Az eddigi posztjaim inkább az utazásról, általános dolgokról, és az érkezésem utáni pár óráról szóltak, mivel az első teljes napomat még csak ma töltöttem el itt. Eddig nagyon fáradt voltam, most már csak kicsit, úgyhogy megpróbálok kicsit összeszedettebben írni.
Ahogy a nagy könyv is megírja, üzleti funkciók szerint bontva, nem össze vissza mindenbe belevágva, mert senki nem tudja majd követni, még én sem 🙂
Az első éjszakám egészen kellemesen telt. Ugyan egyszer kétszer felkeltem, amikor a légkondi sebességet váltott, de összességében jól aludtam, itteni idő szerint délig. Kettőre kellett mennem az egyetemre, a google maps szerint pedig 30 perc az út oda, úgyhogy nyugodtan össze tudtam készülni. Elmentem a közeli boltba (amit csak pár lépcső, és a medence választ el a szobámtól), megreggeliztem, miegymás. Mivel nem akartam sokat szórakozni ezzel, mert ideges is voltam, meg haladni is akartam az első reggel, nem pedig hasmenést, gyors körültekintés után lekaptam a polcról egy doboz Milo-t, ami a Nesquik itteni megfelelője.
Vettem még egy nagy fantát és egy mogyoróvajas KitKat-et az útra.
Kicsit drágább, mint otthon, átszámolva közel 1200 a cereal, de az otthon is 1000 körül mozog, ha jól emlékszem. Egy szelet csokiért 300, fantáért meg 400 forint egyébként nem olyan vészes. Főleg ahhoz képest, hogy ez a legközelebbi kisbolt. Majd csak rátalálok a jó helyekre.
Szóval elkészültem, megnéztem a mapson, hogy mivel és hova megyek, 3-szor, majd elindultam, szintén legalább 3-szor. A legparább az egész szállásban, hogy az ajtó úgy záródik, hogy ha megnyomod a gombot, akkor ki még, mehetsz, be már nem. Minden zár. Szoba, bejárat, WC, stb. Ezért a kulcsomat mindig próbálom magamnál tartani, mert ha kizárom magam, meghalok mire megment a landlord 😀
Először papucsban indultam el, másodjára elkezdett csepegni az eső, úgyhogy az esernyőért futottam vissza.
Pár perc séta az Opt Blk 343 nevű buszmegálló, ahonnan indulok. Egyébként nagyon szeretnek ilyen kódokban beszélni. Az Opt Blk 343 egész egyszerűen annyit jelent, hogy a 343-as blokk (háztömb) -val szemben lévő buszmegálló.
Néha még mindig meglepődök, hogy a rossz oldalról jön a busz, de lassan csak megszokom. Mire kiértem viszont a csepergésből sajnos monszun lett. Az esernyő lószart nem ért. Épp, hogy a fejem száraz maradt. Alapból kb térdig visszacsap az eső, de tök mindegy, mert olyan, mintha vízszintesen esne. Egyébként egyáltalán nem éreztem kellemetlennek akkor, mert kifejezetten meleg víz esett.
Az út egyébként messze nincs 30 perc, sétákkal együtt kb 20. A busz pedig 80 centbe kerül erre az útra. ~163 forint.
Felmentem a hatodikra, már várt a kollégám (direkt nem írok neveket, nem tudom, hogy mennyire haragudnának) az ajtóban (mert hívtam előtte :P). Megmutatta az asztalom, ami egy open office közepén van kb. A PhD hallgatók szobája ez. Van egy kis hiányérzetem ott, mintha kihagytam volna valamit. Szerintem nem tudják, hogy még BSc-m sincs, de ezt ne mondjátok el nekik. 😀
Tegnap arról volt szó, hogy majd kapok egy olyan gépet, amilyet csak kérek. Hát erre ma nem tértek vissza, csak elém raktak egy ThinkPad T400-at. Ami nem rossz gép, de azért a sok csillogás után nem erre számítottam. Remélem csak ideiglenes. Illetve ez biztosan az volt, de erről később 😀
Körbevezetett a szinten, megmutatta hol vannak a konyhák, mosdó, bemutatott a doktoranduszoknak, stb. Megkérdezték, hátha beszélek még németül vagy franciául, de mondtam, hogy sajnos csak olaszul (:’D), úgyhogy maradtunk az angolnál. Egyébként a szoba összetétele lényegesen külöbözik az utcáétól. Igazából zsúfolt helyeken mindig lehet fehérembert látni, de itt aki körülöttem ül, mind az. Két srácot hallottam németül beszélgetni, meg a vezető fejlesztőt (vagy mit) a kínai csajjal kínaiul. Nem tudom, hol tanulhatta, szerintem brit egyébként. Amúgy jófejek. Kicsit hátrébb ül még egy talán indiai srác, meg egy még sötétebb bőrű, aki folyton horkolt.
Volt egy gyors meeting a vezetővel és a kínai csajjal, ahol igazából beszéltünk is dolgokról, meg nem is. Próbáltam volna belemenni részletekbe, de aztán a kínai csaj bekeményített, és elkezdett kérdezgetni a szakmai hátteremről, aztán mivel a publikációs listám elég vékony, átadtam inkább neki a szót. Viszont azt hiszem már megvan a big picture, úgyhogy hétfőn bele is csaphatunk.
Utána elkezdtem telepíteni a szükséges cuccokat a laptopra. Illetve próbáltam, sajnos már a PyCharm telepítés közben egyszercsak kattant egyet, elment a kép, és leállt a gép. Onnantól semmire nem reagált, úgyhogy szóltam a rendszergazda srácnak, h. varázsolja meg nekem. Amíg vártam próbáltam telóról facebookon írogatni embereknek, hogy ne unatkozzak, de nem volt senki túl aktív. Mondjuk itt délután 3 lehetett, szóval ott reggel 8.
Kisvártatva megjött a srác egy új géppel, egy ThinkPad T410-el, amit szerintem nem nagyon használtak előttem, mert tök jó állapotban van. Még mindig nem egy varázsgép, de legalább működött. Viszont ha ezzel kell dolgoznom egész hónapban tuti megőrülök. 4 giga ram van benne, most komolyan, mi ez, a középkor?
Azért elkezdtem telepítgetni, beállítgatni, elkértem pár fájlt, amivel dolgoztak, aztán, mivel már este 6 volt, és rohadtul fáztam, mert a 20 fokra állított légkondi nem szárította meg a csuron vizes cuccaim, hazajöttem. Igazából már sokan hazamentek addig. A kínai csaj adta fel először, de mielőtt kiért volna, a projekt vezető srác is elindult egy “It’s beer’o’clock” felkiáltással. Aztán persze beszélgettek kicsit. Kiderült, hogy a csajnak alkohol allergiája van. Persze ez a szobában lévő európai többség számára eléggé ismeretlen betegség, úgyhogy abban maradtak, hogy valamit biztosan rosszul csinál 🙂
Utána a sötétebb horkoló srác is elindult egy “Weekends” felkiáltással. Vagy valami ilyesmivel. Érdekes egyébként, mindent értek, amit mondanak pl az európaiak. Meg vannak ázsiaiak is, akik nagyon jól beszélnek, de ott egyre gyakoribb, hogy kimarad 1-2 szó. Például ezt a weekends-t betudom egy “Have a nice weekend”-nek. A kajáldákban lévő idősebb nénik bácsik meg végképp furcsán beszélik és értik az angolt, de eddig sikerült megértetnem magam :).
Aztán lassan én is nekiindultam. Először haza.
A munkahelyem és környéke:
Egyébként nagyon furcsa a városkép ezekkel a hatalmas épületekkel, és rengeteg növénnyel. Néha olyan érzésem van, mintha egy dzsungelben lennék, csak épp a háttérben ott egy 30 emeletes ház. Egyébként nagyon feelinges. A levegő is tiszta, csak elég párás.
Hazafelé:
Átöltöztem, lepakoltam, kicsit pihentem, megírtam az előző postot, aztán lesétáltam egy sarkot, valami kajaszerzés reményében. A mapson egy megállóra láttam pár boltot egy kis helyen, gondoltam elmegyek oda. Persze gyalog.
Érdekes, hogy sok figyelmeztetés van az útra festve. Alig látszik, de ez például egy SLOW HUMP AHEAD felirat, amit a fekvőrendőrök elé tesznek. Mondjuk ez néha otthon is jóljönne 🙂
Meg is érkeztem a helyre. Kicsit olyan, mint itthon egy piac talán. Mindenfelé ki vannak pakolva cuccok, csak néhányban zöldség, néhány előtt meg esznek, esetleg isznak…
Az első, amibe bementem a Sheng Siong nevű szupermarket volt. Ez itt valami lánc. De nagyon érdekes ez a bűnözés nélküli világ dolog. Otthon teljesen elképzelhetetlen módon, a bolt előtt van rengeteg zöldség, meg néhány termék, de nem úgy, mint a sarki zöldségesnél, kivéve ha a sarki zöldséges előtt akkora a tér, mint otthon egy spar. Legalább akkora a bolt kint, mint bent. És persze nincs fal, meg kapu, meg ajtó… Bemész, kijössz, vásárolgatsz, aztán egszercsak visszamész a bolt belsejébe és kifizeted.
Na, hát aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy “foodie”. És itt elég lájtosan fogalmaztam 😀 Igazából ellennék rántotthúson, burger kingen meg pizzán évekig. A jól bevált dolgokat nem szeretem kockáztatni. Ezen a ponton gondolom most mindenki nagyon gyűlöl, aki szeretne szingapúrba jönni és mindenféle furcsa dolgot csinálni 😀 De ne aggódjatok, ha már itt vagyok, én sem fogok mekin élni, úgyhogy szépen lassan alkalmazkodom a közeghez.
A boltban vettem egy Pokka nevű 100% real brewed japán teát, aminek igazából Nestea íze van, de legalább telis tele leszek antioxidánsokkal. 2 dollár 5 cent volt, így legalább vannak érdekes apróim. Például fiftiszentből és 20-asból van két féle is.
Egyébként körbe jártam az egészet, és tényleg igaz amit mondanak, hogy a kenyér és a tejtermék horror áron vannak. Úgyhogy még nem tudom, hogy a normál szingapúri vajon mi a szart reggelizik, de csak rájövök. Amúgy jellemzően fogalmam sincs a termékekről, hogy micsodák, a csomagolás alapján. Valami furcsa jelek, és ábrák, ami lehet édesség, magvak, vagy kutyakaja is, úgyhogy ezt a részt még ma nem eröltettem. Azt már úgy sejtem, hogy ami olyan színes meg rózsaszín, hogy szemrákot kapok attól, hogy ránézek, az japán.
Aztán vettem még egy gyümölcsöt is. Álldogáltam ott egy darabig, hogy mi mi lehet. Olyat nem akartam első körben, ami otthon is van, de később nyilván fogok, összehasonlítás képp. Megpróbálom tartani az 1 nap 1 új gyümölcs tempót. Szerintem egy hónapig ki fog tartani. A mai választott végül egy Thai Golden Honey Mango lett. Kilója 7.80 ezen a helyen, ezért az egy darabért 2.03-at fizettem. Vagyis csak 2-t. Annyit kért a csaj. Úgylátszik itt lefelé kerekítenek.
Utólag írom ezt a részt, mert míg blogoltam, meg is ettem. Rákerestem a neten azért, hogy hogy szokták ezt csinálni. Megnyugodtam, hogy ez tényleg gyümölcs, és tényleg meglehet enni nyersen. Kilopakodtam a konyhába egy késért, és nekiestem. Az első pár harapás után rájöttem, hogy ez valószínűleg még nyers lesz, de akkor már nem tudtam visszacsomagolni. Honey helyett savanyú és kemény volt, bár egyértelműen mango mellékízzel. Amúgy nem volt teljesen rossz, főleg a belsejénél 1-2 falat nagyon finom volt. Hát ezt is megtanultam. Legközelebb majd megkérdezem a nénit, hogy amit veszek, az mikorra lesz ehető.
Ez után továbbáltam a nagy piac fele. Tettem egy kört, majd betértem az egyik foodcourt-be. Kb 3 ilyen volt még ott.
Először azt hittem, hogy nehéz lesz választani, mert a rohadt napellenző szarjaik olyan alacsonyak, hogy egyáltalán nem látok be alatta. Bár ez itt jellemzően az én problémám. Az átlagmagasság tényleg jóval az otthoni alatt van. Elég nehezen tudom titkolni, hogy nem vagyok helyi. Néha úgy érzem magam, mint a nagy fehér óriás. Egyébként van egy kifejezésük az aurópaiakra: ang mo kow. Kb azt jeletni, hogy vörös majom. ha ha.
Utána viszont rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy mit látok, a képen szerintem mindegyiken ugyan az van, csak más szögből, a feliratot meg nem tudom elolvasni. Odaálltam az elé amit lefenykepeztem, és szorgosan nekiálltam mintavételezni a táblát, amikor odasietett egy ázsiai srác, és mutatta a kezében lévő étlapot, hogy onnan könnyebb lesz. A betűk ugyan európaiak voltak, de a szavak nem, úgyhogy még mindig nem lettem előrébb. De amúgy meglepően szépen beszélt angolul, és végül megegyeztünk egy maláj csirkében rizzsel, 5 dollárért. Ennél vannak jóval olcsóbb helyek is elvileg, de nem volt kis adag, úgyhogy egy kajáért egy ezres még otthon sem rossz ár. Mondta, hogy üljek le, majd kihozza. Akkor kellett fizetnem, amikor hozta.
Egyébként itt is fények és a színek domináltak minden helyen. Nem tudom, hogy lehet étvágygerjesztő egy kék rózsaszín cégér… Na majd holnap benézek valamelyikbe egy kis sea foodért.
Először a rizst kóstoltam, aminek teljesen semleges íze volt. Talán nem sózzák? Nem tudom. Viszont nem tudtam visszatérni az ízlelgetésére később, mert a többi annyira csípett, h. örültem, hogy levegőt kapok. Mondta a srác, h. little spicy, de nem nagyon, én hülye meg elhittem. Egyébként nem volt rossz. Volt benne valami hús, mogyoró, két féle paprika, hagyma, meg ez a szósz. Azért írtam, hogy valami hús, mert ha ez csirke, akkor itt valami más állatot hívnak úgy. Egyan én már néha a móriczon lévő gyrosos húsát is megkérdőjelezem, hogy milyen állat, de ez még annál is kevésbé emlékeztetett a csirkére. Az állaga semmiképpen nem volt megszokott, ízre viszont se nem csirke, se nem sertés, se nem hal. Pipi husi (jajj). Jah, egyébként a srác elsőnek valami Pork ételt mutogatott lelkesen, gondolom az inkább a fehéreknél fogy. 🙂
Egyébként jóllaktam, azt hiszem, és még azóta sem jött vissza, pedig már vagy egy órája írom ezt a bejegyzést.
Pár érdekesség még a végére:
A ház liftjében nincsen tükör. De nem nyomasztó egyébként, jól megcsinálták.
A számozás 1-el kezdődik, mint a matlabban, nem 0-val. Tehát ha le akarsz menni a földszintre, az 1-est nyomod meg.
A diákok egyenruhában járnak.
A gyalogos jelzőlámpákon a zöld mindig villog. Ez a normális. Van ami írja is, hogy még van 30 másodperced, akkor is villog.
És az emberek. Olyan, hogy szingapúri, az egy viszonylag kis népcsoport. Sokkal több a bevándorló, mint az őslakos. Többnyire malájok, kínaiak, indiaiak, indonézek, stb. Először az indiain kívül mind egyformának tűnt, de már kezdem felfedezni a különbségeket. Ugye az indiai az teljesen más. Olyanok talán, mint nálunk a cigányok, csak mind a sötétebb fajtából. Kinézetre persze. A kínaiakat onnan lehet felismerni, hogy sárgábbak, mint a többi. A malájoknak puffadt, engem majomra emlékeztető fejük van, és más a bőrszínük, talán sötétebb. Ami az előzőkbe nem esik bele, az nekem szingapúri.
Nos, kicsit neztezek még, esetleg megnézem az adatokat amiket kaptam, aztán alszom, mert még mindig nem pihentem ki magam teljesen 🙂
Ha valakinek bármi kérdése van az országgal, vagy akármivel kapcsolatban, nyugodtan tegye fel facebookon, vagy akár itt is, kommentben 🙂
Engeddel 