update 1

Tegnap már tényleg nagyon fáradt voltam, így pár dolgot kifelejtettem.

változatos bankjegyek
változatos bankjegyek

Például akartam még írni pár sort a repülésről. Beszállás után, és leszállás előtt a légiutaskísérők forró, fertőtlenítős törölközőt osztottak mindenkinek. Igazából a a 6-7 órás utak alatt meg sem álltak, folyamatosan mentek körbe körbe, ki mit kér enni, inni, van-e valakinek bármi problémája, stb. És közben végig mosolyogtak. Én már csak attól elfáradtam volna. Olyanok voltak, mint valami sok nyelvet beszélő luxus pincérek.

Az első gépen, az Airbus A330-200 -on csak 25 tv csatorna volt, és nem úgy, mint mondjuk a netflix, hogy amit nézni akarsz, azt elindítod, hanem, mint az igazi tv, elkezdődik, és ha odakapcsolsz, már a felénél jár. Ennek nem örültem, de azért megnéztem az új Fantasctic 4-t. Elég rossz.
A Boeing 777-esen már rendesen működött. Sokkal nagyobb választék, mind film, mind zene terén, és akkor kezdtem és állítottam meg, amikor csak akartam.

Bal hátul ültem mindkétszer a gépen. Ennek előnye volt, hogy jól láttam ki, nem zavart a szárny. Hátránya viszont, hogy mire odaértek a stewardessek a kajával már nem volt reggeliből választék 😦

Ahogy visszaolvastam tegnap, amit írtam, akkor jöttem rá, hogy igazából nem jön át belőle, hogy itt mekkorák a plázák. Úgy képzeljétek el, hogy nem az, hogy van egy polc, amin van 50 féle kávéfőző. Egy kávéfőző egy típusának van egy polc, és kint van rajta ugyan abból az összes szín.
Nagyon sokat vásárolnak az emberek. Állítólag ennek az az oka, hogy egyrészt kb 4-szer annyit keresnek, mint mi, másrészt pedig az autó és ingatlan árak olyan hatalmasok, hogy a legtöbben úgysem tehetik meg, hogy sajátjuk legyen, ezért nem is spórolnak rá. (Autók esetén csak a regisztrációs díj 16 millió forint, és akkor erre még rájön, hogy az európainak sokszorosa egy járgány ára. Lakások is millió dollár fölött kezdődnek)

További érdekesség még, hogy a szabályokat annyira betartják, hogy bűnözés gyakorlatilag nincs a városban. Nem ismerik a PIN kód fogalmát. Feltöltőkártyás SIM-em van, és nincs rajta PIN kód, így adták. Ha boltban fizetni akarsz, külön szólnod kell, hogy a te bankkártyádon bizony van PIN kód. Ilyenkor értetlenkednek kicsit, aztán jobb esetben megoldják, viszont az egyik kollégám mesélte, hogy neki volt, hogy be kellett álnia a pultba és megcsinálni magának 🙂
A metrón meg néha bemondják, hogy ha gyanús alakot látsz, akkor állítsd meg a kocsit, és hívd a rendőrséget. Az mondjuk más, hogy a kocsimegállító gombnál 5000 dollár (több, mint 1 millió forint) a bírásg, ha feleslegesen nyomtad meg 😀
Szóval furcsa egy nép. Egyébként nem minden igaz, amit írnak. Nem jár halálbüntetés minden kis szarért, én például már többször is láttam embereket átmenni az úttesten, zebra nélkül. Mondjuk nincs is sok zebrájuk, főleg az egyetem környékén nagy a káosz, de erről még írok majd.

Na és most megyek, a változatosság kedvéért plázázok kicsit, szerzek valami kimondhatatlan nevű kaját egy foodcourtben, meg megnézek valami emberméretű szupermarketet, aztán, ha hazaértem leírom, hogy mit csináltam ma 🙂

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.