Tehát úgy volt, hogy kedden repülök. Kedd reggel kiderült, hogy hétvégén. Aztán szerdán reggel 7-kor jött a telefon, hogy indulni kéne. Futottam szerződést aláírni, helyet foglalni a gépen, online checkIn, pénzváltás (USA dollárra, mert szingapúri nem volt :)), meg ami kell. Szerencsére tesóm segített mindenben, aztán a reptérre is kikisért. Köszi Betti!
Egyébként egy közepesen nagy bőröndöt hoztam, benne ruhákkal és tisztálkodó eszközökkel. Ami még extra, a töltő átalakító, ami elég fontos itt, meg az esernyő, mivel most van az esős évszak. Bár állítólag ha jön a monszun, nem ér semmit sem. A kézi poggyászom pedig, mások gurulós böröndjével ellentétben csak egy laptop táska volt. Laptoppal, meg töltőkkel, meg power bankkal, ami nagyon jól jött, mert az első gépen nem volt töltő, valamit pár kábel, útlevél, csoki, víz és a boarding passok.
Mivel életemben egyszer repültem korábban, az is 2008-ban volt, a szüleimmel, és csak korfuig mentünk, Szingapúr tök egyedül elég izgalmasnak igérkezett. De ha menni kell, akkor menni kell. Elvileg tudok angolul, az útlevelem megvan, hát mi baj történhet. (Az angol tesztem is teljesen korrekt volt, a budapesti projektvezető felhívta előttem a szingapúri srácokat az iPhonján, és míg kicsörgött megkérdezte, hogy az angol megy, ugye? Akkor bólintottam, közben pedig nagyon remélem :D)
A reptéren szép zöld fóliával becsomagoltattam a bőröndöm, az Emirates egyenruhás néninél leadtam, aztán átálltam a motozáshoz. Aki repült már, főleg ilyen helyekre, annak valószínűleg ez a post unalmas lesz, azért leírom.
Kicsit késett a beszállás, de végül minden rendben volt, és felpattantam az Airbus a330-200 fedélzetére.
Hát az első érzésem az volt, hogy ez igen. Nem egy fapados gép. Minden ülés előtt monitor, meg telefon kontrollerrel, hogy lehessen TV-t nézni, meg játszani. A felszállás izgi volt, de aki sokat repül nyilván semmi extra. Nem ült mellettem senki, úgyhogy elfértek a cuccok is, amiket az ülésre halmoznak ilyenkor.
Menet közben szolgáltak fel vacsorát is:
Keresd a hibat:
Olyan 11800 méteren repültünk (39000 láb), többnyire közel 1000 km/órával. Odakint a hőmérséklet a legextrémebb, amit láttam -61C volt.
Az út 5 óra 45 perc, de a pilóta azt mondta, hogy megtolja neki, úgyhogy végül kicsivel hamarabb meg is érkeztünk Dubajba. Bal hátul ültem a repülőn, annyira nem látványos innen, de dobok pár képet.
A landolás laza volt, kint 27 fok, a légiutaskísérők végig kedvesek voltak, minden nagyon rendben volt. Az első exceptiont itt dobtam:
Pár kép a reptérről:
Zárójelben megjegyezném, hogy véletlenül a táskámban felejtettem egy félliteres ásványvizet. A szabály szerint max 100ml-es flakonokat lehet bevinni, és műanyag zárható táskába kell tenni. Ennyit a terrorelhárításról. És ha nitró van benne?
A WC tiszta volt, akár a ferihegyi, de volt benne kéztörlő is, így sajnos 1-0 ide. Egyébként minden klotyó mellett van külön ima szoba is.
Ferihegyen sajnos nem lőttem róla képet, de mikor ezt megláttam nagyon nevettem. Majd hazafelé.
Itt bő 3 órám volt, miután egy 20 perces sétával sikerült megtalálnom a kapumat. Komolyan, középről indultam a terminálban, és mire eljutottam a kapuig közel 20 percet sétáltam, közben mindkét oldalt boltok. Mint egy pláza. Hatalmas, és csak egy apró részét láttam az egyik terminálnak. Egyébként látszott, hogy minden a fényűzésre megy, de az emberek több mint fele inkább csórónak tűnt. Főleg indiaiak, ahogy ott aludtak a padokon. Volt egy furcsa szag is.
Ingyen wifivel próbáltam elütni az időt, de csak 1 órán át volt érvényes. Még jó, hogy a laptopon is eltudtam játsztani, így lett belőle 2. A maradékot sétálgatással töltöttem.
Aztán beszállás a következő gépre. Itt már nem egyedül ültem, hanem egy belga néni mellett. A gép sajnos nem az új Airbus A380-as volt, mert arra még fél órát kellett volna várni, és siettem, de sebaj, majd hazafelé. A Boeing 777-es is elég nagy élmény volt. Az előző után ez is űrtechnika. Én meg arra hittem, hogy profi cucc…
Mást nem is fűzök hozzá, inkább pár kép a felszállásról, fos minőségben, de a vége felé elég jól látszanak a tipikus dubaji tájképet adó felhőkarcolók a háttérben.
Itt már azért elég fáradt voltam, de nem igazán tudtam aludni. Volt többször turbulencia, meg folyton enni kellett, meg kényelmetlen volt, kicsit azért untam már. Aztán délután 2 körül megérkeztem Szingapúrba.
Az alábbi képek között vannak szép felhők, hajók meg valami maláj sziget is.
A leszállás megint gond nélkül történt, viszont itt már kifele hőkamerával ellenőriztek maszkos emberek mindenkit. Elég durva volt. Elmentem WC-re, majd beléptem az országba, megkerestem a szép zöldre csomagolt bőröndömet, váltottam pénzt, és kis várakozás után találkoztam az egyik kollégámmal.
Egyébként az útlevél kezelő néni nem volt kedves. Nem is köszönt, nem szólt semmit, lapozgatott, pecsételt, viszlát.
És azt hiszem innen egy új postban folytatom.
Engeddel 