nyaralok 2

Az előző posztomnál a publish gomb megnyomásása után ki is fordult a laptop a kezemből, annyira fáradt voltam, aztán reggel 7:31-kor keltem, mikor Sanyi verte az ajtót, hogy engedjem be, mert haza jött. Ennyit mondott:
“Minden bárban voltam tegnap. Az összes egy rohadás, faszomat. Több pecsétem van, mint bárkinek. Én haza megyek.”

Azért ennyire nem rossz a helyzet, hogy haza kelljen szaladni.

A reggelit lekéstem ekkor is, mint Szófiában, és, mint ma reggel, de ez sosem volt az erősségem. Dél körül szedtük össze magunkat, elszaladtunk a sarki supermarketbe valami élelemért, hogy későbbre legyen, meg persze ásványvízért, fogmosáshoz, mert csak Kesha olyan menő, hogy whiskyvel mosson fogat, a valóságban annyira nem kellemes.

Aztán leszaladtunk a partra, akkor ezen még meglepődtem:

Ez egy tipikus helyi diszkó, előtte pedig legeli egy szamár a gazt. Komolyan mondom, kezdem megszeretni ezt a helyet.

Úszkáltunk kicsit, aztán ragadtunk a sótól, majd beültünk kajálni egy helyi étterembe. Mivel mindenki stranra készült, nem vittünk sok pénzt magunkkal. A hely választásánál az volt az egyetlen kikötésünk, hogy lehessen kártyával fizetni. Egy szimpatikus viskónál rá is vágták a bejáratnál, hogy természetesen lehet, úgyhogy leültünk és rendeltünk. Korábban megérdeklődtük, hogy mik a helyi jellegzetes kaják, ha már itt vagyunk próbáljuk ki, de sajnos, mint kiderült, európában Bulgáriában a legkisebb az egy főre eső húsfogyasztás évente, valamint kb a második legkevesebb halfogyasztás, utánunk. A krumplit szeretik. Adtak sűlt krumplit a krumplipüréhez. Én végül egy cézár salit rendeltem, ami ugyan olyan rossz volt, mint bármi, amit ettem itt eddig. Legalább egy szottyadt paradicsomot tettek volna bele az olajban sült parizer helyett. Mikor pedig fizetni akartunk, közölték, hogy jajj, elromlott a terminál, fizessünk inkább kápéval. Mondtuk, hogy nem tudunk. Még szerencse, hogy egy ezermester volt a pincér srác, mert 1 perc alatt megjavította. Nem tudom egyébként, hogy mi lehetett a kamu indoka, talán azt hitte, így nem kap borravalót?

Miután jól laktunk, visszajöttünk a szállásra, és csobbantunk is az itteni medencében. Volt árnyék, a víz pedig klóros, nem sós, úgyhogy mindenki jobban élvezte. Neki is álltunk röpizni a vízben, de hamar rájöttünk, hogy mindenkinek pont annyi labdaérzéke van, mint egy informatikusnak, úgyhogy előbb azt vettük ki a szabályok közül, hogy pontra játszunk, és áttereltük a sikeres átadásokra a célt. Mikor pedig kiderült, hogy még így sem az igazi a dolog, inkább csak dobáltuk egymásnak. Így ment akár 4-5 is leejtés nélkül. Sokan néztek minket, de senki nem mert csatlakozni. A végére így is sikerült jól leégnem, persze csak foltokban, ahol nem tudtam bekenni magamat a 30 faktoros kókuszos napolajammal. Így, hogy belegondolok, most vagyok tengerparton először úgy, hogy nem ken be anyu, vagy nincs barátnőm, lehet ma majd megkérem Sanyit. Inkább legyek buzis, mint, hogy elvesszem az informatikus színemet. Addig pedig összemaszatolom magamat a szintén kókuszos napozás utáni testápolómmal, mert hiába van fóbiám mindenféle kenőcstől, ez a nap, víz, alkohol kombó eléggé kiszárít ahhoz, hogy nagyon fájjon most a létezés. Plusz így szerintem nekem van a legjobb illatom Bulgáriában.

Mikor már minden nap elment, feljöttünk az erkélyünkre sörözni és punk zenét hallgatni, majd elindultunk a városba, hogy találjunk egy jobb bulit, mint Sanyiék előző este. Ő a helyi éjszakai élet iránti lázadásaként nem is jött velünk.

Igazából mi sem találtunk semmi újdonságot. Mindenki be akart rántani a világ legjobb bulijába, meg végtelen szórólapot kaptunk, hogy hol lehet kurvákat meg viagrát venni. Legközelebb én is viszek párat, mert szórólapok nélkül egy senkinek érzem itt magam. Ráírok pár üzenetet néhány papírcetlire, mondjuk, hogy “free tibet”, vagy “make donald drumpf again”, bár kétlem, hogy bárkit ki tudna zökkenteni az itteni szamárviagrás valóságból. Lehoztunk egy csomó lufit, mert a tavaly nyár óta ez olyan védjegy féle nálunk, viszont itt sajnos senkinek nem tetszett. Tegnap még nem értettem miért. Most már tudom, hogy itt a nevetőgázzal töltött lufi egy nagy biznisz, úgyhogy a levegővel teliért a fiatalok megsértődnek, ha pedig kedvesen egy kisgyereknek próbáljuk adni, a szüleik akarnak megölni, hogy mit képzelünk. Szóval néhány erotic shopot elhagyva, amsterdam party pillt magunk után utasítva, rusht az árusra hagyva eljutottunk a legnagyobb bulit reklámozó brit négerhez. Hatalmas akcióval operált, ingyen alkoholt kínált egész estére 30 leváért mindenkinek. A tegnapról hallottak alapján egészen szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban, de, mivel nem volt kedvem több sztorit végig hallgatni, belementem. Igazából először megpróbáltam lerázni azzal, hogy sétálunk még kicsit, és 15 perc múlva visszajövünk, de szomorúan közölte, hogy már nem lesz itt. Ez a legjobb buli a világon, megy be ő is, nem ér rá ilyenekre. Megkérdeztem, hogy 5 percet tud-e még várni, azt mondta, hogy no way, szóval megvettük. Mikor bekísért kiderült, hogy csak 20 perc múlva nyit a hely, annyira nincs már 5 perce. 20 perc múlva pedig kiderült, hogy még fél óra. Közben a többiek elmentek pisilni, majd eltévedtek, szóval ott ragadtam tök egyedül a végtelen ingyen piára jogosító cetlimmel egy sikátorban. Vártam rájuk egy darabig, közben összebarátkoztam két nevetőgázt áruló lánnyal. Illetve csak az egyikkel, mert a másik nem beszélt semmilyen nyelven, pedig még olaszul is megpróbáltam, hiába nem mutat túl az én szókincsem sem a non mangiare, non dormire, silencio hármason. Viszont a másik lány tolmácsolt kicsit, úgyhogy megtudtam, hogy szemüveg nélkül sokkal hendszomabb vagyok. Nem teljesen értették mit keresek itt, mert azt mondták nem tűnök alkoholiknak. Kicsivel később odajött egy 40 körüli brit bácsi, és felajánlotta, hogy kitöri a vállam, esetleg a bokám, ha az jobban tetszik, csak, hogy megmutassa, mire jó a nevetőgáz, mert igazából érzéstelenításnél használják. Megköszöntem a lehetőséget, és elsétáltam, hátha megtalálom a többieket. Sikerült is, majd bementünk a helyre, de gyorsan leszarozták. Nem értettem miért, volt ingyen pia, meg szar zene, mi mást várnak a többitől. Szóval én maradtam, ők leléptek. Összebarátkoztam néhány brit lánnyal, akik megdícsérték az angolom, amit életemben először tényleg elhittem, mert nem akartak eladni hozzá semmit. Mikor leléptek, leléptem én is, aztán talán voltam még pár buliban, mert úgy keltem, hogy tele vagyok pecsétekkel, de fogalmam sincs, hogy értem haza.

Míg ezt megírtam felmosott itt egy néni, és közben kaukázust hallgattunk. Nem tudom ő mennyit értett belőle, de én rájöttem, hogy az anglia című szám volt az egyik első, amit hallottam tőlük, akkor pedig még nem figyeltem meg a szöveget, és azóta mindig csak úgy hallgattam, de valójában még jobb, mint eddig hittem. Ide is teszem zárásnak, aztán lenézek a medencéhez, hátha megtalálom a többieket.