monszun

Tegnap nem írtam semmit, de már a tegnap előttit sem postoltam facebookon, mert csak pár sor volt. (ha nem láttátok, ott van a sorban ez alatt :))Igazából nem történt semmi érdekes, dolgoztam, hétvégén meg végig szakadt az eső sajnos, úgyhogy nem is nagyon mentem sehová, azt pedig nem írtam le.

Pár dolog azért mégis csak történt. Például kiválasztottam a helyem a repülőn a hazaútra. Ugyan még több, mint egy hetem van, de gyorsan befoglalják az emberek. Szomorúan konstatáltam, hogy mind a két gép, amivel repülni fogok Boeing-777 lesz, ami nem rossz egyébként, de ezek az Airbusok sokkal menőbbek.

Aztán voltam boltban. Persze mindig felidegestettek, mert itt még lassabbak az emberek, mint otthon. Nyilván közrejátszik a méretük is, de a nélkül is szörnyen lassúak. Mondjuk tény, hogy az itteni emberekenek a legfőbb hobbija a vásárlás, ezért jól ki is akarják élvezni azt, de ilyen lassan vánszorogni a sorok között, engem teljesen kiakaszt. Aztán persze rohadtul nem figyelnek arra, hogy az indokolatlanul szűk folyosókon senki nem fér el mellettük, pedig fulladásig tele van az összes bolt nyitástól zárásig (nem túlzok). És ilyenkor nem szólnak a másiknak, hogy hé, légyszi, menj arrébb, vagy valami. Nem, hanem nekimennek a másiknak. Meg nekitolják a kosarukat, meg ilyenek. Aztán mind a ketten bocsánatot kérnek egymástól, majd nekimennek a következő embernek.
Szóval én személy szerint nem igazán élvezem itt a vásárolgatást, még annyira sem, mint otthon.
Ennek ellenére vettem már egy csomó szart, amit haza tervezek vinni, meg is kellene már néznem, hogy milyen korlátozások vannak a be és kivitelre vonatkozóan, nehogy levámoljanak a határon 🙂

Továbbá vettem még egy Dragon Fruit-ot, méghozzá, ha jól tudom ezt hívják fehérnek. Kívülről piros, belülről fehér.

IMG_20151213_195138

IMG_20151213_195539

Olyan, mint a kivi, csak fehér, és nincs íze. Egyáltalán. Zseniális. Még, hogy a durian a gyümölcsök királya. Fenéket, olyan büdös, hogy sírva fakadok tőle, akárhányszor megérzem. És az íze talán még rosszabb. Ez az igazi király gyümölcs. Annyira menő, hogy nincs szüksége arra, hogy íze legyen.

Mellesleg a duriannal is folyton kapcsolatba kerülök, itt nem lehet megúszni. Múltkor a banán torta helyett majdnem durianost vettem. A sarki westend közepén is van egy nagy cukrászda szerű, ahol mindenfélét csinálnak durianból, de szerencsére ott valahogy elnyomják a szagát. Ma felfedeztem, hogy a buszon van egy “no durians allowed” sign.

IMG_20151213_142330e

Aztán amikor álltam a dobozos üdítők előtt, hogy válasszak valami újat, amit még nem próbáltam, megláttam egy érdekes dobozt, de szerencsére elolvastam, mielőtt megvettem volna. Durian dzsúsz. Vissza is dobtam. Vettem helyette ilyet:

IMG_20151212_153844

Rossznak nem mondanám, kifejezetten Lyche íze volt, de inkább mesterséges cukros lötty, mint értékelhető üdítő.

Ma pedig ezt az egyáltalán nem ázsiai, – de itt is kapható, otthon pedig még sosem láttam, de javítsatok ki… – alkohol és koffein mentes Coca Cola által forgalmazott A&W Root Beert vettem.

IMG_20151213_203730

Olyan a szaga, mint a sportkenőcsöknek. És fogkrémre emlékeztető íze van, de egész jó.

És a végére, ha valaki kivancsi, hogy hogy van a BigMac kínaiul:
IMG_20151212_141803

Egyébként egyre jobban izlik az itteni kaja, már a mekis sültkrumplihoz is csiliszószt eszem. (A képen az egyik kis tálkában csili, a másikban kecsap, ki vannak téve a kis tálkák, és magadnak nyomod bele a cuccot, amennyit akarsz, nem ám 100 forint a kis dobozzal, mint otthon :)). Mondjuk itt alapból elég szósz központú minden. Ha nem kérsz rá legalább egy kis curryt, szóját vagy csilit, teljesen hülyének néznek a kajáldában.

Most ennyi, see ya tomorrow.

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.