játék. Egy játék, ami egy olyan népszerű franchisera épül, amit mindenki ismer, aki élt a 90-es években. Őszintén, én egészen kimaradtam belőle, a meséből rémlik 1-2 apróság, meg emlékszem, hogy voltak figurák a chipsekben, de az eredeti játékkal, amiből indult az egész, sosem játszottam. Ez mégis pont elég ahhoz, hogy a környezetet ismerősnek találjam.
A megjelenés ideje abszolút eltalált. Mára a korosztály, aki ezen nőtt fel, épp kezd fizetőképes lenni, mindenki zsebében van egy számítógép, és a mobilnet is annyira természetes, minthogy a 3-as metró kigyullad.
Voltak próbálkozások korábban hasonló elven működő játékra, például ott volt az Ingress. Illetve még van is, de sikere összehasonlíthatatlanul eltörpül a Pokémon mellett. Mikor megjelent, próbáltam én is, de az ismeretlen világ, valamint a tény, hogy akkor még nem volt mobilnetem, eléggé ellehetetlenítette a dolog élvezhetőségét. Plusz pont a Pokémonnak a tömegek elérésének szempontjából, továbbá, hogy jóval primitívebb.

Ezekkel a nyerő lapokkal, akármennyire is próbálták elcseszni a játék startját, megállíthatatlanok voltak. Annak ellenére, hogy egy erősen félkész, súlyos hibákkal rendelkező programot eresztettek a tömegekre, kiépítetlen infrastruktúrával, az emberek rákaptak, és élvezték.

És hogy egészen pontosan mit is lehet ezen élvezni? Mivel a fő funkciók nagyrésze még mindig nincs benne a játékban, jelenleg leginkább a gyűjtögetésről szól. Minél erősebb és minél ritkább pokémonok gyűjtögetéséről. Persze az erősség csak attól függ, hogy milyen régóta játszol már, valamint a szerencsétől. De igazából le sem szarod, hogy milyen pokémont találtál. A lényeg, hogy nyomkodsz valamit, amit utána tudsz mutogatni a barátaidnak, kollégáidnak, meg igazából bárkinek, mert mindenki ezt játssza, kivéve persze szegény windows phone-osok, akik, ha eddig nem is, most nagyon megbánták a választásukat.
A játék alapvetően nem addiktív. Higgyétek el. A WoW addiktív. A kokain addiktív. Ez a játék mindössze a kényszeres óra, vagy Facebook-fal nézegetés kiváltása függőség szempontjából. Egyikért sem kár.

Viszont a legtöbb aktuális népszerű alkalmazással szemben abszolút közösségformáló és szociális tevékenységet nyújt.
Összehasonlításképp vegyük például a csúcsot, vagyis a Facebookot, ami a _közösségi_ média maga. Mai fiatal révén én sem tudom ugyan nyugodt szívvel azt mondani, hogy a Facebook rombolja az ember szociális életét, viszont mindenképpen kevésbé minőségi ott. A Facebookon mindenki azt mutatja magáról, amit csak akar, még akkor is, ha a valóságnak szöges ellentéte. Ha vért izzad is, pár óra sminkeléssel, hajbelövéssel és 100 félresikerült képpel később úgyis elkészül az a szelfi, amitől a célcsoport majd a nyálát csorgatja, vagy irigykedik, a maradék pedig egészen egyszerűen érdektelenségből áttekeri, vagy egy pillanatra megáll sajnálni, és csak utána. Facebookon bárkiből lehet megrögzött focidrukker teljes arcfestéssel, extázissal az EB alatt, ha már mindenki más is az, hiába nem szereti a focit az év maradék 350 napján. De nyilván ez is egy szociális megnyilvánulás. Én személy szerint a teljesen ráunt kategóriába tartozom, így jóideje nem is látogattam már az oldalt, viszont van neki egy másik, zseniális funkciója. Ez pedig nem más, mint a chat. Valljuk be, a kommunikáció emberek között még soha nem volt ennyire egyszerű, mint a Facebook Messenger óta. Bármikor, bárkire ráírhatsz, küldhetsz képet, hol vagy, mit csinálsz, mit láttál, létrehozhatsz csoportos beszélgetéseket, nem kell órákat, napokat várni a válaszra, nem vagy helyhez kötve a kommunikációkor. De, mint írtam korábban, ez a beszélgetés nyilván nem olyan minőségi, mint az élő kommunikáció. A kifejező erő korlátossága miatt sokkal silányabb így bármit átadni, mikor pedig később élő kommunikációra kerül a sor, ha egész nap írogattatok, jön majd a meglepettség, és a kínos csönd, hogy a “mizu?” kérdésre a “mi lenne?, folyamatos írtam, ha történt velem valami, nincsen semmi új” válasz érkezik.

Na és itt jön be a Pokémon előnye. A Pokémonban nem kommunikáltok. A Pokémon mellett kommunikáltok. Mert ugyan lehet ezt játszani egyedül, de mégsem vág neki senki kilométereket sétálni a városban pokémon után kutatva, ha épp nincs semmi dolga. A villamoson oké, ha várakozol, oké. De ezeken kívül a Pokémon gyakorlatilag egy szimpla szabadtéri elfoglaltság. Lemehettek direkt pokémonozni, vagy az unatkozás helyett pokémonozhattok. Az emberek kiülnek a városban piknikezni, és közben pokémonoznak. Aranyos fiatal párok sétálgatnak az utcákon, és közben pokémonoznak. A Google Mapson bejelölt érdekességekből lesznek a Pokéstopok, amiből a különböző eszközöket lehet szerezni. Nagyon sok ember, köztük én is, szinte vakon járjuk a várost. Teljesen megszokott, már unalmas útvonalakon haladunk végig nap, mint nap, évek óta úgy, hogy gyakran észre sem vesszük, mik vannak tőlünk pár méterre. Mióta elkezdtem pokémonozni, több látnivalót találtam a városban szétszórtan, mint előtte 4 év alatt. És azért valljuk be, már maga a tény is, hogy új dolgokat látsz, minőségibb, de azzal együtt, hogy élőben és nem egy homályos, filteres, beállított képen, még jobb. Pláne, ha alternatívaként TV2 bámulása lenne a másik opció. És közben nyilván beszélgettek, mert a játék tényleg primitív. Folyamatos koncentrációt egyáltalán nem igényel.

És ez most nem csak a felvázolása volt annak, hogy milyen lenne a Pokémon egy ideális univerzumban. Ott lehet nem is lenne rá szükség. Viszont itt tényleg ez megy, és tök jó. A Margitszigeten, Deák téren, Városligetben százasával gyűlnek össze az emberek, és sűrűn telepített Pokéstopok közé csalják a pokémonokat, hogy aztán plédeken kisebb-nagyobb társaságokban üldögélve, borozgatva beszélgessenek, és pokémonozzanak, akár barátokkal, akár frissen megismert pokémon mesterekkel.

A pokémon összehozza az embereket. Tényleg csak egy 3 évesnél újabb telefon és mobilnet kell hozzá, az alkalmazás maga ingyenes. És így történik meg, hogy a futócuccban frissen érkezett izzadt srác leül a padra a ligetben egy bőgatyás kínai és egy kiöltözött kiscsaj közé, és már el is kezdenek beszélgetni, először nyilván arról, hogy ki mit fogott.

És a pokémonozás lényege igazából ez. A fiatalok felálltak a gép elől, és ha nem is a futáshoz, de csak vesznek egy karra erősíthető telefon tartót, és abból nyomatják a pokémont, miközben annyit sétálnak a városban, mint korábban hónapok alatt sem. Vannak, akik családi programként űzik. Igazából minden korosztály elgyűjtögeti ezeket, láttam együtt sétálni apát, anyát, 13 körüli kissrácot, meg 16 körüli csajszit, kint a friss levegőn pokémonra vadászva. Közben beszélgettek. Bár, amikor az apa leállt pár helyi sráccal megdumálni friss szerzeményeket, közben pedig a lány nyaggatta, hogy “Apa, légyszíves menjünk haza, legyalogoltam a lábamat, és mindjárt lemerülök” még nekem is új volt kicsit.

Természetesen hülyék mindenhol vannak. A gyökerek, akik elsüllyednek a mocsárban, mert a sötétben a telefonjukat nyomkodják, vagy akik kilépnek az úttestre, mert fel sem pillantanak a mobilból. De ezeknek valójában nem kell a Pokémon, hogy ezt csinálják. Hát mennyi életképtelen ember él közöttünk, aki vakon képes nekimenni a másiknak, még a járdán is, nem, hogy nem néz szét az úton. Egészen egyszerűen az, hogy ezt most a Pokémonra lehet fogni, hírt csinál egy egyébként teljesen hétköznapi szerencsétlenségből. Valaki ebből él, valaki meg szeret csámcsogni az ilyeneken. Tényeken nem változtat.

Nagyon fontos előnye még a játéknak, amire egyébként a legtöbb ember nem is gondol, hogy ez gyakorlatilag a tömegek szoktatása a virtuális/kiterjesztett valósághoz. Éveken belül elkerülhetetlenül mindennapjaink része lesz. (Azt a témát, hogy lehet, hogy mi is egy virtuális valóság szereplői vagyunk, inkább itt nem feszegetném.) Az autók szélvédőjére vetített információktól kezdve (pl. ideális sáv vetítése az útra) odáig, hogy mondjuk egy szerelő a szemüvegébe épített kijelzőn keresztül látja majd a különféle alkatrészek megnevezését és funkcióját egy gépben. Az utcán szaladgáló pokémonok csak egy játékos kezdet.

Szóval összességében úgy gondolom közösségépítő, szociális készségeket erősítő, szabad levegőre irányító, mozgásra ösztönző, környezetünk felfedezésére motiváló alkalmazás a Pokémon Go, ami a 21. század lehetőségeit kihasználva készít fel a 21. század lehetőségeire. Kivételesen egy olyan őrületnek tartom, amit nem érdemes csak azért kihagyni, hogy kilógj az átlagból. És ugyan nem teszed le tőle a telefont napközben, de talán nem is kell, a világ változik. Emlékszem, mielőtt először mobilnetem lett, azért szerettem Budapesten tömegközlekedni, mert mire átjut az ember a város egyik végéből a másikba, legalább egyszer szerelmes lesz. Jobb híján nézi maga körül az embereket, és mindig talál legalább egy olyan szépséget az útja során, aki miatt megérte elindulni otthonról. Aztán ez a mobilnet korszakkal szinte észrevétlenül megváltozott, mert nem néztem már fel a villamoson, csak a telefonomat bámultam. Régen Facebook, most Pokémon. De hé, a metrón nincs GPS, úgy nem lehet játszani. A héten eddig minden nap láttam ugyanazt a szőke lányt a hármason. Ha holnap reggel is ott lesz, tuti megdobálom pokélabdával.

Szerezzétek meg hát mind!