Tehát a reggeli post után útnak is kerekedtem, eltölteni a szombat délutánt valami érdekessel. Kajálás közben kinéztem a telefonomról, hogy mit nézzek meg, aztán feltöltöttem pár dollárral a bérletemet (amire szükségem is volt, mert 5 dollárt elbuszoztam ma) és indultam is.
A zöld East West line-nal mentem a Clementitől Bugisig, onnan pedig a kék Downtown line-nal a Bayfrontig. Itt van ugyanis a Gardens By The Bay nevű hely. Miután átverekedtem magam a hatalmas többszintes metró aluljárókon, ahol egyébként még mindig rá tudok valamire csodálkozni, a 35 fokos hőség, és a futurisztikus látvány fogadott.
Szóval a metró folyosók hosszúak. És láttam már ilyeneket a reptereken, de ott valamiért indokoltnak éreztem. Viszont egy random metró aluljáróban nekem ez kicsit sok. Szóval van a mozgólépcső, ami nélkül valljuk be, tudnánk élni, de jólesik néha a hosszú aluljárókban például, meg a nyugdíjasoknak, meg a sántáknak. És van travelator, ami gyakorlatilag a mozgó járda. És az emberek ráállnak, hogy lépniük se kelljen, és viszi őket előre. Persze itt is balra kell állni, mert van aki siet a mozgó járdán, és előzni szeretne. Ráálltam én is, mert először azt hittem, hogy a normális járda le van zárva, vagy valami, de nem, csak itt teljesen normális, hogy mindenki ezen megy.
Szóval akkor most jön egy halom kép a kertről. Amit látni fogtok, az a “super trees”, lesznek kepek a Marina Bay Sands-ről, ami az a nagy 3 felhőkarcoló a hajóval a tetején, meg persze növények, parkok ezen a helyen. Nagyon látványos volt, nem tudom mennyire hozzák át a képek. A gyönyörő parkok, növények, állatok (na itt láttam repülő bogarat, de nem fotóztam, inkább futottam. Ember méretű volt.), és köztük ezek a nagyon modern csupa üveg épületek kandikálnak ki. Hihetetlen. Meg persze a háttérben néha a felhőkarcolók a városból 🙂
Itt találtam eddig a legjobb WC-t is, amit valaha láttam. Kör alakú volt, körben voltak a pissoirok a falnál, középen meg volt egy fa, de ilyen bokros, meg magas. Bent a Wc-ben. És a fa körül voltak a csapok. Nagyon feelinges volt.
Azért a séta végére elég hulla voltam, kellemes 35 fok, és 100%-os páratartalom mellett sétálgatni a tűző napon… Úgyhogy amikor vissza akartam sétálni a metróhoz, egyszercsak azon vettem észre magam, hogy nem oda vitt az út, és a hotelben vagyok. De ha már ott voltam, átsétáltam rajta, és tettem egy kört a hozzá tartozó kis plázácska, a The Shoppes at Marina Bay Sands tetején. Aztán be is mentem, mert nem tudtam, hogy hogy máshogy jutok ki. Bent meg jó hűvös volt, úgyhogy sétáltam ott is egy kört. Szokásos téma egyébként. Nem volt nagy, mert olyan boltokat, amikbe normális ember jár, be sem engednek oda, szóval max 2 Westend. 3 emeletes volt, de több szárnnyal, meg a földszinten volt egy kis folyó, amiben csónakáztak, meg ilyesmi. Aztán persze ott is eltévedtem, mert Burberry, Armani, Versace, LV, 3 szintes casino, meg minden szar volt egymás hegyén hátán, csak az a rohadt metró kijárat sehol.
De végül aztán megtaláltam, és gondoltam, ha már itt vagyok, elnézek Chinatownba, csak 2 megálló. Mikor kiértem a kapu nem akarta elfogadni a kártyámat. 3-szor lehúztam, de akkorra már odaugrott az egyik biztiőr, megpróbálta ő is, majd a fali terminálon nézett meg rajta valamit, és vissza adta, hogy most már jó lesz. És jó is lett. És azt hiszem így ingyen utaztam, mert ugyebár mindig kiírja a kapu, hogy mennyi van még a kártyán, és hogy mennyibe került az út, és nekem most azt írta, hogy fare: 0$ 🙂
De sokra nem mentem vele sajnos. Ahogy kijöttem a metróból, a sétáló utca helyett megint csak egy plázában találtam magam, és mikor kikeveredtem onnan, épp elkezdett szakadni az eső, úgyhogy csináltam néhány képet a sarkon és vissza is szaladtam. Majd máskor.
Szóval hazafelé 2 metróval és egy busszal kellett mennem. A buszt faszán elnéztem, és a rossz irányba indultam, de így legalább le tudtam fényképezni egy autentikus szingapúri templomot.
A jó busz pedig valami régi járgány volt. Tévedtem, amikor pár napja azt írtam, hogy itt minden új. Ez a busz legalább 15-20 éves lehetett, és ázsiai méretű volt. Tehát le kellett hajtanom a fejem, nem csak a kapaszkodóknál, hanem bárhol.
Aztán hazafelé bementem egy boltba. Illetve kettőbe is, az egyikben vettem ez:
Egy ázsiai körte. Otthon is láttam már, nashi néven. Olyan, mint egy alma, az állaga inkább körte, az íze meg édes. És akkora, mint a két öklöm együtt, és van vagy fél kiló 🙂 Remélem jól lakom vele, mindjárt kiderül, hogy miért írom.
A másik boltban meg ezt:
Ez nem valami jó. Nagyon édes, nagyon szénsavas, nincs semmilyen különleges íze.
Meg vettem még kaját, kekszeket, stb.
Utána meg megint elmentem az itteni foodcourt-be, hogy egyek. Édes savanyút választottam. Ilyet ettem már szingapúrban, csak az egyetemen. Az a jó benne, hogy nem csíp. Viszont sajnos nem is savanyú, csak édes. Ezek tettek bele uborkát, ananászt, paradicsomot, meg persze sok hagymát. Alapból nem szeretem az édes dolgokat megsütve hússal, meg ilyenek, de ez nem lett volna feltétlenül rossz, egészen addig, amíg meg nem fejtettem, hogy ezen a helyen miért nincs hús íze és állaga a húsnak. Hát mert rohadtul nyers az egész. Szóval nem ettem meg mindet, amikor már nagyon rosszul voltam, inkább elszaladtam. Keresnem kell egy jobb helyet a környéken.
De azért még közben láttam egy érdekeset. Egyszercsak betoppant egy faszi, aki épp a papagáját sétáltatta. Ott ült a vállán végig, mint egy kalóznak.
Szóval mára ennyi, lassan le is fekszem, mert holnap korán kelek, megyünk biciklizni a kollégáimmal.
A tegnap estéhez még elfelejtettem valamit.
A Beer Market nevű helyen, ahol utoljára voltunk, olyan tükör volt, ami ha álltak előtte tükör volt, ha nem, akkor egy reklám tábla. Zseniális. Videót is csináltam 😀
BeerMarket tükör
Meg még az emberekről. Írtam ugye délelőtt a srácról, aki teljesen lazán éli az életét, és egyszercsak gondol egyet, és azt csinálja. Szóval ez itt nem különös eset egyáltalán. Ott van például rögtön a másik kollégám, a kínai csaj. Harminc múlt. Szingapúrba költözött, napközben kutat az egyetemen, de minden nap jár kondiba, meg hetente festés órákra, satöbbi. Azért otthon az a normális, ha egy harminc feletti nőnek van egy férje, 2 gyereke, dolgozik, főz, mos, takarít. Ezzel nem akarok szerepet osztani a nőkre, vagy semmi ilyesmi, csak valljuk be, hogy otthon ez van. Egy harminc plusszos nő nem festeget meló után, meg piál hajnalig a huszonéves kollégáival.
És ha már emberek közti különbségek. Az egyik indiai srác kivett egy hosszabb szabit, és bejött köszönni. A másik indiai sráccal elkezdtek dumálni. Az első kérdés ez volt: “are you going to india? why are you getting married?”. Nagyon mosolyogtam. Náluk ez még tök természetes, hogy egyszercsak kapnak egy telefonhívást, hogy gyere haza fiam, találtunk neked feleséget, holnap házasodsz. 😀
Jah, és amúgy ez a projekt, ha valakit érdekel. solar energy in singapore
A bácsinak, aki a videóban elsőnek beszél volt szülinapja a héten, és azért volt a mangó torta 🙂
De én persze nem vagyok napenergia specialista, se Research Fellow vagy Research Engineer, csak consultant a szimulációk megvalósításához, aki ért a 3d adatokhoz, térinformatikához, és programozgat 🙂
Oh, és a végére egy fogorvosi rendelő előtti reklámtábla. Bizalomgerjesztő 😀
Engeddel 