új hét

Már teljesen rutinosan mozgok a városban, nem nézegetem a telefonomat, hogy hol járok a buszon, és az építési területet is tudom mikor merről kell kerülni.

Átlagos munkanap volt, ugyan kicsit később mentem, mint szoktam, 10 előtt értem be. Féltem, hogy lekésem a reggeli meetinget, ami véletlenszerű időpontban van, jellemzően fél 9 és dél között, de úgy ahogy van elmaradt, mert a projekt vezető másnapos volt és nem jött be – ha jól értettem. Egyébként is azért nem fix az ideje, mert 10 körül szokott bejönni, és az első dolga, hogy elmegy teniszezni. Aztán megjön, zuhanyzik, ebédel… Nem tűnik túl stresszesnek. Pedig állítólag, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja, akkor nagyon ki tud akadni. Az indiai srác ül az ajtajánál, és ő mesélte, hogy azok a durranások, amiket hallunk, attól vannak, hogy szó szerint veri az asztal a billentyűzetével. Bár nem tudom mi idegesítheti fel ennyire, nekem úgy tűnik, hogy semmi nem érdekli, simán telefonálgat nyitot ajtónál fennhangon az anyukájával, kihangosítva, meg ilyenek. Hétfő reggel állítólag mindenkit megkérdez, hogy van-e elég feladata a hétre, és ha azt mondják, hogy igen, akkor azon a héten már nem keres. Ha nincs elég feladat, akkor már nem olyan nyugodt 🙂 Egyébként úgy hallottam, hogy több cége és ingatlanjai vannak világ szerte, úgyhogy ez itt csak a hobbija.

Volt ma is torta. Ez már a negyedik, mióta itt vagyok. Ezek a szingapúriak szeretik a tortát, úgy látom, pedig nem egy jellemzően ázsiai kaja. Se nem csíp, se nem hal ízű…

Ebédelni ma az Arts negyedbe mentünk. A többiek szerint szar volt, én nem vettem észre a különbséget. Mondjuk nem mondom, hogy túl nagy adagot kaptam, de új egyéni rekordot dönttem azzal, hogy 2 dollárból ebédeltem meg. Az durván 400 forint.

Ebéd közben kitalálták a többiek, hogy kiruccannak hétvégén malajziába, Malaccaba. Állítólag péntek esti indulással, vasárnap esti érkezéssel busszal is simán járható a dolog, és meglehet nézni minden érdekeset. Hívtak engem is, de még nem döntöttem. Nem a tigrisektől félek, hanem a veszett rágycsálóktól és a halálos szúnyogoktól.
A brit srác is hülyeségnek tartotta az ötletet. Ő nem érti, hogy miért megy bárki is malajziába. Volt már párszor, és ezek alapján a következő jelzőkkel jellemezte: dirty, disorganised, dirty, unclean, filthy, dirty, és még folytatta 5 percig. Azt mondta, hogy annyira mocskos hely, hogy a patkányok nem átszaladnak előtted az úton, hanem csak sétálgatnak, és ők néznek hülyének téged, hogy mit bámulsz. Állítólag egy apró hely van ott, ami jó, az pedig az esőerdő a közepén. 😀

Azért én kíváncsi lennék, de miután mondták, hogy a mögöttem lévő cubicle azért üres, mert a srác aki ott ült, 1 hónapja kórházban van, mert megcsípte valami, nem vagyok biztos magamban. Mondták, hogy vinni kell szúnyogriasztó sprét, és akkor nem gond. Hát persze 🙂

Csináltam pár képet ma is.

Ezt reggel, út közben. Ő a helyi divatos srác.