Miért napozunk?

Ma kimentem egy kicsit szenvedni a tűző napra, és közben elgondolkodtam azon, hogy ezt én miért is csinálom. Jó, persze, hülyegyerek, hogy juthat eszébe ilyen, hogy azon gondolkodik, miért napozik, de mégis. Elsősorban mindenki azért napozik, hogy barnuljon, de természetesen nem ez a dolog egyetlen következménye.

Tudom, hogy a nap hatására tudunk D vitamint termelni, ami nagyon fontos. De, hogy őszinte legyek, fogalmam sem volt róla, hogy miért, úgyhogy rákerestem. http://index.hu/info/2014/12/03/d-vitamin_a_nap_vitaminja/ Nyugi, nem az Index a forrás, csak itt van fent a cikk.
Röviden tehát, a D Vitamin nagyon fontos, hogy erősek legyenek a csontjaim, ne legyen érelmeszesedésem, és mielőtt teherbe esek, mindenképpen fel kell töltenem magamat vele. Annak ellenére, hogy kajából is tudunk bevinni, az nem valami sok, így nem árt kihasználni a nap adta lehetőségeket, hogy felfogjunk egy kis UV-B sugárzást. Ennek pedig eleget tesz márciustól októberig napi 15 perc pólóban napon levés, délelőtt 10 és délután 3 között. Ezt igazából kétféle képpen tudom teljesíteni. Vagy mindig a lehető legmesszebb megyek el ebédelni, mert az úgy kb megvan annyi, vagy rászokom a dohányzásra, és a napon szívom el délben az adagomat. Mert ugye elég hülyén néznének a kollégák is, amikor felállsz a gép elől, hogy akkor te most lemész D vitamint termelni az irodaház elé. A cigaretta társadalmilag sokkal elfogadottabb kifogásnak tűnik. A napozástól egyébként pont barnulunk, ettől pedig nehezebben szintetizáljuk a D vitamint, úgyhogy igazából káros ebből a szempontból. A másik út pedig, amit az orvosok is ajánlanak, hogy toljunk be boltban kapható D vitmin készítményeket. Tehát arra jutottam, hogy a D vitamin rossz kifogás a napozásra.

Marad tehát annak az egyszerű jelenségnek a ténye, hogy napozás után az ember lebarnul. Jobb esetben természetesen, benne van az is, hogy leég. És miért jó nekem az, ha én barna vagyok? Közvetlenül nekem egészen biztosan nem jó, és nem is rossz, teljesen mindegy, hogy mennyire vagyok fehér, vagy barna, amikor belenézek a tükörbe. Engem egyik sem tölt el se boldogsággal, se szomorúsággal. Nyilván, amint rájövök, miért is csinálom, el fog. Valójában ez is társadalmi norma, hogy egy szép ember bőre barna.
Megjegyezném egyébként, hogy nem mindenhol van ez így. Szingapúrban például a Japánok nagyon óvakodtak a naptól, igyekeztek minél jobban felöltözni, hogy ne barnuljanak le, mert ott a barnaság azt szimbolizálja, hogy te a napon dolgozol, tehát fizikai munkás vagy, nem pedig szellemi, és az már nem menő. Illetve abban a közegben, ahova ő tartozni akar, nem menő. Ezt a teljes elkülönülést sem tartom normálisnak, mert miért kellene már ránézésre kategorizálni az embereket, hogy ő kapál, vagy papírokat tologat. De gondolom így, aki ott egy erősmarkú kétkezi munkással szeretne barátkozni, rögtön tudja, hogy a barnát keresse, ellenkező esetben pedig a fehéret. Így legalább van valami motiváció a dolog mögött.
Nálunk ez nincs meg. Az aktuális divatmagazinok mintáján kívül nem sok mindennel sikerült megmagyaráznom magamnak a jelenséget. Illetve biztosan valami ősi időkből le lehet származtatni, hogy az erős, dolgos ember kint terelgette azokat a nagy állatokat a legelőn, és valahol összenőtt az emberek fejében a barna bőr – erős, dolgos ember szimbólum. Aztán pár évtized múlva mi is elvonatkoztatunk majd a ténytől, hogy dolgozni nem csak a mezőn lehet, és, hogy valójában a 21. században egy embernek pont annyi izomzatra van szüksége a hétköznapjai során, hogy elbírja a laptopját, valamint annyi állóképességre, hogy lesétáljon a villamoshoz, és mi is a Japán mintánál fogunk kikötni.
De persze ott van annak is a lehetősége, hogy senkit nem érdekelnek ezek az ősi szarok, és igazából annyit jelent a fehérember jelensége, hogy biztosan egész nap ül a szobájában, és azért nem barnul le. Ergó egy rohadt unalmas ember. Talán ezt definiálhatjuk úgy, mint informatikus szín. Nos, ezzel az a problémám, hogy a legtöbb ismerősöm pont annyit ül a szobájában, mint én, mégis megszólnak, ha nem vagyok barna. Plusz miért akarnék olyan emberekkel barátkozni, akik egyébként sem szeretik ezeket az unalmas embereket, miért akarnék nekik megfelelni? Amúgy nem tartom magamat sem antiszociálisnak, sem unalmasnak, annak ellenére, hogy ez most így hangzott. Valójában, már bele is fáradtam, hogy mindig én nyaggattam az ismerőseimet, hogy csináljunk valamit. És egyébként is, ebben a helyzetben a napozás pont, hogy csalás. Ha kifekszel a napra, akár órákig, hogy izzadj és égjen a bőröd, csak azért, hogy mások azt higgyék, izgalmasabb vagy, az csak átverés. Pont, mint a műszempilla, vagy a szilikon mell.
És én egészen biztosan nem akarok szilikon mellet. És ezzel együtt se barna, se fehér bőrt sem. Nem szeretem a tűző napot, úgyhogy inkább árnyékot keresek, ha pedig megyek valahová, pólót veszek, aztán pontosan annyira leszek barna, amennyire sikerül, és nem jobban. Egyébként elhiszem, hogy vannak emberek, akik élvezik magát a napozás cselekvését. Hogy semmit nem kell csinálni, csak feküdni, esetleg zenét hallgatni, olvasni, és közben süti őket a forró nap. Ez tök jó. Én meg szeretek hóembert építeni, szóval 1-1. A barna bőr a szép kijelentést nem tudom elfogadni.

Viszont 10/10 ember szerint mégis az. Ötletek, miért?