nyaralok

Nem egy Szingapúr, és csak nyaralni jöttem, nem dolgozni, úgyhogy valószínűleg még annyira sem lesz érdekes a mai posztom sok embernek, mint a korábbiak, ennek ellenére úgy döntöttem, tartok itt egy kis élményleírást a bulgáriai nyaralásomról.

Az egész úgy kezdődött, hogy pár hete egy haverom megkérdezte, hogy lenne-e kedvem kimenni Bulgáriába nyaralni. Én pedig lelkesen rávágtam, hogy persze, miért ne. Nem egy meglepő beszélgetés, jópárszor ötletelünk ilyesmiről másokkal. A meglepő az volt, amikor másnap rámírt, hogy akkor ő foglalt szállást. Szóval nincs vissza út, menni kell.
A terv az, hogy 7 darab informatikus fiú (akiből 4-et nem is ismerek) egy kisbuszban lezötyög a partig, majd élvezi a fullasztó hőséget, ahogy a sós víztől és levegőtől ragad a bőre egész nap, valamint, hogy tele van a segge homokkal. Közben pedig nyilván felszedünk néhány szőrös bolgár kecskepásztor hölgyet.
Igazából semmit nem tudtam Bulgáriáról, egy kollégám tanácsolt annyit, hogy a csapvíztől óvakodjak. Semmiképp ne igyak belőle, de még fogmosáshoz is palackosat használjak, mert ő pár éve megpróbálta, aztán két napig fosott, mint a vízipisztoly. Úgy éreztem, több nem is kell.

Indulás előtti napon vettem néhány pólót, mert a partra csak nem ingben kellene kiülni, meg egy fürdőnadrágot, mert az sem árt, ha a tenger a cél.

Összepakoltam a cuccomat, de nagyon ímmel-ámmal. Kiskoromban bármin képes voltam napokig aggódni, ahogy öregszem pedig, annál kevésbé tudok rástresszelni dolgokra. Nyilván a pozitív tapasztalatoknak is köze van hozzá, hogy tudom, hogy a világ végén is vannak boltok, ha valamit elfelejtettem volna, meg egyébként is. Fiú vagyok, nyaralni megyek, elég 3 váltás gatya, meg egy fogkefe, és baj nem érhet. Kentünk néhány szendvicset, majd vasárnap reggel fél 6-kor elindultunk Budapestről.

A Szerb határig aludtam. Ott kb 20 percet kellett várakoznunk a sorban, de végül mindenféle motozás nélkül átkeltünk. Azt hiszem korábban még nem voltam Szerbiában, csak átutazóban, úgyhogy most még ez is nagy élmény volt számomra. Először az tűnt fel, hogy az út, amit autópályának hívnak, valójában inkább egy hullámvasút, mert úgy ugrált rajta a kocsi, hogy vissza sem tudtam aludni. Aztán, ha már úgyis fent voltam, elkezdtem nézelődni, és nem is tudtam hírtelen hova kapjam a fejem. Ladák krosszoztak körülöttünk, a pálya mellett lovaskocsival utazott egy család, volt egy faszi, aki gyalog sétált az autópályán, de nem jöttünk rá, hogy honnan, mert autó nem volt közel-távol. Meg ami nagyon érdekes volt, az a rengeteg félkész híd, oszlopok, útszakaszok, mindenfelé. A semmi közepén ott volt megépítve 40 méter út. Vagy a pálya felett átívelt egy felüljáró, de egyik oldalán sem ért le egészen a földig. Meg sok helyen csak az oszlopok ágaskodtak, mindenféle körítés nélkül. De a kezdeti érdeklődésemet egy idő után már nem tudta kielégíteni pár kilóméterenként 1-2 oszlop, így gyorsan rájöttem, hogy igazából azokon kívül semmi nincs ott. Tudom, hogy a magyar autópályák sem valami izgalmasak, de itt végképp nem volt semmi. Jobbra fű, balra fű, nagyon ritkán 1-1 falu, de még ott is minden tök egyforma. Teljesen a monopolyban éreztem magamat. Voltak a kis házak, abból egy csomó, meg néhány nagy ház, de ezek is egyformák. Aztán 2 órával a határátlépés után már jöttek kis dimbek-dombok, meg alagutak, (de néha azokat sem értettük) ott egészen szép volt. Amikor pedig lehetett látni 1-1 várost a völgyekben, mindig az jutott eszembe, hogy ezek pont azok a helyszínek, ahol, ha többé nem süt már a nap, játszódni fog az AI, a Johnny Mnemonic, a Szárnyas fejvadász, vagy akármelyik hasonló hangulatú sötét, beton és vas központú, nyirkos, olajos scifi. Nem mintha a magyar panelok bármivel szebbek lennének. Azok mind egyforma nagy kockák. Abszolút megvan a romantikája ezeknek a különböző méretű és formájú változatos paneloknak, és a beton dzsungelnek, amit alkotnak.
Mikor megálltunk tankolni, sikerült kifognom egy inges, fekete adidas melegítő alsós idős faszit is, viszont nem volt teljesen autentikus, mert nem guggolt.
Mire átértünk a határon egyébként már szörnyen szenvedtem, mert az izgalmas tájkép mellé folyamatosan punk zene, meg kovbojok társult, és kezdtem besokallni. Inkább bontottunk egy kólát.

A határ.

Miután beértünk Bulgáriába, megpróbáltunk matricát venni az első matricát árulunk táblánál, de mikor angolul közöltem mit szeretnénk, a bácsi a következő mondattal fogadott:
“Next next Auf Wiedersehen!”
Kicsit meglepődtem, de végül összeraktuk, hogy ez mit is jelent bolgárul. Tükörfordításban:
“Ne haragudjon, a tábla ugyan, amin az áll, hogy matricát árulunk, kicsit félrevezető lehet, mivel nem árulunk matricát. Menjenek tovább, és próbálják meg a következő benzinkútnál! Viszont látásra!”

Innen már gyorsan megérkeztünk Szófiába, ahol az első estét töltöttük. Meg is találtuk a hotelt, ahova Máté foglalt szobát, és az átvétellel sem volt különösebb probléma. Sajnos angolul nem nagyon beszélnek itt, ezért kicsit el is szomorodott a recepciós nő, amikor azt mondtuk, hogy nó ruszki, de jelnyelven megoldottuk. A wifi jelszót volt a legkönnyebb megszerezni, azt rögtön értette 🙂 Egyébként 1111111111 volt :).

Sanyival aludtam, egy franciaágyban. Nagyon romantikus volt.

Miután letettük a cuccokat, rögtön bele is vetettük magunkat a városba. Amit még befelé a kocsiból láttam, meg a sétálás során, az a lapján nekem olyan volt, mint egy nagy Miskolc. A sétáló is olyan volt, mint a Széchenyi út, az épületek sem olyan régiek, vagy szépek, mint mondjuk egy jellemző pesti városrészen. Azokról a helyekről, amit a travel guide írt, csináltam is képet, nem volt túl nagy távolság gyalog sem.

Ettünk egy hamburgert egy helyi street foodosnál, ami mondjuk elég véleményes volt szerintem. Az enyémben legalábbis csirkét kértem, és nem tudom, hogy mi lett végül, de nem csirke az biztos. Remélem nem pipi husi. Utána beültünk egy teraszos sörözős belvárosi helyre megnézni a Magyar-Belga meccset. Rajtunk kívül nem nagyon érdekelt senkit, úgyhogy helyet sem volt olyan könnyű találni, ahol közvetítik. Legalábbis nem annyira, mint pesten, hogy minden kocsma, hanem mondjuk minden 15. adta. Egy pár fős holland társaság nézte még mögöttünk, ők a Belgáknak szúrkoltak, úgyhogy annyira nem viselte meg őket a 4:0-s alázás. Meccs után keresni akartunk még egy helyet, ahol iszogathatunk. Volt ott egy Deák szerű park, fiatalokkal, de gyorsan felszívódtak, mert másnap hétfő. Még a holland srácok ajánlották, hogy nézzünk ki az egyetemvárosba, de azt elengedtük. Találtunk egy helyet, ahol még kiszolgáltak, de igazából már zárni akartak. Végül tök jól eldumáltam a csapos sráccal Bulgáriáról. Azt mondta igazából semmi érdekes nincs itt, de nagynehezen összeírt nekem egy listát arról, hogy mit érdemes megnézni.
Így szól:

veliko turnovo
etnografic museum etur
koprivshtica
house of humor gaber
trqvna
kresna watefall
plovdiv
kazanluk
kurdjli
old city in nesebar

Majd kibogarászom holnap… 😀
Szóbajöttek még a bolgár lányok is. Mikor megkértem, hogy tanítsa meg nekem a legjobb csajozós szöveget, eredeti nyelven, egy pillanatra elgondolkodott, majd előkapta a pénztárcáját, kinyitotta, és annyit mondott, hogy itt csak ezzel lehet csajozni. Bíztató.
Bezártak, elbúcsúztunk, majd elindultunk hazafelé. Közben összefutottunk egy kisebb csapat helyi egyetemistával, akik még ott üldögéltek a parkban, és csatlakoztunk hozzájuk. Nikolajjal tök jól eldumáltunk, egyébként játékfejlesztőnek tanul. Volt még egy csaj, aki beszélt angolul, ő Manchesterben tanul, viszont szörnyen unalmas volt. Rövidesen le is léptünk, és hazamentünk aludni.

Másnap reggel 10-kor keltünk, reggeliztünk, majd elhagytuk a szállást, és tovább indultunk a célponthoz, vagyis Naposparthoz. Dél körül még megálltunk ebédelni egy KFC-nél. Nem volt könnyű mutatvány, ott álltunk a tábla előtt, egészen más szendvicsek voltak, mint otthon, és a biztonság kedvéért semmi nem volt kiírva olyan betűkkel, amit ismertünk volna. Szóval se azt nem tudtuk mi van benne, se kérni nem, csak ráböktünk a képre. Haladtunk. Szörnyen unalmas volt az út itt is, végtelen üresség az autópálya mentén, órákig. Még nyamvadt napraforgó mezők sem voltak, nem volt bevetve a föld legnagyobb része, amit nem is értek, mert teljesen sík terület. Mindenhol csak a gaz. Ennyire rossz minőségű föld lenne? Mikor letértünk a pályáról, persze megindult az élet. Rengeteg omló épület, szemét, szamarakat sétáltató fiatalok, putris udvarok. Volt mindenféle biz-basz meg lim-lom ott. Csecse-becsék meg szir-szarok. Elsuhant mellettünk egy szirénázó mentőautó, szemből, ami elég veszélyes volt szerintem, mert annyira halk a szirénájuk, hogy csak akkor hallottuk meg, amikor már mellettünk volt.
Az építészeti stílus egyébként nagyon hasonlított a fent említett szerbre, de azért az jobb volt. Itt van pár nagyobb épület, de elég ritkán, köztük pedig leginkább semmi, csak gaz, vagy beton. Meg is álltunk a hotel melletti gazban, és bementünk a recepcióra elintézni a dolgokat. Itt is sikerrel jártunk végül, de az angol itt sem volt túl menő. Mondatokat inkább már nem is alkot az ember, csak felsorolja a kulcsszavakat, hátha. Például, mikor Máté megkérdezte, hogy hogy lehet beállni a parkolóba, a “You put the car in.” választ kapta. Vagy, amikor megkérdeztük, hogy esetleg lehetne-e, hogy nem franciaágyas szobákat kapunk, először megörült, hogy “Ok, I understand.”, majd lapozgatott valamit, utana odahívott egy másik csajt, akivel egyeztettek 2 percig, majd újra hozzánk fordult, és megkérdezte: “What’s the problem?”. Egyébként rövid mutogatas sorozat után kiderült, hogy nincs is olyan szobájuk, ami nem franciaágyas. Úgy látszik ebbe az országba csak párosával járnak az emberek. Biztosan nincsenek informatikusaik. A wifi jelszót legalább itt is rögtön sikerült megszerezni. A hotel neve volt az. Deluxe Avenue. Bár azt vettem észre, ezen a környéken minden Deluxe. Lehet ez a városrész neve.

Átvettük a szobákat, a mienk a 1005-ös. Ez a szoba az 5. emeleten van, de nem tudom pontosan mennyi az offset a számozásban. A liftben a földszint a 1-es számmal jelölt, mint Szingapúrban volt, én a 6-ost nyomom, ha az ötödikre jövök, viszont ki is van írva, hogy ötödik emelet. Egyébként mások is ki vannak itt írva. Például, hogy nem szabad exportálni az élelmiszert a büféből.

Kilátás az erkélyről:

A medence:

A szoba:

Lecuccoltunk, majd neki is indultunk, hogy megnézzük a tengert.
Jó másfél kilóméteres séta, így láttunk egy darabot a városból. Nagy szögletes vas és beton épületek jellemzőek, azok is omlanak, meg tele vannak 20 évvel ez előtti stílusú színes reklámokkal. Az épületek között vagy még több beton, vagy gaz van. A zebra festése csak két oldalt van jelölve, de gyakran nincs is, ilyenkor egyszerűen át kell szaladni az autók előtt. Ha van lámpa, akkor az nem a helyén. Például a túloldalon, középen, az úttesten egy oszlopon, és nem is pontosan tudom mit jelent, talán azt, hogy mindenki mehet, aki arra a lámpára rálát. Egyébként ijesztően kevesen voltak a városban, ahhoz képest mennyire beharangozták, hogy ez a hely a keleti ibiza, inkább tűnt posztapokaliptikus szocialista üdülőváros maradványainak. Így képzelem el Pripjatyt, ha újra emberek szállingóznának oda. Jah, és minden gyanúsan szex központú. Az egy négyzetméterre eső sex shopok, sztriptíz bárok és viagra árusok száma messze a legmagasabb, amit valaha láttam.

A part pedig:

Fürdés után visszajöttünk a szállásra, zuhanyoztunk, majd belevetettük magunkat az éjszakába, kaja és buli után kutatva. Megtaláltuk a helyi Petőfi sétányt, és valóban elég nagy. Félig nyitott helyek, amik se nem kocsmák, se nem éttermek, se nem diszkók, se nem élő zenés helyek, inkább mindből egy kicsi. Voltak emberek is bőven. Aztán kiderült, hogy a tömeg több, mint fele igazából ott dolgozó. Nem tudtunk megtenni 3 métert a nélkül, hogy ne szólítanának le, hogy felajánljanak néhány ingyen sört 15 levás belépő után, vagy 7-et fizet 10-et kap sörakciókat hajnal 2 és fél 3 között, esetleg ingyenes alkohol fogyasztást egy órán át a belépőért cserébe, persze, ha addig sorra kerülsz a pultnál. Szóval mindenki azt akarta, hogy menjünk hozzájuk, a világ legjobb helyére. Annyira idegesített ez a folyamatos, mérhetetlen, sablonos seggnyalás, hogy 5 perc séta után legszívesebben hazajöttem volna. Nem lehetett úgy megmozdulni, hogy valaki ne cuppanna rá az emberre. És ha beszélsz velük, rögtön jönnek a kérdések, honnan jöttél, óó hungari, budapest, áj bín der, ríli nájsz, gúd futball, dzsudzsák dö beszt.
Nem mintha bármi különbség lett volna kívülről a nagy kocka diszkók és a rajtuk villogó igénytelen ledsorok között. Annyira az 50 éves búcsúkból kukázott ringlispil meg dodgem sem érte el, hogy beleszeressek a városba. Viszont, ami a legjobban zavart, hogy minden második hely egy sztriptízbár vagy sex shop volt, ahol nyilvánvalóan árultak viagrát is. Ennyi viagra reklámot még e-mail-ben sem kapok, nem hogy élőben nyomják folyton az arcomba. Legalább a kurvákat meg a special offereket a strip bar-ban nem írják ki, csak a PR TEAM teszi hozzá az utcán 🙂
Fél-háromnegyed óra sétálás után már rezzenéstelen arccal sétáltunk a hozzánk beszélő reklám emberek között. Egy igazán szar helyen kajáltunk végül ami ingyen sört ajánlott az étel mellé. Végül persze kiderült, hogy az ingyen sör valami korrekt módon nehezen kategorizálható bolgar cucc, talán mondjuk az arany hordó című italhoz tudnám hasonlítani. Én egy rohadt drága pizzát ettem, de valami romlott oliva volt rajta, meg kicsi is volt.
Aztán beültünk még egy helyre, ami 1.25 leváért reklámozta a “Big Beer” című italt. A Big jellemzően nem a márkája, hanem az jelenti azt, hogy korsó. Igazából 4 decis korsó volt. Az íze pedig, mint a Rocky Cellar és a szóda 1:1-es keverése. Itt páran úgy döntöttünk, hogy inkább ennyi elég volt mára, és haza jöttünk. Út közben még szembe jött egy Perfect Petrol nevű benzinkút. Annyira jellemző ez a név erre a környékre, hogy igazából azt vártuk, mikor ugrik elő egy ember, aki elmondja nekünk, miért ez a legjobb benzin kút. Hogy 100 leváért annyit tankolhatok 2 percig, amennyit bírok, vagy, hogy 9 tankolás után a 10. ingyen lesz.

Szóval hazajöttünk, bekapcsoltam a TV-t, azóta 3 órája megy a bolgár natgeo, közben meg írtam ezt a blogot. Majd jelentkezem, ha lesz még valami érdekes.

Még néhány érdekesség a végére:
100 levás bankjegyet nem nagyon akarnak elfogadni, volt, hogy benzinkúton ki volt írva, hogy nem használhatod.
Az árak nagyon hasonlítanak a magyar árakra. A híresen olcsó sörrel még nem találkoztam, de kajáért is mindenhol annyit fizettem, mint egy hasonló hazai helyen fizetnék.