22

Reggel felkeltem, komótosan, nem kapkodva bementem az egyetemre, majd nekiláttam a munkának. Eddig semmi extra.

Majd mikor már épp belemelegedtem, jött a reggeli meeting. Az elmúlt két hétben elmaradt, úgyhogy kicsit meglepett. Megbeszéltük, hogy ki mikor nem lesz, ami igazából senkit nem érdekel, csak, hogy bent leszel, vagy nem. Aztán, hogy mire lehetne elkölteni azt a párszázezer dollárt, ami maradt. Például a projektvezető dekorációnak a tapéta helyett szeretné, ha monitorokon menne az előrejelzés, amit épp képesek vagyunk mutatni. Ehhez már vett is 6 TV-t. Viszont, hogy legyen rajta adás, úgy gondolta kéne pár raspberry pi. Mondjuk 10, de ha van jobb ötletünk, akkor szóljunk. Első körben senki nem tiltakozott. Nem is értem miért, 4 mag, 1 giga ram, szerintem kéne vagy 4 tévénként, hogy képeket vetítsünk rajta 🙂

Meeting után rögtön mentünk ebédelni. Nem bántam, mert valamiért úgy nagyon éhes voltam. Viszont a földszinten nekiálltunk vitatkozni, hogy hova is menjünk. Egyáltalán nem érdekelt, csak együnk már, aminek hangot is adtam, de szerencsére nem sértődtek meg. 🙂
Egy számomra új helyen voltunk. Általában a foodcourtök olyanok, mint egy zsúfolt strand büféi, ez viszont légkondis, zárt hely volt. Ázsiainak tettettem magam, és beálltam a leghosszabb sorba. Igazából nem tudom miért, ez itt ilyen kényszeres dolog, de kezdem érteni az ittenieket. Valamiért imádnak sorban állni. Valószínűleg én tudat alatt azt hittem, hogy azért áll itt ennyi ember, mert itt a legjobb a kaja. De igazából azért áll itt ennyi ember, mert ez a leghosszabb sor. Ennyire egyszerű, itt imádnak az emberek sorban állni. Kicsit EFOTT feelingem van, nem panaszkodom, viszont sör az nincs, csak csili szósz. Mire a sor elejére kerültem, megláttam, hogy ez bizony a Western Food standja. Meg is örültem neki, hogy én ezt ismerem, úgysem ettem még western food standnál szingapúrban. Hát, nem is fogok. Illetve, amit én kértem, annak az ízével nem volt gond. Jégsaláta, majonéz, csirkehús, egy pitában. Nem is tudom mi akart ez lenni. Egy McChicken pitában? Nem is baj, jó volt, csak olyan ázsiai méretű. Szóval előétel. Úgyhogy miután bevágtam, beálltam egy másik sorba is egy kis chicken rice-ért. Ez elég basic kaja itt, szigorúan vájt rájsz, roston sült csirke, uborkával és egy tányér leves. 2.5 S$ az ára. Kb 500 forint.

Sajna mire végeztünk eleredt az eső. Tipikus monszun, amire az index már azt írná, hogy apokalipszis budapesten, a Nagyvárad téren csak evezővel lehetne átjutni a metrón és a buszok elakadnának az árvízben. Itt ez mindennapos, úgyhogy sikerül úgy megtenni a 15 perces visszautat, hogy egyáltalán nem lettünk vizesek.

Folytattam a melóm. Ma bevittem a mosztert amit pár napja vettem, es megittam ebéd után.
Mivel itt egyébként is fizetni kell a kávéért, amihez egyáltalán nem vagyok hozzászokva, és ráadásul nem is olcsó, 1 dollár körül van, tehát a napi 8-as adagommal valószínűleg csődbe mennék, úgy gondoltam jó ötlet lesz. Viszont se finom nem volt, se fel nem keltett, főleg, ahogy egy monszter fel tud kelteni. 473ml-es volt, mint egy jó amcsi pint.

Mire befejeztem, pont megkaptam az accountom az egyik szerverhez, úgyhogy neki is álltam telepíteni rá a cuccaimat. Kb a fél napom elment vele, mire minden működött, úgyhogy amivel akartam nem haladtam sokat. Dolgoztam volna még, de 6 körül szóltak, hogy van-e kedvem csatlakozni. Nem tudtam, hogy hova, de gondoltam pazarlás itt bármit is kihagynim úgyhogy indultam is.

Először kajáltunk. Az engineering footcourben, ahol szoktunk, viszont ilyenkor este már sokkal kisebb a választék, úgyhogy egy olyan helyen ettem, ahol korábban még csak egyszer. Egész jó volt. Vagy csak kezdem megszokni?

Kaja után pedig a Raffles Place-re mentünk. Ez gyakorlatilag a belváros közepe. Bármerre nézel felhőkarcolók és öltönyös fehér emberek. Bankárok, ügyvédek, vagy az ügyfeleik, ki tudja. Már itt sejtettem, hogy nem lesz olcsó este, de kíváncsi voltam. Pár perc séta után jutottunk el a helyhez, amitől nyugodt szívvel jelentem ki, hogy a legfancybb bár, ahol valaha jártam. Itteni viszonylatban egyébként nem drága hely. Két sört ittam, és mindössze 6756.11 Hungarian Forintot fizettem a mai árfolyamon. Az esemény apropója pedig a quiz night volt. Tipikus pub quiz. Egy jófej brit kvízmester állította össze a kérdéseket, és vezette a műsort az este folyamán. Onnan tudom, hogy brit, és, hogy ő állította össze, hogy az egész végén, mikor már szállingóztak el az emberek, odajött többek között a mi asztalunkhoz is, megkérdezni, hogy hogy éreztük magunkat, tetszett-e, és beszélgettünk kicsit.
Egyébként a hangulat ilyen volt. Mármint baráti, összeszokott. Többnyire ismerős társaságok voltak, és nem először. Amit én tudok az az, hogy az egyik csapat zsinórban 11-szer nyert, pedig csak 2 hetenre rendezik meg, szóval nem kis periódus. Viszont a legutóbbit a kollégáim nyerték, úgyhogy nagy volt a nyomás. Az egyik sráccal leültünk egy asztalhoz, és elkezdtük a játékot.

5 kategória volt meghírdetve, a karácsony, tv és film, számok, meg még 2, nem is emlékszem. Az utolsó pedig egy anagramma kitaláló verseny volt. Minden körben volt valami extra, ami többet ért, volt közben tombola, egyébként meg 10 kérdés. Az emberek közben fancy kajákat ettek, és iszogattak. Nagyon élvezetes volt. A csapatunkban Kevinnel voltam, a svájci kollégámmal, volt még két indiai és egy brit csaj, valamint egy kanadai kínai srác. Az indiaiakat nem tudom mit csinálnak, nem is nagyon értettem. A brit csaj asszem jogász, a kanadai pedig légi forgalom tervező mérnök. Vagy valami ilyesmi. Alapból kanadában dolgozik, másfél évet van itt csak. Érdekes volt, hogy úgy néz ki, mint egy kínai, a hangja is olyan, viszont egyáltalán nem úgy beszél, mint itt az emberek. Teljesen amerikai volt, ilyet itt még nem hallottam. Tudjátok, Yo man, what’s up, stb. Az itteniek kicsit kétségbe is estek, hogy mit kezdjenek a jelenséggel, minek hívják. CBC lett, ami a Canadian Born Chinese megfelelője 😀 Mi ugye, mint fehérek, az Ang mo vagyunk, vagyis vörös majom.
Egyébként elég jó meló lehet, a Marina Bay-re néz a szobája és az erkélye, többet nem is mondok.

Negyedikek lettünk végül. Utána átmentünk egy közeli foodcourbe, mert itt is van ám. Egyszerűen le sem tudom írni a feelinget, hogy gyakorlatilag egy BBQ partin, vagyis az utca közepén sütögető emberek között, a padokon sörözve körbenéztem, és mást sem láttam, csak felhőkarcolókat. De tényleg. Szóval többszáz méter magas épületek mindenfelé, mi meg ott söröztünk, haraptuk a csirkét a pálcikáról.
De persze az idillnek véget vetett az eső. Megittunk pár kacsó sört, majd haza taxiztunk.
Illetve nem teljesen haza, csak a metró megállóig, innen buszoztam. Viszont előtte beugrottam egy hamburgerért, mert éhes voltam.
Ezt adták a McChickenhez. Egy darab McChickenhez. Tipikus.

De már itthon vagyok, és mire ezt a postot megírtam, lassan reggel lesz, úgyhogy alszom is. Sziasztok!